Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

A hosszú folyamat végén Angela Merkel 2008-as, a Kneszetben tett kijelentése áll, amely szerint Izrael biztonsága német „államérdek” (Staatsgrund). Mélyebbre nyúlt ennél 2015-ben az államfő, Joachim Gauck egy holokauszt-emléknapon, amikor erkölcsi kötelességgé tette az emlékezést: „Auschwitz nélkül nincs német identitás.” A németek kevéssé osztották ezt a nézetet. Egy akkori felmérés szerint négyötödük szerette volna „maga mögött hagyni” a zsidóság kiirtásának emlegetését, és közel 60 százalékuk kívánt volna „pontot tenni” e kínos történet végére.

A múlt feldolgozása a Németországot felszabadító és megszálló hatalmak által erőltetett, nemritkán szabotált felelősségre vonással kezdődött. Az ötvenes évek hallgatását és vonakodását a szembenézéstől az NSZK volt nácikkal alaposan megtűzdelt államgépezetében a hatvanas években, amikor a világ és a korszellem balra fordult, a világháború utáni nemzedékek felszólítása követte a szörnyű örökség bevallására. Ezt kiterjesztették később az egyesített nemzetre is: ennek jelképe az újraegyesítés után emelt hatalmas, 2711 betonkockából álló holokauszt-emlékmű a két nagy történelmi szimbólum, a Brandenburgi kapu és a Reichstag tőszomszédságában. Kisebb léptékben, de helyet kaptak ott a nácik roma és homoszexuális áldozatainak emlékhelyei is. A bűnbánat tiszteletre méltó: mikor lesz része ilyesfajta vezeklés, a megannyi pogromra való emlékezés az ukrán vagy a lengyel identitásnak?

Történelmi útmutató

A német–izraeli kapcsolatok első lépése­ként 1952-ben az NSZK vállalta 3 milliárd márka jóvátétel fizetését. A jóvátétel 2018-ig összesen 74 milliárd eurót tett ki, amiből 29 milliárd jutott a náci rezsim izraeli túlélőinek. Nekik jelenleg is 300 millió euró nyugdíjat folyósítanak évente. Másodikként titkos megállapodás jött létre a két hadügyminiszter, Simon Peresz és Franz Josef Strauß között 1957-ben, amelynek keretében az NSZK 300 millió márka értékben ajándékozott fegyvereket Izraelnek.