Moszkvai terrortámadás: eddig 137 holttestet találtak

  • narancs.hu
  • 2024. március 24.

Külpol

A terrortámadás négy feltételezett végrehajtóját az ukrán határ közelében elfogták.

Folytatódik az elhunytak azonosítása, eddig 137 holttestet találtak a terrortámadás helyszínén, közülük hárman gyerekek. A helyszínelés tovább tart, vasárnap délutánig 62 személyt sikerült azonosítani – közölték az orosz hatóságok. A terrortámadás péntek este egy koncert előtt a Moszkva melletti Krasznogorszk városában lévő Crocus City Hallban történt. Több maszkos fegyveres nyitott tüzet egy rockzenekar koncertjén, gránátot vagy gyújtóbombát dobtak a nézőtérre, ahol robbanás történt, majd tűz keletkezett. A lángok miatt beomlott a koncertterem, a 6200 férőhelyes Crocus City Hall tetőszerkezete. Az áldozatok száma még nőhet, mert a kutatás még zajlik a koncertterem romjai között. A támadást az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.

Bár először úgy tudták, hogy a teremben fellépő Piknik zenekarból mindenki sértetlenül megúszta a támadást, vasárnapra kiderült, hogy az egyik – addig eltűntként nyilvántartott – tag meghalt – írja a Telex.

Az azonosítási eljárás a moszkvai törvényszéki orvosi vizsgálati irodában zajlik, ahová a hozzátartozókat előzetesen meghívták. Az eljárás egyes esetekben molekuláris genetikai szakértők munkáját is igényelheti, ami legalább két hetet vesz igénybe. A hatóságok megkezdték az áldozatok személyes tárgyait, iratait, gépjárműveit visszaadni a hozzátartozóknak.

Putyin elnök március 24-ét nemzeti gyásznappá nyilvánította .

A nyomozás eddigi állása szerint

  • a támadók Kalasnyikovokkal voltak felfegyverkezve,
  • nagy mennyiségű lőszer volt náluk,
  • a rendőrség 5 perc alatt érkezett ki a helyszínre,
  • a 137 halott közül hárman gyerekek,
  • 154-en sérültek meg, 15-ük állapota rendkívül súlyos,
  • négy gyerek is van a sérültek között,
  • kettőjük állapota súlyos.

Moszkvában a hétvégén négyezernél is többen mentek el véradásra, a vér a vizsgálatok után pár napon belül kerül az illetékes orvosi szervezetekhez.

Bár még viszonylag keveset lehet tudni a Moszkva környéki szörnyű merénylet elkövetőiről, szándékairól, de az már kiderült a híradásokból, hogy többeknek tádzsik kötődése lehetett. Mikor a feltételezett elkövetőket az ukrán határ közelében lévő Brjanszkban rendőrök tartóztatták fel, lövöldözés tört ki, az autójuk felborult.

Két embert a helyszínen, kettőt a közeli erdőben fogtak el, autójukban pedig tádzsikisztáni útleveleket találtak.

A terrortámadás négy közvetlen végrehajtóját az SZK moszkvai székházába szállították, egy orosz kormánypárti képviselő szerint mind a négyen tádzsik állampolgárok. Az üggyel kapcsolatban összesen 11 gyanúsítottat vettek őrizetbe.

A mészárlás után most az iszlamisták tádzsikisztáni fészke került a terrorelhárítás célkeresztjébe – írja a Telex.

Több mint 100 ember életét menthette meg egy 15 éves fiú a moszkvai terrortámadás közben – írja a Fox News nyomán az rtl.hu.

Az Islam Khalilov nevű tinédzser ruhatárosként dolgozott a Crocus City Hall koncertteremben, a mészárlás helyszínén. A fiú jól ismerte az épületet, így gyorsan tudott cselekedni, és biztonságos helyre vezetni a rémült látogatókat, megakadályozva a további halálos áldozatokat. A közösségi médiában terjedő felvételeken látható, amint a fiú hangosan figyelmezteti a látogatókat, majd a vészkijárat felé tereli őket.

„Először furcsa hangokat hallottunk az első emeletről. Azt hittük, talán valami hangos csoport érkezett. Felismertem, hogyha nem reagálok, az az életembe kerül, és sok másik ember életébe is. Őszintén szólva, nagyon ijesztő volt” – idézte fel a 15 éves fiú, aki még mindig sokkos állapotban van a történtek után. Mint mesélte, attól félt, hogy a terem ajtaját kinyitva fegyveresekkel néz majd szembe, akik azonnal megölik.

Hála Istennek, semmi sem történt. Sikerült időben kinyitnom az ajtót és mindenkit kiengedtem 

– fogalmazott Khalilov.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.