Rishi Sunak lesz az új brit miniszterelnök

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. október 24.

Külpol

A volt pénzügyminiszter lesz az első ázsiai hátterű brit miniszterelnök.

Rishi Sunak volt pénzügyminiszter a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetője, így ő lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke – jelentette be hétfő délután Sir Graham Brady, a vezetőválasztási folyamatot irányító tory frakciótestület elnöke. Brady hivatalos bejelentése előtt néhány pillanattal Sunak egyetlen riválisa, Penny Mordaunt volt védelmi miniszter közölte, hogy visszalép. 

Liz Truss jelenlegi miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy távozik a Konzervatív Párt éléről, miután az adócsökkentési programja miatt támadt hatalmas piaci felfordulás nyomán az alsóházi tory frakció jelentős része ellene fordult.

A párt hozzávetőleg 160 ezer tagja közülük választotta meg postai, illetve elektronikus úton az új vezetőt, aki - miután a Konzervatív Párt kormányon van - az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz – írja az Euronews. Győzelmét az tette lehetővé, hogy Boris Johnson volt brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, mégsem indul a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért.

Sunak az első ázsiai hátterű brit miniszterelnök. A korábbi pénzügyminiszter Kelet-Afrikából Nagy-Britanniába települt indiai szülők gyermekeként született 1980-ban, a dél-angliai Southamptonban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.