A vasárnapi pótválasztás két hét múlva nyilvánosságra kerülő eredménye szinte érdektelen - az már hónapok óta nem kérdéses, hogy a kormány a helyén marad. A kérdés az, hogy a történtek után merre léphet tovább az etióp vezetés.
Meles Zenawi miniszterelnök aligha jószántából tanulta meg, hogy ha már nyilatkoznia kell, a zárkózottságát legalább némi iróniával enyhítse. Csak hát június eleje óta kevés iróniára adnak okot a neki-szegezett kérdések. Tiltakozó megmozdulások voltak azokban a napokban Addisz-Abebában a május közepén tartott választások ide-jén állítólag tömegesen tapasztalt csalások miatt. A békés tüntetők, sztrájkoló taxisok mellett azóta is ismeretlen számú - pár tucat?, néhány száz? -, köveket dobáló fiatal is megjelent az utcákon. Az ellenzék szerint diákok, a kormánypárt szerint munkanélküliek mutatták ki az elégedetlenségüket ezen a módon. A lényeg az, hogy a rendőrök (netán az őket erősítő katonák) tüzet nyitottak, több mint harminc ember meghalt, majd ezrével tartóztatták le a tüntetőket, akik közül többeknek azóta sem lelik nyomát a hozzátartozóik.
A szemtanúk és érintettek akkor többször is emlegették, hogy az északi Tigre tartományból származó rendőrök-katonák nem értettek egy szót sem a fiatalok beszédéből. Így kerülhettek a halottak és letartóztatottak közé terhes nők, kiskorúak, vétlen-véletlen járókelők. És ezen a ponton jutunk talán a legközelebb az etióp probléma lényegéhez, amelyre a tájékoztatási miniszter még az események hevében - és alighanem igencsak túlozva - utalt: egy olyan genocídium közvetlen veszélyéről beszélt, amihez képest a ruandai kismiska volt.
A nemzetközi hírtermelő ipar sajnálatosan szűkszavú a különféle etiópiai ellenzéki pártok - és ezek szövetségei - politikai elképzeléseit illetően, így kerülő utakon találgathatjuk csupán, milyen valóságtartalom állhat a hátborzongató nyilatkozat mögött. Először is egy pár soros történelemlecke: a het-venes években Etiópia Moszkva hidegháborús csatlósa volt. A diktatórikus rezsimmel szemben az azóta önállóvá lett Eritreában és ugyancsak északon, Tigre tartományban zajlott fegyveres felkelés. Az utóbbinak lett az egyik, majd a legfőbb vezetője Meles Zenawi, aki 1991-ben, egy ideiglenes kormány élén vette át a hatalmat.
A felkelő csoportok még a győzelem előtt egyesítették erőiket, de az új hatalmi berendezkedésben - mondhatni, értelemszerűen - fennmaradt a tigrei dominancia. És fennáll mind a mai napig - amint erről a súlyos következményekkel terhes nyelvi korlátok tárgyában idézett fenti észrevételek is tudósítanak. Természetesen könnyű volna további, ősi és újabb keletű ellentéteket találni a számos népcsoport, nyelvi közösség, földművesek, nomád állattenyésztők, keresztények és mohamedánok között. A vasárnapi pótválasztások egyik helyszíne az ország keleti része volt, ahol májusban nem tudták időben megszervezni a szavazást. A másfél évtizede teljes káoszba süllyedt Szomáliával határos területen az Ogadeni Nemzeti Felszabadítási Front fegyveres gerillaharcban áll a kormánycsapatokkal - nem valószínű, hogy ez a konfliktus tovább eszkalálódhatna. A nem kevesebb mint hetvenmilliós Etiópia legnépesebb tartományából, Oromiából (az oromo nép földjéről) viszont évek óta ellenzékiek önkényes bebörtönzéséről, kínzásokról tudósítanak a nemzetközi emberi jogi szervezetek. Az itt felhalmozódott feszültség mér-tékét jelzi, hogy az egyik, 15 pártból álló ellenzéki szövetség több mandátumot is szerzett a tartományban a májusi választásokon.
Maguk a - nemzetiségi választóvonalak mentén kialakított - tartományok egyébként az 1994-ben életbe lépett új alkotmány értelmében meglehetős önállóságot élveznek, beleértve az elszakadás elvi lehetőségét (vajon tudják-e ezt Ogadenben is?). Ellenzéki nézetek szerint ez a nagy engedékenység csak mélyíti az etnikai feszültségeket.
A mostani pótválasztás csak részben szólt a keleti nomád választókról, akiknek voltaképpen nem is volt választási lehetőségük, miután az ellenzéki jelöltek egységesen visszaléptek. Másik oka az volt, hogy egy sor körzetben - hol ellenzéki, hol kormánypárti bejelentések, tiltakozások nyomán - megismételték a szavazást.
Nehéz megítélni a szabálytalanságok súlyát, arányát, egy dolog azonban tény: az augusztus elején nyilvánosságra hozott választási eredmények jelentős ellenzéki térnyerésről tanúskodnak - ámbár biztos kormánypárti fölény mellett. Ügyes - mondhatnánk, habár alighanem mindkét fél többre számított. A nevében még mindig szélső-kommunista, mozgalmi gyökereit őrző, de már rég mérsékelten piacbarát Etióp Népi Forradalmi Demokratikus Front aligha kalkulált azzal, hogy Addisz-Abeba valamennyi képviselői helyét az ellenzék szerzi meg. A feltörekvő fővárosiak, a jobb jövőre vágyó diákság, a nagyszámú beköltöző munkanélküli nyilván okkal elégedetlen a gazdasági helyzettel - miközben a vidék erősen kormánypárti. Etiópia változatlanul a világ egyik legszegényebb országa, a költségvetés egyötödét külföldi donorok állják. Milliók túlélése függ a nemzetközi segélyszervezetek élelmiszer-adományaitól, amelyek legalább annyit ártanak a - kétségkívül eleve szétzilált - belső mezőgazdasági struktúráknak, mint amennyit használnak, amikor éppen tényleges éhínség van az országban.
Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy ahonnan a pénz jön, ott Meles Zenawi kormányában jobban bíznak, mint az ellenzéki erőkben. Vagy legalábbis remélik, hogy ahogy eddig, ezután is képes lesz fenntartani a stabilitást egy lehetséges feszültséggócban. Afrikában vagyunk: egy elsietett sortűz ehhez képest semmiség.
