Orbán kilépne az Európai Néppártból?

  • narancs.hu
  • 2020. december 8.

Külpol

Levelet írt Manfred Webernek, amelyben egy újfajta együttműködést javasol a Fidesz EP-képviselői és a Néppárt között.

Új típusú együttműködést javasol a Fidesz EP delegációja és az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciója között Orbán Viktor abban a levélben, amelyet Manfred Weber frakcióvezetőnek írt, írja a Népszava.

A lap birtokába jutott dokumentum szerint Orbán arra hivatkozik, hogy a nézet- és érdekkülönbségek, valamint a kommunikációs problémák elkerülése érdekében a jövőben fűzzék lazábbra a fideszesek és a néppártiak kapcsolatait. Ami megoldást szolgálna arra is, hogy bár a Fideszt "közös akarattal" felfüggesztették a pártcsaládban, tagjai mégis a néppárti frakcióban maradhattak.

Amit Orbán javasol, arra korábban is volt már példa, emlékeztet a lap: 1999-2009 között az EPP-sek és a brit konzervatív párt EP-képviselői között. A britek ekkor külső szövetségesként csatlakoztak a néppárti frakcióhoz, de egy külön csoportot alkottak. Ám ez csak úgy lehetséges, ha előbb a Fidesz kilép az EPP-ből, külső partnerséget ugyanis csak azok vállalhatnak, akik nem tartoznak az adott politikai közösséghez.

Ráadásul a csatlakozásnak szigorú feltételei vannak, például egyet kell érteni az EPP által vallott demokratikus értékekkel, a jogállami normákkal, írja a lap.

Brüsszel források szerint így ez a levél nem jelent mást, mint hogy a Fidesz az EPP elhagyására készül.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.