Polgári peres eljárás indult Trump ellen pénzügyi csalás miatt

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 27.

Külpol

3,5 milliárd dollárt hazudott hozzá vagyonához, hogy jobb hiteleket és adókedvezményeket kapjon. 

Egy New York-i bíró szerint Donald Trumo, az Egyesült Államok korábbi elnöke éveken keresztül csalt, így építette a birodalmát. A Guardian beszámolója szerint a trükkje az volt, hogy dollármilliókat hazudott vagyonához, ami miatt kedvezőbb hitelekhez fért hozzá, és még adókedvezményeket is kapott. 

Két fia rendszeresen részt vett a papírok meghamisításában, amivel több mint egy évtizeden keresztül verhették át a bankokat, biztosítókat.

Donald Trump 3,5 milliárd dollárt hazudott a vagyonához az adókedvezmények és a jobb hitelek érdekében. 

 
A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök támogatóihoz beszél az Iowa állambeli Dubuque városban 2023. szeptember 20-án.
Fotó: MTI/AP/Charlie Neibergall
 

Trump jogi csapata szerint a per vádiratában megfogalmazott vádak egy része már elévült, arra pedig nincs közvetlen bizonyíték, hogy az egykori elnök bárkinek kárt okozott volna. A bíróság az érveket elutasította. 

Mint ismert, Donald Trump ellen négy bűnvádi eljárás is zajlik, kettő szövetségi szinten, egy New York és egy pedig Georgia államban. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.