Nagy lábon

Az Orbán család útja a bányától Bahreinig

Külpol

Szokatlan erővel kapta fel a fejét a közvélemény Orbán Ráhel és Tiborcz István bahreini útjának hírére. Nem csoda: a miniszterelnök legközelebbi hozzátartozói tavaly ősszel a magyar állam nevében tárgyaltak a perzsa-öbölbeli országgal, miközben semmilyen hivatalos közfeladatot nem látnak el, ellenben fiatal korukat meghazudtoló vagyonukat jórészt állami projektekből szerezték.

A bahreini út úgy mutatta fel a rendszer nepotizmusát, ahogy az Orbán felcsúti udvarának végébe emelt stadion a miniszterelnök megalomániáját. A felelősséghárítási kísérletek mindkét esetben arcpirítóra sikerültek. Orbán máig bizonygatja, hogy a felcsúti projektben egy forint közpénz sincs, a Ráhel és István látogatásáról szóló tudósítást pedig nemes egyszerűséggel átírták a bahreini állami olajhatóság honlapján, utólag magánútként állítva be a vizitet.

false

 

Fotó: Bahreini Olaj- és Gázügyi Hatóság

Bármilyen kirívónak tűnik is, a bahreini példa valójában arra világít rá, hogy a barátok és rokonok helyzetbe hozása, az egyre szembeötlőbb dinasztikus tendenciák nem sajnálatos melléktermékei, hanem lényegi elemei az orbáni hatalomgyakorlásnak.

Már a Fideszhez kötődő első nagyobb botrányok megmutatták, hogy a pártelnök nagyvonalúan kezeli a közfunkciók és magánérdekek között húzódó határokat. A kormányfő édesapja, Orbán Győző 1993-ban egy Fidesz-közeli cég segítségével privatizálta a gánti állami bányavállalatot. A Kövér László testvére által képviselt cég kivásárolta idősebb Orbán tulajdonostársait a bányából, majd tulajdoni hányadát jóval névérték alatt továbbadta Orbán Győzőnek. A szóban forgó cégbe (Quality Invest Rt.) korábban 102 millió forint jutott a Fidesznek juttatott állami ingatlan értékesítéséből. Az ÉS írta meg annak idején, hogy Orbán Viktor első miniszterelnöki ciklusában nagy kedvvel vett részt a felesége résztulajdonában álló kft. életében. A céget érintő megbeszéléseket nemritkán a miniszterelnöki rezidencián tartották, és Orbán elhíresült figyelmeztetése ellenére – „ne mi nyerjük a legtöbbet” – a Tokaj­hegyalja Kft. összesen 55 millió forintnyi állami támogatáshoz jutott. Lévai Anikó 2005-ben adott túl a cégben birtokolt tulajdonrészén, vélhetően tisztes haszonnal.

Az Orbán és Lévai nevén lévő felcsúti telkek értékét már az első ciklusban növelhették a térség állami fejlesztései, és ez a hatás 2010 után megsokszorozódott. De a családnak egyéb bevétele is származik Felcsút környéki földekből: Mészáros Lőrinc 10 évre 150 millió forintért vett bérbe egy hatvanpusztai majorságot Orbán apjának ingatlanforgalmazó cégétől. A polgármester-vállalkozó elvben a gépeit tárolja itt, de más iratokban Orbán fiának, Gáspárnak a lakhelyeként tűnik fel ugyanez az ingatlan.

