Pedofília és politika: Belga Rémkirályság

  • - kovács -
  • 1996. november 28.

Külpol

A szlovák állam polgárainak az ismerteken felül újabb okuk van a szomorúságra. Bizonyára nagyon várták már Jean-Luc Dehaene belga miniszterelnököt, ő azonban kénytelen volt lemondani a látogatást. Az egyik helyettese is belekeveredett a pedofil-botrányba, ami nem véletlenül indult akkora disznóságként; várható volt, hogy előbb-utóbb nagypolitikai dimenziókat ölt.
A szlovák állam polgárainak az ismerteken felül újabb okuk van a szomorúságra. Bizonyára nagyon várták már Jean-Luc Dehaene belga miniszterelnököt, ő azonban kénytelen volt lemondani a látogatást. Az egyik helyettese is belekeveredett a pedofil-botrányba, ami nem véletlenül indult akkora disznóságként; várható volt, hogy előbb-utóbb nagypolitikai dimenziókat ölt.

A kormányfő maga az eddig ismert adatok szerint ártatlan; a turpisságot, ha egyáltalán, egyik, ám minden bizonnyal legfontosabb helyettese követte el, bizonyos

Elio Di Rupo

A vád szerint Di Rupo 1989-ben szexuálisan interkurzált egy akkor 15 éves fiúval, tehát kiskorúval, ami akkor sem magánügy, ha az aktusban részt vevő felek egyike sem vezető politikus. Különösen nem magánügy akkor, amikor egy ország, most már hónapok óta, a pedofília lázában ég. Akik idáig eljutottak a cikk elolvasásában, bizonyára mind tudják, hogy augusztus vége felé a belga rendőrség, megelégelvén mindenféle kétségbeesett szülők szűnni nem akaró telefonjait és azon állításait, hogy eltűnt gyerekük nem meglógott otthonról, ahogy a rendőrség állítja, hanem valamiféle sötét ügybe és veszélybe került, végre utánanézett a dolgoknak, és rövid úton felrobbantott egy gyerekpornó-videókazettákkal üzletelő hálózatot, amely bizonyos Marc Dutroux vezetésével üzemelt.

A belga rendőrség akciója a maga módján példás gyorsaságával érdemelt volna közfigyelmet, ha nem lett volna az említett szülői telefonok mellett néhány olyan körülmény, aminek láttán az ember joggal húzza el a száját: például az, hogy Dutroux-ék rejtekhelye, ahol az elrabolt lányokat fogva tartották, megkínozták, megerőszakolták, lefilmezték és megölték, a rendőrség orra előtt élt és működött rendeltetése szerint; továbbá az, hogy

Dutroux társai

között már most van egy effektív rendőr. Tehát nem olyan, aki csak unta, hogy mindenféle hisztérikus állampolgár betelefonál, hogy a lánya után érdeklődjék, aki biztos csak elcsavargott valahova, hanem olyan, aki részt vett a dolgokban, talán csak a forgalmazásban, és fogalma sem volt arról, mi történik forgatás után a gyerekekkel. Hazamennek, gondolta, kihüppögik magukat, és hát, istenem, furcsa kanyarokat vesz majd a pszichoszexuális fejlődésük, melyikünké nem ebben a rohanó világban.

Ezzel együtt várható volt, hogy az ügy előbb vagy utóbb politikai botránnyá növi ki magát, és nemcsak azért, mert a rendőrségen kívül az ügyhöz rendelt vizsgálóbírák közül is egyik a másik után jelentett csődöt vagy kényszerült leválni az ügyről, egyikük például azért, mert részt vett egy díszvacsorán, amelyet Dutroux-ék, illetve a hasonló bűntettek áldozatai javára rendeztek. És nemcsak azért, mert a szülők haragja az állam ellen nem ismert határt, és sikerült a maguk oldalára állítaniuk a rémhistória miatt alaposan begerjedt közvéleményt. És végképp nem azért, mert a Dutroux-ügy felhívta a világ figyelmét a gyerekpornográfiára, illetve -prostitúcióra, erre a két, hatalmas összegeket és jelentős tömegeket mozgató üzletágra - Stockholmban nemzetközi konferenciát is szervezett a kérdésről az ENSZ, 125 ország kormánya és számos civil szervezet. Az ügy politikai dimenzióit még Elio Di Rupo - mind ez idáig csak feltételezett - lebukása előtt az segített kialakítani, hogy Belgium politikai élete hosszabb ideje nem sokkal több egy folyamatos botránykrónikánál.

Az utóbbi évek egyik legrandább ügye

Willy Claes

NATO-főtitkár 1988-as vesztegetési botránya volt (az olasz Augusta helikoptergyár járult hozzá Claesék családi kasszájához, holmi megrendelések fejében), ezt azonban a jelek szerint hamarosan felülmúlja a Cools-ügy, melynek során a belga szocialista párt egyik főfunkciját gyilkoltatta meg egy másik főfunkci egy mindkettejüket érintő maffiaelszámolás miatt.

A belga rémtörténet-sorozat valószínűleg egyidős magával az országgal: az egymást hagyományosan és szívből utáló flamandokat és vallonokat (meg a keleti határ mentén némi németeket) egyesítő állam ötlete Napóleon fejéből pattant ki egy esős és posztforradalmi vasárnap délután, és szemtanúk szerint nagyjából olyan is az egész, amit ezek után el lehet képzelni. A Nyugat-Európában nagyjából mindenütt megoldott nemzetiségi ellentéteket itt hagyományosan egyfajta balkáni vehemenciával kezelik, a Balkántól talán csak az különbözteti meg az itteni helyzetet, hogy az etnikai palettát a volt belga gyarmatokról, Dél-Európából és Észak-Afrikából jött bevándorlók tették színessé, az állami szintű etnikai identitást pedig feleslegessé.

Ennek most, a lányok halála feletti általános dühnek köszönhetően, egy időre vége: flamandok és vallonok együtt tüntetnek a bevándorlókkal a kormány, a bíróságok, a rendőrség és általában az állam minden jelentősebb hatalmi szerve ellen. Kisebb vihart kavart ugyan, hogy egy szintén gyanús körülmények között eltűnt kilencéves kislány nevét talán maguk a szervezők, talán nem véletlenül, lefelejtették az első nagyobb tüntetés transzparenseiről, talán csakugyan azért, mert marokkói bevándoroltak gyerekéről van szó: ezt a hibát azonban később orvosolták a szervezők.

A fájdalom és düh - kivéve persze az érintettekét - azonban hamarosan elszáll, és kezdődnek újra a dolgos hétköznapok abban az országban, amelynek szinte minden jelentősebb hatalmi szerve alaposan leszerepelt, és amire, értelemszerűen, jelen pillanatban és jelen formájában senkinek semmi szüksége nincs. Országok persze nemigen szoktak csak úgy ukmukfukk megszűnni, feloszlani, szétszaladni, de azért erre is volt már példa, nem is egy, a közelmúltban: belga állampapírokkal tehát vigyázzunk, ha ilyesmiket kínálna valamely rokonszenves tőzsdealkusz.

- kovács -

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.