Oroszország már 2025-ben fejezné be a háborút

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 27.

Külpol

Szergej Sojgu szerint ha megfelelően fejlesztik a hadsereget, akkorra érhetik el a nem közölt pontos céljaikat.

Legalább 2025-ig folytatódhat az ukrajnai háború Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerint. A Business Insider által kiszúrt Twitterre feltöltött videóban Sojgu azt mondta, az orosz hadsereg folytatja harci erejének építését, hogy szembe tudjon nézni Ukrajna ellentámadásaival, a kitűzött célokat pedig modern fegyverekkel és kiképzéssel 2025-ig el lehet érni, ha következetesen végrehajtják a tervezett intézkedéseket.

Arról Sojgu nem beszélt, tulajdonképpen mik ezek a kitűzött célok, ahogy Vlagyimir Putyinnal kezdve a teljes orosz vezetés hallgat ezekről Ukrajna lerohanása óta.

Ha ez lesz a hivatalos álláspont, akkor biztosan kell hangolni némit a mindenhol ottlévő állami propagandán, hiszen Oroszország eredetileg villámháborúra készült, és komolyan gondolták, hogy egy-két nap alatt Kijevet is az irányításuk alá vonhatják. Ehhez képest jelenleg is csak Ukrajna keleti részein foglalt el területeket Oroszország, ezeknek egy részét már vissza is foglalták tőlük.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.