Orbánék elsőre megvétózták, Timmermans új javaslatot tesz a klímasemlegességre

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. október 9.

Külpol

A holland politikus a zöld ügyekért felel majd a következő Európai Bizottságban.

Mielőbb szigorítani kell az Európai Unió klímacéljait, a korábban kitűzött 40 százalék helyett legalább 50, de inkább 55 százalékkal kellene csökkenteni 2030-ig az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest - hangsúlyozta kedd esti európai parlamenti meghallgatásán Frans Timmermans.

A holland szociáldemokrata politikus ügyvezető alelnökként a zöld átmenettel kapcsolatos munka koordinátora lesz a november elején hivatalba lépő, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságban.

Az EP illetékes szakbizottságainak ülésén kijelentette, mandátuma első száz napjában javaslatot fog tenni egy jogszabályra, amely célként tűzi ki 2050-re a szén-dioxid-semlegesség elérését, irányt szabva a jövőbeli cselekvésnek, emellett hatásvizsgálatot fog végeztetni az ambiciózusabb 2030-as előirányzatokról, és ezek alapján erre vonatkozóan is benyújtják javaslataikat.

Nyáron az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács ülésén megpróbáltak elfogadtatni egy dokumentumot a 2050-es klímasemlegességről, de a magyar, a lengyel, a cseh és az észt kormány ellenállásán elbukott a javaslat.

Keresztbe feküdtek

Egyebek mellett a magyar kormány vétója miatt nem kötelezte el magát az Európai Unió a karbonsemlegesség 2050-es elérése mellett. Az uniós egység felbomlása a klímaváltozás elleni globális küzdelmet is visszavetheti. Az Európai Tanács június 20-21-i csúcstalálkozóján nemcsak az uniós tisztújítás folyamata akadt meg, az állam- és kormányfők az éghajlatváltozás elleni fellépésben sem jutottak egységes álláspontra.

Kiemelte: támogatni kellene az elektromos autók terjedését, a vasútfejlesztést, a vonatjegyek árának csökkentését, valamint a városi tömegközlekedés használatát. Ösztönözni kell egyebek mellett a termékek újrahasznosítását és az újrafelhasználását.

Timmermans emellett  jelentős újraerdősítést végezne kontinens szerte, új városi zöldterületeket alakítana ki, stratégiát fogadna el a biológiai sokféleség megőrzése érdekében, ugyanis szerinte a klímapolitika mellett ezen a téren is élen kell járnia az EU-nak.

Mint mondta, szeretné, hogy az európai zöld megállapodást más országok is lemásolnák - erről meg kell őket győzni -, ha pedig nem működik ez a klímadiplomácia, akkor szigorúbb eszközöket kell bevetni, például különadót kivetni a laza környezetvédelmi szabályozású államokban előállított importtermékekre.

"Az igazságosságot kell az intézkedéseink középpontjába állítani" - szögezte le, kitérve egy pénzügyi alap felállításának szükségességére, amellyel az ipari, széntermelő, nagy szén-dioxid-kibocsátású régiók gazdaságának kizöldítését támogatnák.

Azt is mondta meg kell szabadítani Európát a fosszilis üzemanyagoktól, de anélkül, hogy ártanának az iparnak.

A háromórás kérdezz-felelek során legalább négy nyelven megszólaló Timmermans záró beszédét hangos taps fogadta, ami elemzők szerint azt jelzi, hogy a jóváhagyás nem fog akadályba ütközni.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.