Az Európai Tanács június 20–21-i csúcstalálkozóján nemcsak az uniós tisztújítás folyamata akadt meg, az állam- és kormányfők az éghajlatváltozás elleni fellépésben sem jutottak egységes álláspontra. Sokáig úgy tűnt, hogy az EU célként tűzi ki a klímasemlegesség 2050-ig való elérését, azonban a lengyel, a cseh, az észt és a magyar kormány ellenállása miatt ez végül nem történt meg. A Tanács következtetéseibe mindössze lábjegyzetként került be, hogy „a tagállamok túlnyomó többsége szerint a klímasemlegességet 2050-re meg kell valósítani”.
A karbon- vagy klímasemlegesség azt jelenti, hogy egy adott ország – esetünkben az EU egésze – csak annyi üvegházhatású gázt (ÜHG) bocsát ki, amennyit a természet el tud nyelni; azaz nem növeli a légkör ÜHG-koncentrációját. A tanácsülés előtt nyolc tagállam – Belgium, Dánia, Franciaország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország és Svédország – lobbizott a 2050-es céldátumért. Németország kezdetben ellenezte a vállalást, később azonban, talán az ottani zöldek megerősödését látva, változott a Merkel-kormány hozzáállása. A négy kelet-közép-európai kormány tehát komoly támogató nélkül maradt, de ez is elég volt a közös uniós cél megcsáklyázásához, mert a tanácsi következtetéseket egyhangú szavazással fogadják el.
A magyar álláspont a tárgyalások folyamán végig kétséges volt. Orbán Viktor a csúcs előtt arról beszélt, hogy a visegrádi négyek közösen lépnek majd fel – ez, mint látjuk, nem jött össze, hiszen Szlovákia a többséggel szavazott együtt. A klímapolitikáért is felelős Palkovics László miniszter június 18-án azt mondta, a kormány 2050-re az energia karbonsemleges előállítására törekszik – ez nem egyenlő a klímasemlegességgel, inkább a széntüzelésű erőművek bezárását jelentené, amire viszont szakértők szerint igencsak késői a 2050-es dátum.
Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport éghajlatvédelmi projektvezetője szerint a kormány hozzáállása azért is védhetetlen, mert Magyarországot és régióját minden számítás szerint az átlagosnál súlyosabban fogják érinteni az éghajlatváltozás következményei. „Ha csak 1,5–2 Celsius-fokot emelkedik a globális átlaghőmérséklet, hazánkban akkor is 6–9 fokkal lesz melegebb a hőségek idején. Pedig már a jelenlegi hőmérsékleti csúcsok is napi 15 százalékos növekedést okoznak a lakosság halandóságában” – magyarázza Szegő.
Fordulópont
Első ránézésre meglepőnek tűnhet a négyek izmozása, hiszen az Európai Tanács döntései nem jogszabályok, közvetlen kötelezettség nem vezethető le belőlük. 2050 is elég messze van ahhoz, hogy a ma regnáló politikai vezetőknek ne nagyon fájjon a fejük az addigra tett vállalások miatt. Az általunk megkeresett civil szervezetek szerint azonban aligha becsülhető túl a mostani vétó jelentősége, az EU egységének megbomlása a klímaváltozás elleni globális harcban is negatív fordulópont lehet.
A 2050-es klímacél deklarálása közvetve nagy valószínűséggel az uniós jogi környezetet is átalakította volna, hiszen az Európai Tanács által elfogadott szövegek orientálják a jogalkotásért felelős Európai Bizottságot és a tagállami minisztereket. Az EU-nak jelenleg 2030-ig vannak deklarált klímacélkitűzései: uniós szinten az ÜHG-kibocsátást 40 százalékkal vágnák vissza (az 1990-es értékhez képest), a megújuló energia részarányát 32 százalékra tornásznák fel, az energiahatékonyságot 32,5 százalékkal javítanák. Bár e számok tagállami szintre történő lebontása és kikényszeríthetősége egyelőre nem látszik tisztán, a teljesítésről legalább elindult a párbeszéd a Bizottság és a kormányok között; és most ez az uniós klímapolitika kerete.
