Orbán a Newsweekben bírálta a NATO-t

  • narancs.hu
  • 2024. július 6.

Külpol

Szerinte a katonai szövetség hibát követ el, ha forszírozza a háborút. Magyarország ezt tapasztalatból tudja. 

„A NATO célja a béke, nem a véget nem érő háború” – ezzel a címmel jelentett meg publicisztikát Orbán Viktor a Newsweekben. Írásában a katonai szövetséget bírálta a magyar miniszterelnök. 

Orbán szerint a NATO fordulóponthoz érkezett: a világtörténelem legsikeresebb katonai szövetsége békeprojektként indult, és a jövője is azon múlik, hogy sikerül-e megőriznie a békét, azonban ma háborús törekvések kerülnek napirendre, ez pedig ellentétes az alapító értékekkel. Mint írta, Magyarország történelmi tapaszlata, hogy az ilyen átalakulások nem vezetnek jó irányba. Márpedig a célnak az kellene, hogy legyen, hogy megőrizzék békeprojektnek a NATO-t.

Magyarország önként csatlakozott a szövetséghez, azt megelőzően olyan szövetségi rendszerekben vívtunk háborúkat, melyekben eredetileg nem akartuk részt venni, és vereséget szenvedtünk ezekben. Magyar szempontból jobbat nem kívánhattunk volna magunknak a NATO-nal, ugyanis nem a háború, hanem a béke megőrzése, nem a terjeszkedés, hanem az önmagunk és egymás megvédése lett a cél. Sőt, a NATO nemcsak védelmet és elrettentést nyújt, hanem a külső szereplőket is megnyugtatja.

 
Orbán Viktor miniszterelnök (elöl középen) és Joe Biden amerikai elnök (elöl j2) a NATO csúcstalálkozóján Vilniusban 2023. július 11-én
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Kitért arra, hogy Magyarország részt vett az afganisztáni, koszovói missziókban, illetve fejleszti a haderejét, védelmi iparát. Magyarország lojális szövetséges, amely kész aktívan együttműködni a többi NATO-taggal a béke megőrzése és a kiszámítható fejlődés biztosításával kapcsolatos célok érdekében.

Azonban nem ért egyet a tagországok többségével, melyek szerint elkerülhetetlen, szükséges konfrontálódni más erőközpontokkal, márpedig ez a szemlélet előidézheti a konfliktusokat. Pedig már meg is kezdődtek az ukrajnai NATO-művelet érdekében az előkészületek, melyekből Magyarország (katonailag és pénzügyileg is) kimarad közvetlenül.

Úgy látja, nem külső ellenségtől kell tartania a NATO-nak, ugyanis senki nem mer támadást indítani egy tagország ellen sem. De ha a szövetség együttműködés helyett a konfliktus választja, akkor öngyilkosságot követ el. Mint fogalmaz, a nyugati országok azért kevésbé óvatosak, mert ők egymás után nyertek háborúkat, a magyar történelem tapasztalata viszont az, hogy amikor egy szövetség támadásra vált a védekezésből, akkor jegyet vált a vereségre. 

A publicisztika pénteken, vagyis azon a napon jelent meg, amikor Orbán Viktor Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozott

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.