Nem hátrálnak meg a romániai tanárok

Külpol

Folytatódik a pedagógusok sztrájkja Romániában, nem vezetett eredményre a kormány és a szakszerveztek közti egyeztetés.

Jövő héten folytatódik az oktatásban dolgozók tiltakozása Romániában. A kormány vasárnapi, bérpótlékokra tett ígéretét nem fogadták el a tanügyi szakszervezetek, mondta Marius Nistor szakszervezeti vezető. A bejelentés nem jelent lényegi változást a korábbi ajánlatokhoz képest, amelyeket már visszautasítottak a szakszervezetek. 

 Az ajánlat szerint az oktatásban dolgozók októberben 1500 lej (112 ezer forint) bérpótlékban részesülnek. Emellett a didaktikai és kisegítő személyzet júniusban 1000 lej (75 ezer forint) bérpótlékot is kapna. Ily módon összesen 273 532 alkalmazottnak nőne a bére, az intézkedés pedig 723 millió lej (54,4 milliárd forint) terhet jelent, melynek több mint felét uniós alapokból, a többit az állami büdzséből biztosítanák. Ehhez hozzáadódik még újabb 330 millió lej (24,7 milliárd forint), amelyet a kisegítő személyzet - portások, takarítónők, stb. - béremelésére fordítanak egy pénteken jóváhagyott kormányhatározat értelmében. Ez összesen 1,23 milliárd lej (92,1 milliárd forint)," - idézte a kormányszóvivőt az Agerpres hírügynökség. Hétfőn Marius Budai munkaügyi miniszter megkezdi az egyeztetéseket a tanügyi, majd az egészségügyi és a többi érintett szakszervezet képviselőivel az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, tette hozzá.

 Romániában hétfő óta sztrájkolnak a pedagógusok, akik utcai demonstrációkon követelnek legalább 25 százalékos bérfejlesztést, valamint törvényi garanciát arra, hogy béreiket a továbbiakban az infláció mértékében emeli a kormány. Munkaügyi konfliktust jelentett be a több mint százezer tagot képviselő Sanitas egészségügyi szakszervezet is, és hétfőn a Román Vasúttársaság (CFR) alkalmazottai is a szállításügyi minisztérium székháza elé vonulnak "a hatékonyságot elősegítő" béreket követelve. 

Kedden a Bukarestbe tervezett nagyszabású tiltakozóakcióra húszezer pedagógust várnak, de más városokban is lesznek megmozdulások. Nistor szerint attól sem zárkóznak el, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalások sikertelensége esetén a pedagógusok bojkottálják az év végi vizsgáknak - a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának és a középiskolát végzők érettségijének - a megtartását. A Ciuca-kabinet alig emelte a bérpótlékokat, vagy csupán átkeresztelte az eddigieket, pedig a pedagógusok valós béremelést várnak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.