Öt helyen érte lövedék Fico vékonybelét

  • narancs.hu
  • 2024. május 29.

Külpol

A szlovák miniszterelnök sérüléseiről a kormánypárt egyik képviselője nyilatkozott.

Öt ponton hatoltak át a lövedékek a szlovák miniszterelnök vékonybelén május 15-én, millimétereken múlt, hogy nem érte végzetes sérülés Robert Ficót – írja a Paraméter.

A szlovákiai hírportál Erik Kaliňákot, a Smer-SD képviselőjét idézte, aki egy nyilvános beszélgetésen ejtett szót erről. Ez az első nyilatkozat, amely a kormányfőnek okozott konkrét sérülésekről szól. Kaliňák azt mondta, ott volt a merénylet helyszínén, és beszélt orvosokkal, akik „csodát tettek”. 

A szlovák kormányhivatal a napokban arról adott tájékoztatást, hogy a miniszterelnök egészségi állapota napról napra javul. Ugyanezt írta a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház közleménye is, amelyre a Telex hivatkozik

Robert Ficót a kormányülés után lőtte meg a 71 éves Juraj Cintula, akit a magyar kormánymédia nyomán a kormány politikusai baloldalinak neveztek, miközben volt már neonáci aktivista is.

 

A merénylettel kapcsolatos eddigi híreket itt lehet elolvasni. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.