Ha sikerült volna megegyezni a 2050-es klímasemlegességben, akkor minden bizonnyal a 2030-ig felvázolt pályát is módosítani kellett volna. Szegő Judit szerint például az ÜHG-kibocsátás 40 helyett 55 százalékos csökkentésére lenne szükség 2030-ig a 20 évvel későbbi karbonsemlegességhez. A magyar vétó mögötti egyik motiváció éppen az ambiciózusabb 2030-as célok miatti félelem lehetett; Szijjártó Péter külügyminiszter legalábbis tavaly szeptemberben azt mondta, hogy a kormány nem támogatja a 2030-as számok módosítását, mert azzal Brüsszel „drámai pofont adna a bajor autóipar versenyképességének, ami a magyar gazdaság számára is komoly károkat jelentene”. A tanácsi következtetésekbe végül az került be, hogy a klímasemleges EU felé való átmenetnek a 2030-ig elfogadott intézkedéseken kell alapulnia – azaz úgy tűnik, Orbánék elvárásának megfelelően érintetlenül maradnak a 2030-as célok. Más kérdés, hogy a kormány ezek teljesítésében sem áll valami jól.
A határozott uniós fellépésnek az éghajlatváltozás elleni világszintű küzdelemben is nagy jelentősége lett volna. „A 2015-ös párizsi megállapodásban a részes országok azt vállalták, hogy 1,5 Celsius-fok alatt tartják a felmelegedést az iparosodás előtti állapothoz képest. Az eddigi vállalások ehhez nyilvánvalóan kevesek, inkább 3–3,5 fokos hőmérséklet-emelkedést valószínűsítenek. A klímasemlegesség deklarálásával az EU cselekvésre ösztönözhette volna a többi országot is” – véli Jávor Benedek, a Párbeszéd leköszönt EP-képviselője. Ámon Ada, az E3G (Third Generation Environmentalism) vezető munkatársa szerint az Egyesült Államok kiszállásával egyedül az EU lehetne a globális klímapolitika motorja. „Azonban többek között a magyar kormány miatt az EU üres kézzel megy a szeptember végi ENSZ-találkozóra és a decemberi chilei klímacsúcsra. Így nehéz lesz hatni a nagyobb szennyezőkre, Kínára, Indiára, Brazíliára, sőt az EU szavahihetősége és komolyan vehetősége is megkérdőjeleződhet” – mondja a szakértő.
Trollkodás
Ámon Ada szerint Magyarország kilóg a négy vétózó tagállam közül, mivel nálunk a magas szén-dioxid-kibocsátás ipari szempontból nem meghatározó, sokkal könnyebben tudnánk elmozdulni a klímasemlegesség felé, mint az észtek, a lengyelek vagy a csehek. „Észtországban az olajpala, Lengyelországban a szén kitermelésétől függ nagymértékben az energiaellátottság, Csehország pedig sokkal iparosodottabb, mint akár a többi visegrádi ország, a GDP-jükben is jóval hangsúlyosabban jelenik meg a nehézipar” – magyarázza Ámon Ada.
Ettől még persze Magyarországon is komoly változtatásokra és kormányzati beavatkozásra lenne szükség. Ámon Ada szerint probléma, hogy a magyarországi autógyártó-kapacitások a robbanómotorokra vannak ráállítva, de javítani kéne a lakóépületek energiahatékonyságán is, el kellene indulni a mezőgazdaság és az ipar dekarbonizációja felé, és be kellene engedni a szélenergia hasznosítását az országba, mivel „a szél sem áll meg az osztrák–magyar határnál”. Jelenleg az adminisztratív szabályok ellehetetlenítik az új szélerőművek építését (a települések 12 kilométeres körzetében, azaz gyakorlatilag az egész országban), a jelenleg működők engedélyei pedig előbb-utóbb lejárnak. „Az Európai Bizottságnak benyújtott Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) tervezete 2030-ra a szélenergia teljes kivezetésével számol” – mondja Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelőse.
Zöldszervezetek szerint ennek az értelmetlen szabályozásnak a megváltoztatásán túl szükség lenne a megújuló energiaforrások új támogatási rendszerének mielőbbi elindítására, valamint az ország utolsó szénerőművének, a Mátrai Erőmű széntüzelésű blokkjainak a bezárására. Pusztán a széntüzelés kivezetésével teljesíthetnénk az EU felé 2030-ig vállalt ÜHG-kibocsátás-csökkentési cél nagy részét, a 2018 óta Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő erőmű körül mégis nehéz tisztán látni. Bár korábban 2029-re ígérték a lignitfelhasználás befejezését, a NEKT egy szóval sem említi az erőmű bezárását, és óvatosságra inthet Palkovics legutóbbi nyilatkozata is a 2050-es dekarbonizációról. Sőt a napokban cserélték le az erőmű vezetését, és a napi.hu cikke szerint napirendre került egy új fejlesztés is egy korábban érintetlenül hagyott bükkábrányi bányatelken.
