Nyilvánosságra került Berlusconi végrendelete, kiderült, ki örökli a cégbirodalmát

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. július 6.

Külpol

Két legidősebb gyereke örökölte a legnagyobb részt a családi cégben. 

Marina és Pier Silvio Berlusconi örökölte a Fininvest befektetői csoport tulajdonjogának több mint felét édesapjuk, a június 12-én elhunyt Silvio Berlusconi vállalkozó, politikus csütörtökön nyilvánosságra hozott végrendelete szerint. A végrendelet tartalma nyilvánossá vált, miután a Berlusconi családot képviselő közjegyző, Arrigo Roveda a monzai bíróságon letétbe helyezte azt.

A testamentumról a sajtóban közölt felvételek szerint Silvio Berlusconi részben kézzel írta le utolsó akaratát. A mostani dokumentum a 2006-ban, majd 2020-ban készült végrendelet módosított változata: Silvio Berlusconi tavaly januárban vetette papírra, mielőtt a milánói San Raffaele kórházba ment kezelésre. Azt írta, arra az esetre végrendelkezik, ha nem térne vissza az intézményből.

A 86 évesen elhunyt vállalkozó és politikus, a Hajrá Olaszország (FI) párt alapítója és elnöke gyermekeihez intézte sorait, az első házasságából született Marinához és Pier Silvióhoz, valamint a második házasságából született Barbarához, Eleonorához és Luigihoz.

A dokumentum szerint a Berlusconi család "széfjének" tartott Fininvest csoport tulajdoni hányadának többségét, 53 százalékát az 56 éves Marina és az 54 éves Pier Silvio örökölte. Korábban a Fininvest 61 százalékát Silvio Berlusconi tartotta kézben, Marina és Pier Silvio fejenként 7,65 százalékot birtokolt. A második házasságból született, ma már felnőtt gyerekek a Fininvest további 21 százalékához jutottak hozzá az általuk irányított H14 holdingon keresztül.

A végrendelet nyilvánosságra kerülése után a Fininvest közleményben hangsúlyozta, hogy Silvio Berlusconi akarata szerint egyetlen családtag sem került többségi helyzetbe, ahogyan ez Silvio Berlusconi életében is volt. A csoportot Marinának és Pier Silviónak közösen kell vezetnie.

A Silvio Berlusconi által 1975-ben alapított Fininvest-csoport média- és kiadói tevékenységet végez, de befektetési és biztosítási vállalkozásként is ismert, miként a pénzügyi szolgáltatások, az ingatlanpiac és a sportvállalkozások terén is tevékeny. 2021-ben hatmilliárd euró forgalmat mutatott fel, több mint 17 ezer munkahelyet biztosít.

A Fininvest-csoport a Berlusconi család kezében levő úgynevezett Prima, Seconda, Terza és Ottava Holding tulajdona. A Fininvest 53 százalékkal bír a Mondadori kiadói csoportban, 50 százalékot tart fenn az MFE-MediaforEurope-ban, amely az egykor Mediaset néven ismert vállalkozást fedi, valamint 30 százalékos részesedéssel rendelkezik a Banca Mediolanum pénzintézetben.

A szerteágazó Berlusconi-birodalomhoz számos olaszországi és külföldi birtok, villa és más ingatlan tartozik, közöttük Silvio Berlusconi lakhelye a Milánóhoz közeli Arcoréban, vagyis a Villa San Martino, továbbá a szardíniai Porto Rotondóban található Villa Certosa. A családi örökséghez tartozik a Monza labdarúgócsapata is. Ezek sorsa egyelőre nem ismert.

Berlusconi 100 millió eurót hagyott testvérére, Paolo Berlusconira, 30 millió eurót pedig egyik legközelebbi barátjára és munkatársára, Marcello Dell'Utrira, aki a Hajrá Olaszország egyik alapítója volt.

Százmillió eurót örökölt Silvio Berlusconi utolsó partnere, a 33 éves Marta Fascina is, aki az utóbbi három évben volt az idős politikus társa.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.