Putyin szerint Joe Biden fia jól keresett Ukrajnában, de bűncselekményt nem követett el

  • narancs.hu
  • 2020. október 25.

Külpol

Az orosz elnök szerint Hunter Biden legalább egy ukrajnai cégben vezető volt.

Nem követett el bűncselekményt ukrajnai üzleti tevékenységével Hunter Biden, Joe Biden volt amerikai alelnök és demokrata pári elnökjelölt fia – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televízió Moszkva, Kreml, Putyin című vasárnapi magazinműsorának.

„Biden fiának Ukrajnában valóban volt és lehet hogy van is még biznisze” – nyilatkozott Putyin. Az orosz elnök szerint Hunter Biden legalább egy ukrajnai cégben „gyakorlatilag vezető volt és a jelek szerint nem keresett rosszul”. „De én ebben nem látok bűncselekményt. Nekünk mindenesetre ilyesmiről nincs tudomásunk” – mondta Putyin, aki megjegyezte, hogy mindez az amerikaiak és az ukránok dolga.

Hunter Biden 2014 és 2019 között volt az ukrán Burisma Holding energetikai vállalat igazgatóságának tagja, miközben az apja 2017 januárjáig az Egyesült Államok alelnökeként Washington Ukrajna-politikájának fő alakítója volt. Donald Trump amerikai elnök kampánystábja és a vele rokonszenvező média kifogásolta, hogy az idősebb Biden kikényszerítette a Burisma után nyomozó Viktor Sokin ukrán főügyész lemondatását.

Putyin a Rosszija 1-nek azt mondta, hogy nincs tudomása róla, milyen üzleti tevékenységet folytat külföldön Jelena Baturina, Jurij Luzskov volt moszkvai polgármester özvegye, és hogy vannak-e amerikai üzleti kapcsolatai. Az orosz vezető így kommentálta Trumpnak azt az állítását, hogy Hunter Bidennek voltak orosz üzleti kapcsolatai, mások mellett Baturinával is. Nem kívánt megjegyzést fűzni az amerikai elnök azon állításához, miszerint Oroszország a mai napig is pénzeli a Biden fiút.

Putyin egyébként a műsorban úgy vélekedett, hogy az amerikai katonai jelenlét Afganisztánban nem ellentétes az orosz érdekekkel és hasznos az általános biztonság szempontjából is. Elmondta, hogy miközben a hivatalos moszkvai álláspont szerint az amerikai csapatkivonás javítja az afganisztáni megbékélés feltételeit, ő személy szerint úgy véli, hogy a stabilitáshoz hozzájáruló katonák távozása pótlólagos kockázatokat teremt és pótlólagos kiadásokra kényszeríti majd Oroszországot. Rámutatott, hogy Afganisztán ügyében az orosz és az amerikai titkosszolgálatok együttműködnek. „Az amerikaiak tevékenységét Afganisztánban terrorelhárításként fogjuk fel" – mondta Putyin.

Közölte, hogy a két ország biztonsági szolgálatai a Trumppal való megállapodás alapján más területeken is együttműködnek, egyebek között Szíriában is, például a konfliktusmegelőzésben. Elmondta, hogy az oroszok közbenjártak egy Szíria által kémkedéssel vádolt amerikai állampolgár szabadon bocsátásáért. Felidézte még, hogy köszönetet mondott amerikai hivatali partnerének azokért az értesülésekért, amelyek alapján terrortámadásokat sikerült megakadályozni Oroszországban. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.