Japán feloldja a rendkívüli állapotot és a görögök is nyitják a szigeteiket

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. május 25.

Külpol

Görögországban újraindulnak a komp- és légi járatok.

Japán egész területén feloldják a koronavírus-járvány lassítása érdekében hozott rendkívüli állapotot - jelentette be hétfőn Abe Sindzó japán miniszterelnök.

Hozzátette, hogy 2 hónap alatt az ország sikeresen megfékezte a járvány terjedését.
A korlátozásokat a hónap közepén már több prefektúrában feloldották. A világ harmadik legerősebb gazdaságának számító Japánban a többi országhoz képest viszonylag kevés, 16 600 fertőzést regisztráltak eddig. Az NHK japán közszolgálati műsorszolgáltató adatai szerint a Covid-19-be 839-en haltak bele.

Mindeközben Görögországban is elkezdték bevezetni az enyhítéseket: újraindították a menetrend szerinti komp- és légi közlekedést a szigetein hétfőn; megnyitottak a kávézók és éttermek is - bizonyos korlátozó szabályok (távolságtartás) betartásával.

A kormány úgy ítélte meg, sikeresen megfékezték a járvány terjedését a görög szigeteken, így három héttel hamarabb bejelentette a turistaszezon kezdetét is.

Az újraindítás első lépésében azonban a kompközlekedést a normális járatsűrűség felére korlátozták, és továbbra sem engedélyezték a Görögország és járványtól jobban sújtott Olaszország közötti járatokat.

A kormány azt is bejelentette, hogy a nyár kezdetéig teljesen újra szeretnék nyitni az országot. Május végén teszik közzé azon országok listáját, amelyek állampolgárai kéthetes hatósági karantén és koronavírus-tesztelés nélkül is ellátogathatnak Görögországba.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.