Moldova és az emberkereskedelem - Térképen túli terület

szerző
Linder Bálint
publikálva
2008/37. (09. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kicsi, izolált, látnivalókban szűkölködik, stratégiailag jelentéktelen. Románia keleti szomszédja, az egykori szovjet tagköztársaság a legszegényebb kelet-európai állam. Elmaradottsága és melankóliája a messzi tájakon is érezteti a hatását, de ez már a virágzó emberkereskedelemnek tudható be. Grúz típusú befagyott konfliktusai miatt nem igazán képes Moszkvától eltávolodni.

Kicsi, izolált, látnivalókban szűkölködik, stratégiailag jelentéktelen. Románia keleti szomszédja, az egykori szovjet tagköztársaság a legszegényebb kelet-európai állam. Elmaradottsága és melankóliája a messzi tájakon is érezteti a hatását, de ez már a virágzó emberkereskedelemnek tudható be. Grúz típusú befagyott konfliktusai miatt nem igazán képes Moszkvától eltávolodni.

A Catholic Relief Services (CRS) amerikai fejlesztési és segélyszervezet autójával a fővárosból, Chisüina uból észak felé tartunk, a rossz úton, tátongó lukak között a sofőr százhússzal tép. Poros, szegény falvak jönnek szembe a hullámos síkságon, csak a kékre és zöldre festett kerítések nyújtanak némi vigaszt. Kísérőnk, Erica Ceka feleségből az évek során előbb sikeres üzletasszony, majd önkormányzati képviselő lett, ma a CRS moldovai partnerszervezetét vezeti, fiatal, főleg falusi nők életét próbálja könnyebbé tenni. Életvezetési tanfolyamot, szakképzést tartanak, munkát szereznek - még mielőtt egy emberkereskedő egy fényes ajánlattal beelőzné őket.

Moldovában virágzik az emberkereskedelem, rengeteg lányt és aszszonyt visznek erővel vagy csellel külföldre, ott többnyire szexuális szolgáltatásokra kényszerítik őket - állapítja meg egy friss amerikai kormányjelentés. Becslések szerint a hétszázötvenezer külföldön dolgozó moldovai egy százaléka emberkereskedők áldozata, húsz százalékuk 18 alatti, az elrabolt, becsapott asszonyok döntő többségét otthon több gyerek várja. A legveszélyeztetettebb az a mintegy százezer 16 és 24 közötti nő, akik közül sokan iskolázatlanok és nincs munkájuk. Többnyire reménytelen falvakban élnek, könnyen megszédíthetők. A csempészek kezén Törökországba, Oroszországba, Ukrajnába, Dél- és Nyugat-Európába, az emirátusokba, Izraelbe kerülnek, de sokan végzik Romániában és Magyarországon is. A Balkánon a keresletet az amerikaiak szerint a békefenntartók is éltetik. Az árak 200 dollártól indulnak, és messze 20 000 fölött végződnek. Újabban egyre több férfi robotol az orosz építőiparban és a földeken, gyerekek kötnek ki bérkoldusként európai metropolisokban. "Mostanában sok áldozatot az ismerőseik és a családtagjaik csalnak lépre. A felhajtók gyakran falubeli nők, akik könnyen bizalmat ébresztenek földijeikben" - mondta lapunknak Britton Buckner, a CRS munkatársa. A Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint a nagy hálózatok helyi partnerei többnyire újsághirdetésekkel palizzák be az embereket, kamu munkaerő-közvetítőt, utazási és modellügynökséget is működtetnek. Egy lokális bűnszövetkezet úgy negyven tagból áll, a menedzsment mellett külön személyzet foglalkozik a beszervezők beszervezésével, az átmeneti szállásokkal, az utazásszervezéssel, útlevél-hamisítással, és persze bedolgoznak gépkocsivezetők, utaskísérők, valamint erős emberek is.

Munka

A Chisüina utól kétórányira található Floresti varróüzemét egy brit üzletember vásárolta meg, nála könynyebben kapnak állást a civilek által felkarolt nők. A fizetés 1000 moldovai lej (30 ezer forint), ami nem sokkal több, mint amit egy élelmiszeres bodega kínál a falu szélén, a gyárban ráadásul teljesíteni kell. Ez viszont biztos pénz, és a munka valamiféle szociális védőhálót is jelent. Ericáék így is vért izzadnak a toborzással. A kormány viszont nem erőlteti meg magát: az áldozatokkal, megelőzéssel, kampányokkal lényegében civilek foglalkoznak. A bűnözőktől megszabadult emberek gyakran megvett határőrökről, rendőrökről mesélnek, az ügyészek a kevés szigorú ítélet miatt a gyenge nyomozati teljesítményt és a korrupciót okolják. Pár éve kormánytisztviselők is gyanúba keveredtek, még az emberkereskedelem visszaszorítására létrehozott koordináló szervezet egyik magas rangú tisztviselőjére is árnyék vetült.