Orbán Ráhel sem most először jelent meg az állami tisztviselőkéhez megtévesztően hasonló szerepben. A turizmus iránt érdeklődő Orbán lány februárban részt vett azon a találkozón, amelyen Rogán Antal a piac fontos szereplőit tájékoztatta a kormány idegenforgalommal kapcsolatos terveiről. Lapunk áprilisban fotókkal bizonyította, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István többször tárgyalt Adnan Polat török üzletemberrel. Polat jókora összegeket kap a magyar államtól, hogy hazájában, illetve Görögországban, Cipruson és Iránban nemzeti kereskedőházakat üzemeltessen. Ha feltesszük, hogy a miniszterelnök lánya és veje tisztán üzleti megbeszéléseket folytatott a magyar állam egyik kiemelt partnerével és kedvezményezettjével, akkor is kellemetlen kérdések sorához jutunk. De a helyzet ennél is borúsabb, úgy tűnik, a Tiborcz–Polat-kapcsolatban kibogozhatatlanul fonódtak egymásba az üzleti érdekek és az államügyek, amit jól illusztrál, hogy a tárgyalásokon részt vett a kormány egy hivatalos képviselője, Rahói Zsuzsa miniszterelnöki tanácsadó is.

Jól dokumentált az a történet is, melyben Tiborcz István első lépéseit teszi meg az üzleti világban, hathatós állami segítséggel. Az ifjú vállalkozó cégébe először Simicska Lajos vásárolta be magát, majd az immár Elios Innovatív Energetikai Zrt.-re keresztelt cég hasítani kezdett az uniós finanszírozású közvilágítási tendereken. A direkt36 összeállítása szerint a cég legalább 4,1 milliárd értékben nyert el közbeszerzéseket, gyakran verseny nélkül vagy eleve esélytelen versenytársakkal. Tiborczék első LED-lámpás fejlesztésüket 2009-ben, Hódmezővásárhelyen hajtották végre, és amikor elindultak a hasonló uniós projektek, az önkormányzatok olyan szigorú referenciakövetelményeket szabtak meg, hogy annak csak a vásárhelyi bulit már teljesítő Elios tudott megfelelni. Az uniós fejlesztésekért felelős Lázár Jánosnak mindez csak azután szúrt szemet, hogy az EU hatóságai is vizsgálatot indítottak.

A legfrissebb hírek szerint Orbán egyik testvére, ifj. Győző 2015 januárja óta tagja annak a cégnek, amely csak idén 367 millió forintos uniós támogatáshoz jutott eddig. De a távolabbi miniszterelnöki rokonok sem maradnak pozíciók és megrendelések nélkül. Mint a 444.hu megírta, a Magyar Nemzeti Kereskedőház felé 3,2 milliárdos tartozása van egy olyan cégcsoportnak, melyben Lévai Anikó testvére, Lévai Gizella, és unokaöccse, Szeghalmi Ádám is érdekelt. A másik unokaöcs, Szeghalmi Balázs a törökországi Izmirben vezeti a kereskedőház egyik – Adnan Polat tulajdonában álló – kirendeltségét. A kereskedőházasdi egyre nagyobb szelete tűnik családi-baráti biznisznek, a Heti Válasz legutóbb az Egyiptomban és Peruban érdekelt céget kötötte össze Rahói Zsuzsannával. Igen, azzal a Rahói Zsuzsannával, akit a Magyar Narancs Orbán Ráhel és Polat társaságában látott a Gresham-palota éttermében.

A családtagok felemelkedésén nincs mit csodálkozni egy olyan országban, ahol a szintén semmilyen állami tisztséggel nem rendelkező Habony Árpád bevallottan a kormány nevében tárgyal a főpolgármesterrel. Vagy ahol korábban Simicska Lajos emberei nemcsak kormányzati pozíciókba, de a Közbeszerzési Hatóság, a Közbeszerzési Döntőbizottság és az uniós projekteket koordináló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség élére is beülhettek. Egy ideig.

Most a rokonok jönnek. Talán most nőttek fel a feladathoz. Talán Orbán kevésbé tart tőlük, mint régi oligarcháitól. Talán egyszerűen csak szereti őket, ez is nagyon emberi volna. Kirakatba emelésükkel mindenesetre mindenki számára nyilvánvalóvá tette a NER természetét.

Vajon ezt is megússza?

Figyelmébe ajánljuk