Biden a visszalépésről: Ha a mindenható Isten lejön és erre szólít fel, megtehetem

  • narancs.hu
  • 2024. július 6.

Külpol

Úgy tűnik, fontolgatja a visszalépést. 

Joe Biden amerikai elnök elismerte az ABC News-nak adott interjújában, hogy a Donald Trumppal folytatott múlt heti nem sikerült jól a számára. A mentális állapotára vonatkozó aggodalmakat elutasította, azonban már nem zárta ki az esetleges visszalépését.

Felsorolta a három és fél év alatt elért sikereket: összeállított egy béketervet a Közel-Keletre, ami megvalósulhat, kibővítette a NATO-t, növelte a gazdaság teljesítményét. Szerinte nem gyengébb, mint három és fél éve, ha nem gondolna, hogy megvan a szellemi és fizikai képessége az újabb elnökségre, nem csinálná. Szerinte fontos az elnök jelleme, mert ez határozza meg, hogy az alkotmányt megfelelően alkalmazzák. 

Nem hajlandó magát alávetni egy független, kognitív teszteket tartalmazó orvosi értékelésnek, melyet megosztanának a nyilvánossággal. Ugyanakkor nem utasította el a visszalépés gondolatát: „Ez attól függ. Ha a Mindenható Isten lejön és erre szólít fel, megtehetem”. 

Több hír is megjelent azzal kapcsolatban, hogy a demokraták aggodnak Joe Biden szereplése miatt. A New York Times is visszalépésre szólította fel, ahogyan a donorok is. Eddig úgy tűnt, hogy ez nem fog megtörténni, de Biden mostani nyilatkozata alapján talán ő is fontolóra vette. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”