Orosz himnusszal ébresztették az ukrán árvákat az átnevelőtáborban

  • narancs.hu
  • 2024. február 10.

Külpol

Egyre nehezebb hazahozni az Oroszországba deportált ukrán fiatalokat. 

2024. január 4-én Putyin aláírt egy rendeletet, mely egyszerűsíti az ukránok honosítását Oroszországban. A rendelet vonatkozik az oroszok által megszállt ukrán területekre is, és kiterjed az árvákra, illetve a szülői felügyelet nélkül maradt gyermekekre. Ők gyorsan orosz állampolgárságot kaphatnak, és lehetőség nyílik arra is, hogy örökbe fogadják őket, ami viszont sérti a nemzetközi törvényeket.

A Telex az Arte közreműködésével számolt be egy ukrán fiatal sorsáról, akit miután árván maradt, átnevelőtáborba vitték a Krímbe, ahol az orosz himnusszal ébresztették minden nap. Egy civil szervezet hozta vissza Kijevbe, ahol egy átmeneti otthonban lakik. A lap azt írja, hogy a rendelet csak még jobban megnehezíti majd a civil szervezetek gyerekekért való küzdelmét. 

A portál által közzétett videó tanúsága szerint a fiatalt egy évig tartották fogva akarata ellenére. Mint mondta, miután felébresztették őket az átnevelőtáborba, nekik is énekelniük kellett az orosz himuszt, és felhúzniuk az orosz zászlót. „Ha visszautasítottuk, akkor arra magyarázatot kellett adnunk”. 

A Save Ukraine nevű civil szervezet jogásza arról beszél a videóban, hogy egyre nehezebb hazahozni a gyerekeket a hozzátartozóknak, DNS-vizsgálatokon kell átesniük, illetve kihallgatásokon. Nem egyszer hazugságvizsgáló alá is vetik őket. Ennek szerinte világos üzenete van, méghozzá a megfélelmlítés: az oroszok döntik el, hogy visszaadják-e az ukrán gyerekeket. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.