Romániában az egészségügyi intézmények irodai dolgozói veszélyességi pótlékot követelnek

  • narancs.hu
  • 2020. október 22.

Külpol

Ezért ma tüntettek is az egészségügyi minisztérium épülete előtt.

Az egészségügyi intézmények irodai, illetve kisegítő személyzetének szakszervezeti képviselői tüntettek csütörtökön Romániában az egészségügyi minisztérium épülete előtt: az orvosokéhoz és az ápolókéhoz hasonló béremelést és veszélyességi pótlékot követelnek a koronavírus-járvány miatt megemelkedett fertőzésveszélyre hivatkozva.

A romániai orvosok és asszisztensek fizetését már két éve a közalkalmazotti bértörvényben 2022-re előirányzott szintre emelték, a fertőzöttekkel közvetlen kapcsolatba kerülő egészségügyi dolgozóknak pedig a rendkívüli állapot, illetve veszélyhelyzet idején havi 2500 lejes (187 ezer forint) veszélyességi pótlék is jár.

Romániában a fővárosban, illetve az erdélyi Fehér és Kolozs megyében haladta meg a lakosság három ezrelékét a frissen - az utóbbi két hétben - diagnosztizált fertőzöttek aránya, és magyar többségű Hargita megyében is megközelítette csütörtökön ezt az értéket, 2,97 ezrelékes volt. Azokon a településeken, ahol a "vörös forgatókönyv" lép hatályba, utcán is kötelezővé teszik a maszkviselést, és bezárják az iskolákat, a mozikat, a színházakat és a vendéglőket.

Romániában csütörtökön minden korábbinál több, 98 koronavírusos beteg haláláról számolt be a stratégiai kommunikációs törzs, ami csaknem 60 százalékkal több az utóbbi két hét átlagánál. A 4900-et meghaladó napi fertőzésszám is új rekord: 40 százalékkal magasabb az előző két hét átlagánál. Tovább nőtt (10 354-re) a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma, és immár 778 súlyos állapotban lévő fertőzöttet ápolnak az intenzív osztályokon. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.