Putyin szerint elfogadhatatlan a kollektív felelősség elve, amikor ártatlanok halnak meg

Külpol

Persze a Hamász és Izrael közötti háborúról osztja az észt, nem Ukrajnáról beszélt.

Az etnikum- és vallásközi összhang az orosz államiság alapja, minden más álláspont oroszellenes – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor szerdán este Moszkvában fogadta az oroszországi hagyományos felekezetek vezetőit.

A közel-keleti válság kiéleződéséről szólva azt mondta, Oroszország "aggodalommal és szívfájdalommal" követi a Szentföldön kialakult helyzetet. Putyin részvétét fejezte ki mindazok hozzátartozóinak, akik a Hamász palesztin szervezet fegyveresei által október 7-én Izrael ellen elkövetett támadás során életüket vesztették.

Hozzátette, "nyilvánvaló, hogy

semmiben sem vétkes embereket nem szabad felelősségre vonni mások által elkövetett bűncselekményekért". Elfogadhatatlannak nevezte a "kollektív felelősség" elvét, "amikor öregek, nők, gyerekek, egész családok halnak meg, emberek százezrei maradnak fedél, élelem, víz, áram és orvosi ellátás nélkül", ahogyan az a Gázai övezetben történik.

Ismételten kifejtette az orosz álláspontot, amely szerint a konfliktus az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai alapján oldható meg, ami "két független, szuverén állam: Izrael és Palesztina létrehozását" feltételezi.

Putyin arra figyelmeztetett, hogy a konfliktus "messze túlterjedhet a Közel-Kelet határain". Mint mondta, "egyes erők megpróbálnak rájátszani a nemzeti és vallási érzelmekre, hogy további eszkalációt idézzenek elő, hogy minél több más országot és népet vonjanak be a konfliktusba", ami szerinte "a káosz, a kölcsönös gyűlölet valódi hullámát indíthatja el".

Hangsúlyozta, hogy a helyzet most tapasztalható elfajulása "rendkívül súlyos és veszélyes, pusztító következményekkel jár", ezért fontos, hogy véget vessenek a vérontásnak és az erőszaknak.

Az orosz elnök azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy a többpólusú világ megakadályozása érdekében eszközként használja egyebek között az iszlamofóbiát, antiszemitizmust, de "ruszofóbiát is be szokott vetni". Azt mondta, hogy Nyugaton "hivatalos szinten dicsőítik a náci bűnözőket és az antiszemitákat", Ukrajnában pedig a kánoni ortodox egyház betiltására és az egyházszakadás elmélyítésére törekednek.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.