Olaszország és Kanada 10 évre szóló biztonsági megállapodást kötött Ukrajnával

  • narancs.hu
  • 2024. február 24.

Külpol

Minden támogatásra szükség van, de leginkább arra, hogy a segítség időben érkezzen – közölte Zelenszkij.

A Kijev melletti Hosztomel katonai légi bázisán zajlott le az Ukrajna elleni háború egyik fontos összecsapása, amely nagyban meghatározta az események további menetét. Nem véletlen, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a bombázások nyomait viselő hosztomeli katonai repülőteret jelölte ki a háború második évfordulóján rendezett megemlékezés színhelyévé. Az eseményre meghívta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, Alexander De Croo belga kormányfőt, az EU Tanácsának soros elnökét, Giorgia Meloni olasz kormányfőt, aki jelenleg a világ legfejlettebb országait vezető G7 csoport elnöke és Justin Trudeau kanadai kormányfőt a NATO képviseletében – írja összefoglalójában a Népszava.

Az öt politikus délután több formátumban is tárgyalóasztalhoz ült, ezt követő sajtótájékoztatójukon pedig bejelentették, hogy Olaszország és Kanada 10 évre szóló katonai biztonsági megállapodást kötött Ukrajnával. Volodimir Zelenszkij közölte: országának minden támogatásra szüksége van, de leginkább arra, hogy a segítség időben érkezzen. Nagyon hiányoznak a polgári légvédelmi berendezések, a légvédelmi rendszerek és a nagy hatótávolságú fegyverek – tette hozzá. 

A szombaton Kijevbe látogatott négy nyugati vezető igyekezett meggyőzni az ukrán elnököt, hogy ameddig csak szükséges, számíthat rájuk és országaikra.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.