Putyin Törökországba látogathat, de nem kell tartania letartóztatástól

Külpol

Erdogan bejelentette, hogy az orosz elnök részt vehet az oroszok által épített atomerőmű avatóünnepségén.

Vlagyimir Putyin orosz elnök április 27-én Törökországba látogathat az orosz kivitelezésű Akkuyu Atomerőmű ünnepélyes felavatására – közölte Tayyip Erdogan török elnök szerda este.

Az ATV-A Haber török hírtelevíziónak adott interjúban Erdogan azt mondta, hogy Putyin személyesen utazhat el Mersinbe, vagy videókonferencia keretében vehet részt a megnyitón.

Mivel Putyin szívesen látott vendég, aligha kell tartania attól, hogy épp Törökországban érvényesítik az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancsot.

A Törökország déli, Mersin tartományában épült létesítmény Törökország első atomerőműve. A tervek szerint évi 35 milliárd kilowattóra áramot fog termelni, ami a török áramszükséglet mintegy 10 százaléka. Az üzem BOO-konstrukció (build-own-operate) alapján épült meg a Roszatom kivitelezésében. Ez azt jelenti, hogy orosz tulajdonban marad, és az üzemeltető is az orosz fél, a török állam pedig garantálja a villamos energia megvásárlását egyeztetett áron. Az erőmű négy, egyenként 1200 megawatt teljesítményű reaktorral működik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.