Konkrét okai is bőven lehettek tehát a magyar kormány vétójának, forrásaink mégis hangsúlyosabbnak gondolják a döntés mögötti politikai számításokat. „Az EP-választások után Orbán nemcsak a jobbközépen, hanem a szélsőjobboldalon is veszített a hiteléből, ezért most különösen fontos neki a lengyelek jóindulata. Emellett az euroszkeptikus vonal képviselőjeként gyakorlatilag mindent ellenez, ami erősebb uniós fellépést jelentene, igazi mestertrollként élvezi, hogy belerondíthat a különböző szakpolitikákba” – véli Jávor Benedek.
Beszéljünk a pénzről!
A hivatalos indok persze más, a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint a rezsicsökkentést védte Orbán Viktor a múlt heti vétóval. Azt is leírták, hogy „30–40 százalékkal emelkedne a magyar családok áramszámlája, ha az áramtermelést a megadott szempontok szerint kellene kiváltani”. E számítás alapjait azonban a területen dolgozó civil szervezetek nem ismerik, sőt, mint arra Ámon Ada rámutat, az Energiaklub egy 2017-es tanulmányában arra jutott, hogy hosszú távon a megújuló energiákra átállás megtakarítást hozna. „Az energiatermelés átalakításának vannak kiadásai, de e mellé oda kell tenni a klímakatasztrófa várható költségeit is. Mi lesz például, ha a szárazság miatt gabona- vagy kukoricaimportra szorul az ország, vagy ha elfogy az ivóvíz, mint Indiában?” – teszi fel a kérdést Perger András.
Az Európai Bizottság egyébként valóban kritizálta a rezsicsökkentést, pontosabban azt írta a magyar NEKT-tervezetre adott válaszában, hogy a végleges dokumentumban „ki kell domborítani a teljes mértékben piaci alapú árak felé vezető stratégiát és ütemtervet”. Ennek azonban nincs köze a 2050-es klímasemlegességhez, hiszen a NEKT a jelenleg is érvényes 2030-as célszámokhoz készült.
Orbán Viktor a Kossuth rádiónak nyilatkozva a rezsicsökkentés érvhez azt tette hozzá, hogy a 2030-as célokat meg tudjuk valósítani, pénzünk is van hozzá, az új, 2050-es célokat viszont addig nem fogadjuk el, amíg nem kezdünk el tárgyalni a pénzről. „Ha az unió ehhez nyit forrásokat, akkor vállaljuk” – mondta a miniszterelnök. A Levegő Munkacsoport ehhez képest arról tájékoztatta lapunkat, hogy értesüléseik szerint éppen a magyar kormány lobbizik azért, hogy az EU 2021 utáni költségvetésében „minél kisebb legyen az éghajlatvédelmi célokra előirányzott összeg, inkább úgy használhassa fel a pénzeket a kormány, ahogy jónak látja”. Ámon Ada szerint további probléma, hogy bár az EU ebben a pénzügyi ciklusban is támogatott klímavédelmi célokat Magyarországon – például az energiahatékonyság növelését –, a kormány rosszul költötte el a pénzeket. „A lakosságtól a közszférához irányították az energiahatékonysági beruházásokat, amelyek így nem tudtak akkora kibocsátáscsökkentést eredményezni” – mondja az E3G kutatója.
Az sem igaz, hogy 2030-ig rendben lenne a magyar klímapolitika. A kormány NEKT-tervezete az ÜHG-kibocsátás csökkentésénél vállalta az EU-s átlagot (40 százalék 1990-hez képest, igaz, már most 32-nél járunk), a megújulók részarányát viszont csak 20 százalékra tervezi emelni, az energiahatékonyságon pedig mindössze 8–10 százalékot javítana – mindkét mérték jóval elmarad az uniós célkitűzéstől. A Bizottság válasza szerint a megújulók arányát legalább 23 százalékra kell emelni, valamint „jelentősen növelni kell mind a végső, mind a primerenergia-fogyasztás csökkentése terén 2030-ig kitűzött célokat”. A kormánynak év végéig kell benyújtania a végleges dokumentumot, az átdolgozással valószínűleg bevárják majd a nyár végére, ősz elejére tervezett energiastratégiát. A civilek szerint viszont így már aligha lesz idő az érdemi társadalmi egyeztetésre. Szegő Judit összegzése szerint „a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozás ügyét. Ez abból is kitűnik, hogy minisztériumi és hatósági szinten is megnyirbálták a környezetvédelem, a természetvédelem és a fenntarthatóság képviseletét”.
