Interjú

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Fináli Gábor rabbi

Külpol

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Magyar Narancs: Kevés rabbi kapott annyi bírálatot és támadást a hazai zsidó közösségen belül, mint ön, ugyanakkor a gyülekezete még fiatalodni és növekedni is tudott, miközben minden egyházban csökken a hívő embe­rek száma. Van titok?

Fináli Gábor: Kissé túlzó és optimista, amit mond, nem is szeretném túl sokat veregetni a saját vállamat. Hiszen erős az elvándorlás is a zsidó közösségben: hiába fordulnak vissza egyre többen a hagyományokhoz, a fiatal, pályakezdő, párkereső nemzedék jelentős része előbb-utóbb elhagyja Magyarországot. Izraelben, Nyugat-Európában vagy Amerikában próbálnak szerencsét. A mi kelet-európai közösségeink gyakran ugródeszkaként működnek azon világok felé, ahol a zsidó élet feltételei – a kósertartás, a sábát, az iskolák és intézmények – inkább adottak. Így bár tényleg van utánpótlás, a veszteség is állandó. Hadd tegyem hozzá, hogy az elmúlt években előfordult, hogy egyesek azért távolodtak el a közösségtől, mert nem tudták elfogadni az én véleményemet bizonyos kérdésekben.

MN: Milyen kérdésekről van szó?

FG: Sokan fekete-fehéren látják a felelősség kérdését az izraeli–palesztin konfliktusban és a cionista projektben. Én nem. Szerintem számtalan árnyalata van. Akik Leon Uris Exodus című regényén vagy más zsidó propagandán nőttek fel, keveset ismernek el mindarról, amit a nyolcvanas évektől felkutattak izraeli történészek, új megvilágításba helyezve a cionizmus születését, lebontva az azt övező mítoszokat. Ezek az összefüggések nem delegitimizálják Izraelt, de árnyalják a róla kialakult, leegyszerűsített képet, és ezt sokan képtelenek elfogadni. Szinte istenkáromlással ér fel Izrael bírálata, hiszen a fejekben Izrael maga is egyfajta istenné vált.

MN: Önt egészen pontosan istenkáromlással is megvádolták.

FG: Öt éve néhány posztom után a hitközség világi vezetése bocsánatkérésre kért meg, a rabbikar bizonyos része előtt még ez sem volt elegendő. Közös levélben határolódtak el tőlem, felfüggesztették a rabbikari tagságomat a – valójában csak kamarai funkciót ellátó – testületben. A legsúlyosabb vádpont valóban az volt, hogy „Izrael bölcseit” kritizáltam, és ez egy szigorú középkorias olvasat szerint istenkáromlás lehet. De hát nem ironikus, hogy ezt éppen neológ rabbik mondták ki rám? A neológia, amelyet 1865-ban kiátkoztak, azért jött létre, hogy meghaladja a középkori gondolkodásmódot. Egy igazi ortodox zsidó ma sem lépi át a Dohány utcai zsinagóga küszöbét. Engem azért ítéltek el, ami saját mozgalmuk szellemi öröksége lenne.

MN: Személyesen hogyan élte meg mindezt?

FG: Ennél érdekesebb az ügy politikai vetülete: ez a levél volt az egyik oka annak a konfliktusnak a hitközségen belül, amelyre hivatkozva a vezető politikai elit a rabbikar elnöke révén – aki közben egy új szervezet létrehozásán dolgozott – „beleavatkozott” a belső működésbe, jelentős pénzeket csoportosított át az új „igazi” neo­lóg csoportnak.

MN: Ezzel meg is érkeztünk a fő témánkhoz: miért ennyire szűk a vélemény tere a magyarországi zsidó közösségekben?

FG: A hitközségek egy része és a hivatalos szervezetek úgy működnek, mintha izraeli „nagykövetségek” lennének: a mindenkori izraeli kormány álláspontját képviselik. Úgy gondolom, ez részben aláássa a saját integritásukat. Én magam izraeli vagyok, éltem is ott, miközben a legtöbb kritikusom soha nem lakott Izraelben, és nagyon kispolgári szemszögből látja a dolgokat. Még Izraelben is szabadabb a kritika minden irányban, mint a diaszpórában. Magyarországon a „hivatalos” diaszpóra mindössze a helyi zsidóság töredékével van élő, aktív kapcsolatban, ebből adódóan senki sem tudja hitelt érdemlően megmondani, milyen ideológiát követ a többség. Márpedig ezzel magunkat is csapdába ejtjük: ha valaki úgy véli, hogy a helyzet teljesen fekete-fehér, a palesztinoknak nincsenek jogaik, nem léteznek nemzetként, ki lehet őket telepíteni, el lehet üldözni egy országból, akkor mi, zsidók milyen alapon reméljük, hogy egy másik nemzetállamban – történetesen Magyarországon – majd biztonságban, megbecsülésben élhessünk?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.

Tűzbe teszi a kezét

Vesztesei is vannak az ellenzéki vezetésű hódmező­vásárhelyi önkormányzat által meghirdetett korrupciómentes működésnek és a nyílt versenynek. A helyi vállalkozások azonban látványosan segítik a várost, ahol a buszközlekedésben, a nyilvános WC-ben és a cukrászsüteményben is van politika.

Karanténból politizálni

Látszólag csak a párt megmaradt szimpatizánsai hiszik el, hogy van jövője a vezetőváltáson átesett DK-nak. Azzal viszont még az optimisták is egyetértenek, hogy komoly hibák következménye a jelenlegi helyzetük.