WHO: félmillió felett a fertőzöttek száma a világon

  • narancs.hu
  • 2020. március 27.

Külpol

A főigazgató azt is hangsúlyozta: szerencsére százezrek épültek fel a betegségből.

Meghaladta a félmilliót az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma a világon – közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arról számolt be genfi sajtótájékoztatóján, hogy a betegség már több mint 20 ezer halálos áldozatot szedett. „Ezek tragikus számok, de arra is emlékezzünk, hogy túlélők százezrei vannak világszerte” – hangsúlyozta.

A főigazgató rendkívül komoly veszélynek nevezte a megfelelő védőfelszerelések „krónikus” hiányát az egészségügyi dolgozók körében.

„Ha az ápolók veszélynek vannak kitéve, akkor mindannyian veszélynek vagyunk kitéve” – mutatott rá. Emellett pedig felszólította a nemzetközi közösség országait, hogy tartózkodjanak az olyan gyógyszerek alkalmazásától, amelyek hatékonysága még nem bizonyított a vírus ellen.

A szervezet nemrégi tételesen cáfolta a vírussal kapcsolatos tévhiteket:

Az új koronavírus-járvány terjedésével természetesen rengeteg tévhit látott napvilágot, a rendkívül súlyos világszintű problémára egyszerű módszereket kínáló megoldások születtek. Az MTA a tudomany.hu-n az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadványa alapján készített egy összeállítást, amelynek célja a hiedelmek cáfolata és néhány alapvető kérdés tisztázása.

A hideg időjárás és a hó nem pusztítja el az új koronavírust

Semmi okunk azt feltételezni, hogy a hideg időjárás elpusztítja az új koronavírust vagy más betegségek kórokozóit. Az egészséges ember normális testhőmérséklete 36,5 °C és 37 °C között van, függetlenül a külső hőmérséklettől, illetve az időjárástól. Ez kedvező feltételt teremt a vírus tovább éléséhez és terjedéséhez.

A forró fürdő nem akadályozza meg az új koronavírus-fertőzést

Azzal, hogy forró fürdőt veszünk, nem tudjuk megakadályozni, hogy az új koronavírussal megfertőződjünk. Az egészséges ember normális testhőmérséklete 36,5 °C és 37 °C között van, függetlenül attól, milyen hőfokú vízben fürdik, illetve zuhanyozik. A rendkívül forró vízben történő fürdés ráadásul káros is lehet.

A koronavírus nem terjed a szúnyogcsípéssel

A mai napig semmilyen bizonyíték vagy adat nem támasztja alá, hogy az új koronavírust terjeszthetik szúnyogok is. Az új koronavírus légúti vírus, amelyet a fertőzött személyek elsősorban a köhögéskor vagy tüsszentéskor a levegőbe juttatott cseppekkel, nyálcseppekkel vagy orrváladékkal terjesztenek. Kerülje azoknak a közelségét, akik köhögnek vagy tüsszögnek!

A kézszárítók nem pusztítják el az új koronavírust

A kézszárítók nem alkalmasak az új koronavírus elpusztítására. Ha meg akarja védeni magát, tisztítsa meg gyakran kezét alkoholos kézfertőtlenítőkkel vagy mossa alaposan meg szappannal és vízzel.

A koronavírussal szembeni védekezés leghatékonyabb módja a gyakori kézmosás. A kézmosás eltávolítja a kezekről az esetleges vírusszennyezést és ezzel megelőzi, hogy a szemei, szája vagy az orra megérintésével megfertőződjön. A kézmosás után alaposan szárítsa meg papírtörlővel vagy meleg levegős kézszárítóval.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.