Putyin a háborúról: Még el sem kezdtük igazán

  • narancs.hu
  • 2022. július 8.

Külpol

Az orosz elnök nagyon magabiztosan beszélt az ukrajnai háborúról, de nem zárta ki a békekötés lehetőségét.

Vlagyimir Putyin beszédet tartott az orosz parlamenti képviselőknek, melyben egészen harciasan reagált a Nyugat Ukrajnát támogató kijelentéseire és lépéseire. Putyin azt mondta, az orosz erők még el sem kezdték igazán a harcot Ukrajnában.

Azt halljuk, hogy a csatatéren akarnak legyőzni minket. Mit lehet erre mondani? Próbálják meg! Azt halljuk, hogy a Nyugat az utolsó ukránig harcolni akar ellenünk. Ez tragédia az ukrán nép számára, de úgy tűnik, ebbe az irányba tartanak a dolgok."

Putyin szerint a nyugat proxyháborút folytat Oroszország ellen azzal, hogy fegyverekkel és szankciókkal támogatja Ukrajnát.

Ugyanakkor arról is beszélt, hogy Oroszország továbbra is nyitott a béketárgyalásokra, bár elmondása szerint a békés rendezésre annál kisebb az esély, minél inkább elnyúlnak a harcok Ukrajnában.

Putyin hetek óta először beszélt az egyébként alapvetően eredménytelen és összeomlott béketárgyalásokról.

Mindemellett az elnök lekicsinylően beszélt a nyugati szankciókról, amelyek szerinte ugyan okoztak nehézségeket Oroszországban, de messze nem olyan mértékben, mint azt a nyugati kormányok szerették volna.

(Reuters)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.