Iraki választások

Múltba fúlva

  • - kovácsy -
  • 2014. június 8.

Külpol

Április 30-án első ízben tartottak parlamenti választásokat Irakban azóta, hogy az amerikai csapatok 2011-ben eltávoztak az országból. A jelek szerint továbbra sincs olyan politikai erő, amely a hagyományos felekezeti (síiták és szunniták), illetve nemzetiségi (arabok és kurdok) ellentéteken túllépve szavahihető országegyesítő politikai elképzelésekkel igyekezne és tudná elnyerni a szavazók bizalmát.

Abban, hogy Szaddám Huszein rendszerének megbuktatása és hétévi amerikai megszállás után továbbra is így állnak a dolgok, sokan hibásnak látják magát Núri al-Maliki miniszterelnököt, aki ezúttal is esélyese a posztnak. És hibákat követtek el az amerikaiak is, mert annak idején túlságosan támaszkodtak a Szaddám-ellenes erők legeltökéltebb csoportjára, a síita szélsőségesekre. Olyan szervezetekre - bármilyen képtelenül hangzik -, amelyek az Egyesült Államokkal meglehetősen ellenséges viszonyban lévő Irán támogatását is élvezték hosszú ideje. Maga a miniszterelnök is, aki egy Szaddám idején betiltott vallásos síita párt, a Daua tagja volt, nyolc évet iráni emigrációban töltött két szíriai tartózkodása között, amelyek során folytatta politikai tevékenységét. Így kerülhetett rögtön magas pozícióba, mihelyt a diktátor bukását követően hazatért. ' lett a helyettes vezetője annak a bizottságnak, amely Szaddám - illetve az uralkodó Baath Párt - híveinek a közfunkciókból történő elmozdításáról gondoskodott. A testület elfogulatlanságát kétségbe vonó bírálatok természetesen őt is illetik, maga a "Baath-talanítás" pedig - lévén Szaddám és hívei szunniták - a síiták pozícióinak megerősödését eredményezte.

Maliki kifejezetten amerikai ösztönzésre lett kormányfő 2006-ban, a Szaddám utáni első választásokat követően, miután a győztes síita pártszövetség Ibrahim al-Dzsafárit nevezte erre a tisztségre, aki azonban képtelen volt kormányt alakítani. Maliki viszont sikeresnek bizonyult. Az amerikaiak nem is sejtették, hogy hatékonysága egyáltalán nem a remélt demokratikus útra tereli Irak politikai jövőjét, sokkal inkább egy diktatórikus hajlamú politikus eltökéltségét vetíti előre. Mihelyt ugyanis az utolsó katonai egységek (nem számítva az iraki hadsereg kiképzésében részt vevő kis létszámú alakulatot) is eltávoztak az országból, a kormányfő rögtön hatalma további megszilárdításán kezdett dolgozni. Elrendelte Tarka al-Hasemi, az alkotmányos előírásoknak megfelelően szunnita alelnök letartóztatását, azzal vádolva, hogy egy halálbrigádot irányított. Az ügy részletei már nem a részvételével tisztázódtak, mert Hasemi megszökött, előbb a kurd területekre, később Törökországba menekült, okkal tartva a vád következményeitől, távollétében ugyanis halálra ítélték. Nem biztos persze, hogy alaptalan kirakatperről volt szó, több iraki politikus is törvénytelen módszerekkel élt hatalma megszilárdítása érdekében. Tény viszont, hogy a kormányfő már évek óta mindenkitől igyekszik megszabadulni, aki így vagy úgy belelát a kártyáiba. Az őt régóta és közelről ismerők szerint azonban korrupcióval legalább nem lehet vádolni, szemben a kormány számos tagjával, akik állítólag dollármilliárdok felszívódásáért felelősek. A törvénytelen pénzmozgásokról szóló megerősítetlen hírek inkább a fiához kötődnek, akiről viszont tényszerűen lehet tudni, hogy különféle eseti atyai megbízatásokat teljesít - más politikusok felháborodására, akik dinasztikus törekvéseket sejtenek emögött, és már csak ezért is aggasztónak találják Maliki esetleges győzelmét a most lezajlott parlamenti választáson.

A szavazás körülményei távolról sem voltak megnyugtatóak. Az iraki közállapotok az utóbbi hónapokban erősen leromlottak. Január óta havonta átlagosan ezer halálos áldozata van az erőszaknak. Elszaporodtak a merényletek - síita és szunnita részről egyaránt. Az utóbbiak körében egyre nagyobb befolyásra tesz szert az al-Káida helyi szervezete, és a szíriai polgárháború is érinti az országot: a közös határ jórészt eltűnt, teljes mértékben átjárhatóvá vált, miközben Irak érintett nyugati területein helyi törzsi lázadások teszik zavarossá a helyzetet. Itt, a nagy kiterjedésű Anbar tartományban emiatt most a szavazóhelyiségek egy része ki sem nyitott - ennek ellenére a becslések országos szinten legalább hatvanszázalékos részvételi arányról szólnak.

Már volt szó az ország belső ellentéteiről, amelyek megnehezítik, hogy Irak egységes államként működjön - Szaddám Huszein is nyilván úgy ítélte meg, hogy az egységet csak

a terror és a vaskéz

teszi lehetővé. Az északi kurd területek ma már a beszámolók szerint alig mutatják jelét annak, hogy ez a régió is Irak része. Ezt egyébként az ország amerikai megszállása kezdetén megszövegezett alkotmány is biztosítja, amennyiben a kurdok lakta adminisztratív körzeteket egyetlen egységként fogja fel, amely saját kormánnyal rendelkezik, sőt félhivatalos hadserege is van, a kurd önállósági törekvésekhez kapcsolódó Pesmerga. Nos, a mostani választás eredménye természetesen Kurdisztánban sem ismert, a helyzet jelenlegi állása szerint azonban ennek nincs is itt túl nagy jelentősége. A kurd területek sokkal lendületesebben fejlődnek, mint Irak többi része, a régió fővárosának tekinthető Erbil mozgalmassága, világias nyitottsága össze sem vethető a vallási ellentétekkel viaskodó életveszélyes Bagdad nyomott szürkeségével. Annak ellenére így van ez, hogy az iraki költségvetésből a népességarányokat figyelembe vevő elosztási rendszer mindössze 17 százalékot juttat a kurd területeknek. Magának a költségvetésnek az olajbevételek jelentik lényegében az egyetlen forrását, amelyek viszont hatalmas tempóban növekednek. Az olajlelő helyek legnagyobbrészt délen, tehát a síiták lakta országrészben vannak, de az újabb kutatások a kurd területeken is igen jelentős készleteket sejtetnek. Ebből az következik, hogy a központi kormányzat egyre kevésbé lesz képes nyomást gyakorolni a kurdokra, akik a pillanatnyi állás szerint a közelmúlt iraki hányattatásaiból a legjobban jöhetnek ki.

Az országon belüli mikromegosztottságot annak a több mint száz pártnak a léte jelzi, amelyek összesen több mint kilencezer jelöltet indítottak a 328 parlamenti mandátum megszerzéséért. A többségük persze jelentéktelen, a bekerülők közül viszont még a legkisebbek jelentősége is felértékelődhet. Maliki pártját várják az első helyre, de a kormányalakításhoz szükséges többséget aligha szerzi meg. A legutóbbi választásokat is hónapokig tartó koalíciós tárgyalások követték, és alighanem így lesz ez most is, miután május végén kihirdetik a végeredményt.

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.