Putyin a Wagner-csoportról: nincs ilyen jogi entitás

  • narancs.hu
  • 2023. július 14.

Külpol

Értékelték a zsoldoshadsereg harctéri teljesítményét – mondta Putyin a Prigozsinnal való találkozójáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kommerszant napilapnak beszélt először arról a találkozóról, melyen a Wagner vezetői és Jevgenyij Prigozsin is részt vett a június végi puccskísérlet után. A 444 a CNN-t idézi, eszerint Putyin úgy foglalta össze a találkozót, hogy értékelték a Wagner harctéri teljesítményét, átbeszélték a június 24-én történteket, majd opciókat vázolt fel nekik, hogyan folytathatják a katonai szolgálatot.

A lap megkérdezte, hogy a Wagner az eddigi formájában megmaradhat-e, mint katonai egység, mire az orosz elnök a következőt mondta:

 

A Wagner-csoport nem létezik. Nincs olyan törvény, amely szabályozná a katonai magánvállalatokat. Ezért egyszerűen nem létezik, nincs ilyen jogi entitás. A csoport maga létezik, de jogilag nem létezik.

 

Az elmélkedést azzal folytatta, hogy bonyolult kérdésről van szó, és ezt a Dumában, valamint az orosz kormányban is meg kell vitatni. Putyin szerint harmincöt Wagner-parancsnoknak különféle lehetőségeket ajánlott fel folytatásként, köztük azt, hogy az egyik korábbi parancsnok irányítása alatt folytassák.

Néhány napja a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov beszélt arról, hogy Putyin találkozott Prigozsinnal pár nappal a Wagner lázadása után, míg a védelmi minisztérium azt jelentette be, hogy több ezer tonna fegyver került a feloszlatott Wagnertől az orosz hadsereghez.

Közben a fehérorosz belügyi tárca tárgyalásokat folytat a Wagner orosz biztonsági magánvállalat képviselőivel az ország különleges alakulatainak felkészítésében való részvételről - közölte szerdán Mikalaj Karpenkov, a fehérorosz belügyminisztériumi erők parancsnoka a Magyar Távirati Iroda (MTI) híre szerint. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.