„Nem féltem” – mondta a 95 éves túlélő

  • narancs.hu
  • 2020. március 27.

Külpol

Felépült a koronavírus-fertőzésből egy 95 éves svájci dédnagymama.

Felépült és már otthonából tartja interneten a kapcsolatot 10 unokájával és 11 dédunokájával egy 95 éves svájci nő, akit egy hétig ápoltak a Covid-19-betegséggel intenzív osztályon – írja az MTI.

Gertrude Fatton a Reuters brit hírügynökségnek mesélte el a történetét. Elkülönítőben kezelték és volt egy pont, amikor elutasította, hogy intubálják légzésének megkönnyítésére. „Az én koromban ne intubáljanak engem. Leéltem az életemet, és azt mondtam nekik, engedjenek el békésen” – idézte fel. Egy hétig antibiotikumokkal és a klorokin maláriaellenes szerrel kezelték. Most boldog, hogy otthon lehet a franciaajkú Neuchatel kantonban lévő otthonában macskájával és családjával. Az unokákkal és dédunokákkal iPaden tartja a kapcsolatot.

„Nem féltem a haláltól. Az én koromban, 95 évesen  már nem fél az ember, ideje elmenni. De nem gondoltam arra, hogy meg fogok halni, egyáltalán nem. Nem féltem” – hangoztatta.

Fatton járókerettel jár ugyan, de elmondása szerint egész életében egészséges volt – bár alkalmasint kapott vérnyomáscsökkentőt és néha köhögés elleni szirupot bronchitisére. „Amikor az orvosok azt mondták nekem, hogy csökken az oxigénszint a vérében, és 24 órájuk van arra, hogy ezt megállítsák, nagyon-nagyon féltem” – ezt már a lánya, Jacqueline mondta. Másnap az orvosok azt mondták, hogy minden lehetséges gyógyszert megpróbálnak. Harmadik napra az oxigénszint is emelkedett és a gyógyszerek megtették a hatásukat.

Svájcban péntekig 197 ember vesztette életét a koronavírus-járványban, a fertőzöttek száma 12 161.

Fatton nem az első idős gyógyult: Csütörtökön a járvány európai gócpontjában, Olaszországban ünnepelték egy Riminiben élő 101 éves férfi felépülését.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.