Egy másik vállalat a civilek közbenjárására a közeli Tirgul nevű zsákfaluba helyezte ki a termelés egy részét, a teherutók földúton döcögnek az elkészült ruhákkal. A logisztikai hátrányt Ericáék úgy dolgozták le, hogy az ingatlant ők vették meg és újították fel, valamint tálcán kínálják a betanított munkaerőt. A civilek itt állami és piaci funkciókat is átvettek, de arra törekszenek, hogy az üzleti szereplők a munkaerő-toborzást a projekt után is az ő szempontjaik szerint és a tőlük átvett szakemberekkel oldják meg. A falu közepén a helyiek a szegényes piacon vásárolják a napi betevőt, a varroda épületében a földszinten egy csapat lány tanfolyamon épp bevásárolni tanul. A fiatalok jól csomagolt, de adalék anyagokkal teletömött ételekkel ismerkednek, az oktatók evvel azt is demonstrálják, hogy minden vonzó ajánlatnak érdemes alaposabban utánanézni. Egy helyi koordinátor szerint a projekt hatására a nők családon belüli helyzete felértékelődik, ami a hagyományosan macsó moldovai társadalomban nem megy zökkenőmentesen. "A lányok felismerik, hogy van személyiségük, amit a család és a környezet eddig teljesen elnyomott. Rájönnek, hogy lehetnek szándékaik, akaratuk. Munkájuk is lesz, aminek otthon egyrészt örülnek, de azért van irigység is. A férfiak jó része kénytelen a földeken kapirgálni, vagy otthon ülve sötéten néz maga elé. Néha eljönnek megnézni, mi folyik a képzésen, nem hangolják-e ellenük az asszonyt, aztán többnyire megnyugszanak."

Sorocába, a "cigányok városába" oklevélátadásra esünk be. A tanfolyamot elvégzett lányok személyesen nem ismernek lépre ment asszonyokat, de a probléma a tévén keresztül is épp elég ijesztő számukra. "Itthon biztonságosabb, még ha a bérek külföldön magasabbak is" - mondják, de amikor meghallják, hogy még a magyar átlagfizetés is többszöröse az itteninek, egy pillanatra elnémulnak. Moldova talán a legszegényebb állam Európában, a 4,5 milliós lakosság majd fele a szegénységi küszöb alatt él. Energiahordozó alig, az ipar döntő része a polgárháborúban 1992-ben elszakadt ún. Dnyeszteren túli köztársaság (amelynek függetlenségét senki nem ismeri el) területén maradt, az agrárium pang, a külföldi tőke alig csordogál. Turisztikai adottságai igen szerények, a chisüina ui utcákon sétáló kevés külföldi főleg hátizsákos turista, diplomata vagy a segély- és emberi jogi szervezetek munkatársa. Moldova utoljára akkor kapott jelentősebb nemzetközi figyelmet, amikor a polgárháborúban a szakadár területekért harcolt, a függetlenség óta pedig egy centivel sem került közelebb az euroatlanti integrációhoz. Az elmúlt másfél évtizedben a lakosság negyede távozott külföldre, a GDP harmada a rokonságnak hazaküldött pénzből származik.

A terület 1940-ig Románia része volt, a közös nyelv és történelem mellett a zászló is nagyon hasonló, miközben vagy 20 százaléknyi orosz és ukrán, valamint bolgár, török és gagauz kisebbség él itt. Az oroszt a lakosság 99 százaléka beszéli, és még mindig domináns a kultúrában, közigazgatásban. Sokak szerint erős és egységes nemzeti identitás híján végképp nincs, ami a kivándorlást fékezné. Az egyik legemlékezetesebb emigrációs sztori a nem létező moldovai vízihoki-válogatotté, amely 2000-ben utazott ki szabályos vízummal az ausztrál világbajnokságra. A bírók és a közönség meglepve tapasztalta, hogy a kelet-európai csapat alig képes a víz alatt maradni, és a legtöbben az ütőt is rosszul fogják. Cikizték őket, de igazságtalanul, hiszen a vállalkozó szellemű alkalmi társulat azelőtt még nem látott közelről ilyen játékot, a medencéből kikászálódva viszont gyorsan kitöltötték a menedékkérő űrlapot. A női csapat pár évvel később már el sem ment a nyitómeccsre: amíg Calgaryban a moldovai himnusz szólt, ők Torontóban intézték a papírmunkát.

