Reklámadót tervez a lengyel kormány, a független média tiltakozik

  • narancs.hu
  • 2021. február 10.

Külpol

Úgy látják, a kormányuk ebben is Orbánt másolja.

Szerda reggel több független lengyel portál felfüggesztette a hírszolgáltatását, helyette egy a tervezett reklámadó elleni tiltakozó szöveget tett ki a főoldalára - írja a Politico. A lap szerint 43 lengyel médiavállalat csatlakozott az akcióhoz.

A lengyel parlament előtt lévő törvényjavaslat 2 és 15 százalék közötti kulcsokkal adóztatná meg a reklámbevételeket. A kormány szerint a járvány miatt van szükség az extra sarcra, a bevételeket egészségügyre és kultúrára fordítanák, a kormánytól független médiumok szerint azonban az ő ellehetetlenítésük a cél, illetve az, hogy a külföldi tulajdonú médiavállalkozások kivonuljanak az országból, és hatalomközeli embereknek adják át a termékeiket.

A Politicónak nyilatkozó egyik médiacég igazgatója azt mondta, a lengyel kormány "többé-kevésbé a magyar megoldást másolja."

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.