Szijjártó elmagyarázta, miért bánt mindenki minket

  • Narancs.hu
  • 2024. február 10.

Külpol

A Harvard Egyetemen szó volt Putyin-barátságról, makacs svéd miniszterelnökről, atomról. Előtte találkozott a pedofil papoknak lelépési pénzt fizető érsekkel.

A magyar kormány mindig őszinte volt a stratégiájával és céljaival kapcsolatban, ami a hazánkban adott egyedülálló politikai stabilitás révén lehetséges, ennek ellenére Európában mára rendkívül beszűkült a tere az észszerű vitának – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bostonban az MTI szombati tudósítása szerint.

A miniszter a Harvard Egyetem politikatudományi intézetének panelbeszélgetésén az előző heti EU-csúcstalálkozón elfogadott ukrán csomaggal kapcsolatban arról számolt be, hogy Magyarországnak két fontos előfeltétele volt ennek támogatásához, amelyek teljesültek, így nem volt szükség a közös döntés újabb megvétózására.

Szijjártó arról beszélt, gyakran tapasztalja, hogy a magyar kormány felvet egy fontos ügyet, és a többiek úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi. Szerinte ez azt mutatja, hogy az utóbbi években már nincs valódi tere az észszerű párbeszédnek a stratégiai kérdésekről, és a helyzet folyamatosan romlik.

„Ha előterjesztünk egy ilyen igényt, akkor nem az a válasz, hogy vitassuk meg, tanulmányozzuk, hogyan találhatunk megoldást, hanem Putyin barátainak, a Kreml propagandistáinak, esetleg orosz kémeknek bélyegeznek bennünket” – mondta a külügyminiszter. Szerinte azoknak, akik állandóan a demokráciáról beszélnek, oda kellene figyelniük azokra, akiknek a véleménye kissé eltér a többségtől, így meg lehetne spórolni ezeket az ideológiai vitákat, stigmatizációkat.

Szijjártó állította, hogy a kormány mindig is őszinte volt a stratégiájával és céljaival kapcsolatban, ami az országban uralkodó egyedülálló politikai stabilitás révén lehetséges.

„Így megengedhetjük magunknak, hogy azt mondjuk, amit teszünk, és azt tegyük, amit mondunk” 

– fogalmazott.

Szijjártó Péter az Európa világpolitikai helyzetéről szóló eszmecserén kifejtette, hogy miközben az Egyesült Államok gyakran bírálja a magyar-orosz atomenergetikai együttműködést, tavaly egymilliárd dollárnyi értékben vett uránt Oroszországtól, és a paksi bővítésben is részt vesznek amerikai cégek. Megjegyezte azt is, hogy amíg nem találják fel, hogyan lehet hátizsákban hazaszállítani a földgázt, addig az energiaellátás az infrastruktúrától, a csővezetékektől függ. Emlékeztetett rá, hogy a kormány öt-hat éve szerződést írt alá az ExxonMobillal a majd Romániában kitermelendő földgáz vásárlásáról, azonban az amerikai vállalat végül visszalépett a projekttől. És hasonlóképpen az EU nem nyújt segítséget a délkelet-európai hálózat bővítéséhez, Horvátország pedig ötszörösére emelte a kőolaj tranzitdíját.

„Fizikai infrastruktúra nélkül a diverzifikáció csak tündérmese”– mondta Szijjártó.

Szóba került Svédország NATO-csatlakozásának ügye is. 

Szijjártó Péter erről azt mondta, a kormány beterjesztette a javaslatát, de az Országgyűlés egyelőre azért nem vette napirendre, „mert sok képviselő sértésként tekint arra, hogy egyes svéd politikusok évek óta harsogják, hogy Magyarországon diktatúra van és nem legitim a hatalom, most pedig szívességet kérnek”.

Sérelmezte, hogy a svéd fél nem volt hajlandó bizalomerősítő gesztusokra: a svéd miniszterelnök Ankarába elutazott, Budapestre viszont nem. Majd reményét fejezte ki, hogy végül erre is sor fog kerülni, s ennek nyomán február végén Stockholm megkaphatja a zöld jelzést a parlamenttől.

 

A hallgatóság a tudósítás szerint kérdéseket tett fel.

Az egyikre Szijjártó azt válaszolta, nem hiszi, hogy Oroszország megkockáztatná valamely NATO-szövetséges megtámadását a kollektív védelem elve miatt. „Nyilvánvalóan sokkal erősebbek vagyunk Oroszországnál, a NATO sokkal erősebb Oroszországnál katonailag” – mondta. Emlékeztetett, hogy könnyű különböző nyilatkozatokat tenni Brüsszelben vagy Washingtonban. Ám ő a moszkvai Orosz Energiahéten nagyjából ezer ember előtt felszólalva is elítélte az ukrajnai háborút, és annak lezárását sürgette.

Szijjártó Péter amerikai útjáról a 444.hu is írt, mert miközben itthon amiatt áll a botrány, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a pedofil felettesét fedező igazgatóhelyettesnek, a miniszter Facebook-posztja szerint találkozott New Yorkban Tim Dolan bíborossal. A katolikus főpap tíz éve még a Milwaukee-i egyházmegyét vezette, és az ő irányítása idején több ottani lelkipásztort is gyermekek molesztálásával vádoltak. Ezeknek a papoknak utóbb az egyházmegye fejenként 20 ezer dollárt fizetett azért, hogy önként lépjenek ki az egyházból. Az egyházmegye csődbe ment, és csaknem hatszáz áldozat jelentkezett azzal, hogy papok molesztálták őket. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.