Különböző szintű választások jegyében telt az utóbbi hónap Nigériában. A parlamenti választásokat a tartományi kormányzók és az államfő, végül a tartományi törvényhozó testületek megválasztása követte. Ez volt az első eset az ország függetlenségének 43 éves történetében, amikor polgári kormányzat polgári kormányzatnak adta át a hatalmat.Ez pedig még akkor is eredmény, ha az elnök ugyanaz, aki volt: Olusegun Obasanjo. Természetesen joggal jegyzi meg a nigériai sajtó, hogy az lesz az igazi, ha 2007-ben is hasonló lesz az átmenet, amikor ő már nem indulhat a versengésben. De azt is a helyi megfigyelők mondják, hogy voltak, igen, voltak tisztázatlan esetek, mondhatni, csalások, csakhogy mi ez ahhoz képest, hogy polgárháborús feszültségbe is torkollhattak volna a sorozatos választások, ami megint csak katonai hatalomátvételhez vezethetett volna. Amire megint az lehet a válasz, hogy hiszen az újraválasztott elnök maga is katonaként, sőt félig-meddig puccsistaként lett első ízben államfő, mégpedig 1976 és 1979 között (akárcsak mostani legfőbb ellenfele, Muhammadu Buhari 1984-85-ben). Ezzel szemben fel lehet hozni, hogy már akkor is választások útján, civileknek adta át a hatalmat, majd teljes mértékben visszavonult volna, ha egy későbbi puccsista diktátor (Sani Abacha) 1995-ben be nem csukatja összeesküvés vádjával. Ha pedig mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy négy éve, első megválasztásakor legbefolyásosabb politikai támogatója az az Ibrahim Babangida tábornok volt, aki annak idején éppen a már említett Buharit távolította el a hatalomból (ugyancsak puccs útján, naná), valamelyest már érzékelhetjük, hogy a legnépesebb afrikai ország politikatörténetét egyfajta lendületes egysíkúság jellemzi.
De nézzük inkább a jelent, amely semmiképp sem mondható szürkébbnek a múltnál! Obasanjo 1999-es hivatalba lépésekor lendületesen kezdett, korrupcióellenes törvényt fogadtatott el, és kitágította a sajtó- és gyülekezési szabadságot. A korrupció tényleges visszaszorítása érdekében azonban a későbbiek során alig történt valami, nem voltak látványos perek, példás büntetések - egyetlen középszíntű hivatalnok került csak börtönbe, pedig Nigéria meglehetősen elöl áll a korrupciós világranglistán. Mind a mai napig egyébként, ami viszont nem az államfő egyszemélyi felelőssége, hiszen a tartományi vezetők meglehetős önállósággal rendelkeznek - köztudottan meg is szedik magukat rendesen. Ez az önállóság egyébként az ország egybentartásához kellett - már a függetlenség kikiáltásakor. Eleve keresztbe metszi az országot a mohamedán-keresztény ellentét - az északi tartományok közül az elmúlt pár év folyamán már egy tucat bevezette a mohamedán törvénykezést, a sariát, és a soron következőkben már nem csak egy-két százaléknyi keresztény lakik. Délebbre pedig - főleg a Niger folyó deltavidékén, ahol az olajkutak vannak (ezekből lehetne gazdagabb az ország) - éleződnek a törzsi ellentétek, csak a múlt héten több mint tízezren menekültek el emiatt Warri városából, ahol az idzsav törzs fegyveres milíciái a kisebbségi, de jobban élő icekeri törzsbelieken bosszulják meg a szegénységüket. Ha ehhez hozzávesszük a fegyveres erők - kivizsgálatlanul maradt - fellépéseinek a következményeit is, könnyen összejön az a tízezer halott, aki fegyveres konfliktusok áldozata volt az elmúlt négy évben.
Nigéria gyorsan gyarapodó, ma már közel 130 milliós lakossága összességében rosszabbul él, mint a függetlenség négy évtizede alatt bármikor. Különösen igaz ez a hetvenszázaléknyi falusi emberre, de a városi munkanélküliség is a szó szoros értelmében mérhetetlenül magas. A kőolaj húsz éve még táplálta a fellendülés reményét, de az egymást követő katonai kormányzatok kezében egyszerűen elfolytak a bevételek, és már az is eredménynek számított, hogy a mostani politikai kampányok során a kormányzat látványosan enyhített az üzemanyaghiányon. Azt mondják, hogy a gazdaság állapotán egyedül a mobiltelefon elterjedése javított valamit az elmúlt évek során: a középvállalkozók képessé váltak arra, hogy felgyorsítsák az üzletmenetüket. Ez valóban javított pár millió ember helyzetén, de a GDP alakulásán keveset mozdított.
Obasanjo már 1999-ben megmondta, hogy nem lát bele az ország politikai és gazdasági szétesettségének a mélységeibe. Erre most már nem hivatkozhat, és sokan már csak azért is több erélyt várnak tőle - bizonyos privatizációs erőfeszítésektől kezdve a törvényesség megteremtéséig -, mert ez az utolsó négy éve az ország élén. Ugyanakkor meggyőzőnek látszik, hogy a helyzete, támogatottsága meglehetősen szilárd, a választási csalások pedig inkább helyi szintű érdekekkel álltak összefüggésben. (Kétségtelen, hogy elborzadnánk, ha belemennénk ezeknek a csalásoknak a részleteibe: a körzetekbe el sem juttatott szavazócédulák, ellopott, sérült szavazóurnák tömege, egész közigazgatási egységek ellenszavazat nélkül stb.)
Egyébként is győzött volna - mondják -, de a fontos az, hogy mit kezd, tud-e kezdeni bármit is a győzelmével. Az biztos, hogy a fegyveres erőkkel óvatosan kell bánnia - mára már így is eltűntek a hadvezetésből potenciális ellenfelei -, hiszen ez az ország leginkább egységes érdekcsoportja. Egyensúlyoznia kell az etnikai, vallási és ezekkel részben átfedésben lévő pártérdekek között, amelyek erőszakos megnyilvánulásaik idején szorosan érintkeznek a széles körű szervezett bűnözéssel és a helyi fegyveres milíciák központihatalom-ellenes önigazolási kísérleteivel.
Az országot megosztó különféle ellentétek kezelésének a legjobb, sőt egyetlen módja alighanem a széles körben érzékelhető gazdasági fellendülés volna. Az eddigi intézkedések - mint például a gyümölcslevek, a spagetti vagy az újrafutózásra váró autógumi behozatalának a tiltása - kissé vékonykának tűnnek. Távlatosabb, ugyanakkor kézenfekvő megoldásként kínálkozik a kőolajipar fejlesztése, ami viszont külső segítség nélkül reménytelen vállalkozás. Az Egyesült Államok növelni kívánja a Nigériától vásárolt olaj mennyiségét, az ezzel együtt járó külpolitikai lojalitásról azonban az északi tartományok - ahol Uszáma bin Ládin hősnek számít - hallani sem akarnak. És hiába érte el a kormánypárt kampánygépezete, hogy a tartományok élén még több saját emberük álljon, a mohamedán Északkal nem lehet büntetlenül ujjat húzni. A központosítás amúgy sem járható út: a déli tartományok éppen hogy többet követelnek, mégpedig egyre ingerültebben, a náluk kitermelt kőolaj ellenértékéből.
- kovácsy -