Politika

Vlagyimir Voronyin, Európa első demokratikusan megválasztott kommunista államfője második ciklusa vége felé tart. A nómenklatúrát hét éve az 1998-as orosz gazdasági válság továbbgyűrűzése és az általános csalódottság hozta vissza, az egymást követő kormányok a kilencvenes években elsősorban a privatizációval és a szakadár területek (a Dnyeszteren túli terület mellett Gagauzia) visszaszerzésével voltak elfoglalva. Voronyin a megválasztásakor azt ígérte, hogy Európa Kubáját építi fel. A közvélemény azonban rosszul reagált a szovjetizálási kísérletekre, az orosz rendezési tervek miatt romlott a viszony is az egykori nagy testvérrel, az EU pedig Románia belépésével legalább fizikailag közelebb került. A 2005-ös választáson a pragmatikus kommunista párt már Nyugat-barát programmal győzött. Ma a vezetés retorikájában piacpárti, szavakban közeledik az unióhoz és a NATO-hoz, elvben pedig a demokrácia nagy barátja. Külföldi tudósítók szerint azonban az igazságszolgáltatás és a sajtó függetlensége erősen kérdőjeles, a biztonsági erők bivalyerősek, a demokratikus intézmények harmatgyengék, a gazdaságpolitika a szovjet időkre emlékeztet, a korrupció széles körű. A kissé autoriter elnöki köztársaság nagyjából olyan, amilyen Ukrajna volt a narancsos forradalom előtt - ehhez elég egy híradót végignézni.

Azt viszont még nem látni, hogy az Ukrajna és Románia közé beékelt, egyharmad magyarországnyi állam merre megy majd tovább. Mozgásterét jelentősen szűkíti, hogy lényegében Oroszország markában van: onnan jön a gáz, oda járnak a moldovaiak dolgozni, de a befagyott területi konfliktusok megoldása is nehézkes lenne a Kreml nélkül. Erre maga Medvegyev elnök figyelmeztette kollégáját másfél hete Szocsiban, ahol a dél-oszétiai válság tanulságait elemezve azt is világossá tette, milyen fatális következményekkel járna, ha Szaakasvilihez hasonlóan arcoskodni próbálna az országából kiszakadt, orosz békefenntartók által felügyelt Dnyeszteren túli területen. Voronyin jelezte, hogy ért a szóból és hajlandó azonnal folytatni a megszakadt tárgyalásokat, bár grúz típusú önsorsrontó akcióra eddig se kellett nagyon számítani a részéről. A szovjet bürokráciában edződött vezetés ennél jóval tapasztaltabb, ráadásul elemzők szerint nem is olyan nagyon érdekelt a csempészparadicsomnak és láthatatlan pénzmozgások fényes ösvényének számító terület teljes és gyors visszatérésében. Így van vagy sem, a moldovai elnök a nyilvánosság előtt ma már sokkal szimpatikusabbnak találja a NATO nyomására korábban elutasított orosz tervet, hogy a Dnyeszter túlpartja formálisan legyen köztársasága része, de kapjon teljes autonómiát és kiléphessen a megállapodásból, ha Moldova netán Romániával akarna egyesülni.

"Nem lehet egyszerre Európa és Moszkva felé haladni" - vélte még a dél-oszétiai konfliktus kirobbanása előtt Lucia Candu közéleti blogger, aki szerint a Kreml nem érdekelt hazája fejlődésében. A balti államoknak sikerült tartaniuk a távolságot az oroszoktól, és közben szépen fejlődtek - emlegetik sűrűn errefelé -, ám a helyzet aligha hasonló, még ha a kormány mostanában azt hangoztatja is, hogy Moldovából új Észtországot farag. Ennek komoly akadálya lehet a korrupt, szovjet típusú bürokrácia és az is, hogy itt a szomszéd nem Finnország. Románia persze sokat segíthetne, de a viszonyt a kölcsönös bizalmatlanság jellemzi. A román-moldovai egyesülésre utoljára 1990-ben volt reális esély (a román nacionalizmus számára Moldova éppúgy "elszakított terület", mint a magyarnak Erdély), a helyiek többsége azonban ma már semmiképp sem szeretne a testvér elfeledett provinciájává süllyedni. Akkor inkább a kutya nehéz függetlenség. Ahogy egy helybéli fogalmazott: "Majd valahogy Ukrajna hóna alatt észrevétlenül becsúszunk Európába és a térképre. De az még soká lesz."

szerző
Linder Bálint
publikálva
2008/37. (09. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...