Olaszországot négy fázisban indítanák újra, május közepén az éttermek is kinyitnának

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. április 24.

Külpol

De a negyedik fázis végére még mindig nem állna helyre teljesen az élet.

Négy szakaszban indul újra az élet Olaszországban a római kormány tervei szerint az új típusú koronavírus-járvány elvonulása után, amelynek részleteit a Corriere della Sera című napilap közölte pénteken.

A terv szerint április 27-től négy egymást követő hétfőn újabb és újabb korlátozó intézkedéseken enyhítenek:

  • Jövő hétfőn a mezőgazdaságot, erdészeteket és a hajóipart ellátó gépgyártás indul újra. Ez lesz az első "nem létfontosságú" termelési ágazat, amely ismét munkába áll. Az üzemekben dolgozók egészségvédelmi feltételeinek biztosítása még egyeztetés alatt áll a szakszervezetekkel.
  • Május 4-től folytatódhatnak az építkezések, újraindulhat a textil- és divatipar. Visszatérnek a járvány miatt felfüggesztett lottósorsolások. Enyhítik a március 11-től érvényes kijárási korlátozásokat: az olaszoknak ellenőrzés esetén továbbra is indokolni kell mozgásukat, de  szabadon elhagyhatják lakókörzetüket, amit eddig csak munkavégzés miatt tehettek meg. Ismét engedélyezett lesz a szabadidős szabadtéri sportolás a lakóhelytől távolabb is, vagyis az olaszok elmehetnek kocogni a lakásuktól távolabbi parkokba is, továbbra is két méteres távolságra egymástól.
  • Május 11-től felhúzzák redőnyeiket az üzletek, melyeknek biztosítani kell a fertőtlenítést, valamint a vevők közti távolságtartást. A ruhaüzletekben fertőtleníteni kell a felpróbált ruhákat. Kivételt továbbra is a nagyobb vevőtömeget vonzó kereskedelmi központok és piacok képviselnek.
  • Május 18-tól megnyitják a fodrászatokat, presszókat, éttermeket: a vendégek a bárpulttól legalább egy méterre fogyaszthatnak, két éttermi asztal között két méteres távolságnak kell lennie, a pincéreknek kötelező lesz a szájmaszk és a kesztyű használata. Ha erre a dátumra a járványadatok megfelelően változnak, feloldhatják a tartományok közötti mozgási tilalmat is.

A szakértők a legutolsó fázist tartják a legérzékenyebbnek, mivel csak a ruha-, cipő és háztartási cikkeket áruló üzleteket számítva, mintegy 115 ezer kereskedelmi egység készül újranyitni. Többségük 40 négyzetméter körüli, tehát szabályozni kell, egyszerre hány eladó és vevő tartózkodhat a bolthelységben. Szakszervezeti számítások szerint az ezekben korábban foglalkoztatott több mint 313 ezer dolgozó fele veszítheti el állását.

A fázisok kidolgozását a római kormány egy 17 fős szakértői csapatra bízta, melyet közgazdászok, egészségügyi szakemberek, szociológusok, pszichológusok alkotnak, a vállalatszabályozással foglalkozó Vittorio Colao topmenedzser vezetésével.

Giuseppe Conte miniszterelnök szombatra ígérte az újraindulás pontos forgatókönyvének bejelentését. A tervek szerint az ütemezés eredményeit, vagyis a járvány alakulását két hetente felülvizsgálják. A járványtól mentes régiókban gyorsabban oldhatnák az óvintézkedéseket.

Nem született még döntés az eddig többnyire távmunkában működtetett hivatalok újraindításáról. Mozikat, színházakat nem nyitják még újra, és a szórakozóhelyeket sem. A legnagyobb nehézséget a városi tömegközlekedés biztonságos megszervezése képviseli.

Az oktatás csak szeptembertől kezdődik újra. A júniusi érettségi csak szóbeli vizsgából áll majd. Felmerült a kijárási korlátozás fenntartása a hetven felettiek esetében, ami több mint 10 millió olaszt érintene. Ha a kijárási korlátozást hatvan évtől hagyják érvényben, ez további 7 millió személyre vonatkozik, akik még aktív munkavállalók. A hatvan és hetven év közöttiek halálozási átlaga majdnem tíz százalékos volt.

Ne egyenek cukrot! Vegyenek Magyar Narancsot!

Mi minden van a friss számban? Zavar a kommunikációban, zavar a döntéshozatalban. Biztonságos-e megtartani május 4-ével kezdődően az érettségi vizsgákat?Kinek a felelőssége a diákok, a családtagjaik és a pedagógusok egészségének kockáztatása a járványhelyzetben?Teczár Szilárd okos cikkében megszólal Horn György, az AKG igazgatója és Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke is.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.