Prataszevics üzent a börtönből: értelmetlen most a harc Lukasenka rendszere ellen

  • narancs.hu
  • 2021. június 3.

Külpol

A Ryanair-gépről elfogott újságíróval a fehérorosz állami tévé készített interjút, támogatói szerint kényszer hatása alatt beszélt.

Egyórás műsort vetített Fehéroroszországban az állami ellenőrzésű ONT tévécsatorna szerda este Raman Prataszeviccsel. A letartóztatott ellenzéki újságíró a börtönből nyilatkozva egyebek közt azt mondta, hogy értelmetlen most a tiltakozás a szigorú fellépések miatt Aljakszandr Lukasenka államfő autoriter rendszere ellen, megfelelőbb pillanatra kell várnia az ellenzéknek.

Prataszevics egyik közeli támogatója az adás után azt mondta, hogy az újságíró egyértelműen kényszer hatására beszélt.

A felvételen az ONT tévé azt állítja, a fehérorosz hatóságok nem tudtak arról, hogy Prataszevics a Ryanair légitársaság repülőgépén van, Prataszevics pedig azt állítja, hogy egy közeli szövetségese árulhatta el, akivel 40 perccel az indulás előtt beszélt interneten.

Mint ismert, a gépet – amely Athénból Vilniusba tartott –, a fehérorosz légierő bombaveszélyre hivatkozva leszállásra kényszerítette, Prataszevicset pedig – barátnőjével együtt – őrizetbe vették Minszkben. A repülőn nem volt semmiféle robbanószerkezet.

Prataszevics a videón azt mondta, hogy a bombával fenyegetőző ismeretlen telefonáló olyasvalaki lehetett, akivel személyes konfliktusa van. Ennek részleteire azonban nem tért ki.

Az ONT tévé – Fehéroroszország második állami csatornájaként – 2002-ben létesült az országot kormányzó Lukasenka elnöki rendeletére.

Az államfő a múlt héten azzal vádolta Prataszevicset, hogy "véres forradalmat" akart kirobbantani.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.