Interjú

Senki nem járhat jól

Darvas Zsolt közgazdász a Brexitről

  • B. Simon Krisztián
  • 2017.06.04 12:05

Külpol

Bár sokakat foglalkoztat, nem az a döntő kérdés, hogy mekkora lelépési díjat fizetnek majd a britek. A tárgyalások kemények lesznek, de az Egyesült Királyság hajlandó együttműködni a jobb kapcsolatok érdekében – véli a brüsszeli Bruegel Intézet és a Corvinus Egyetem kutatója.

Magyar Narancs: A londoni parlament két házának döntése után hivatalos lett, hogy az Egyesült Királyság ki akar lépni az Európai Unióból. Hol tartunk most?

Darvas Zsolt: A brit kormány március végén levélben jelezte kilépési szándékát az Európai Tanácsnak (ET). Ez a levél indítja el azt a folyamatot, amit az unió alapszerződésének 50. cikke tesz lehetővé. Innentől két évük van a feleknek, hogy a távozás feltételeiről megállapodjanak, és ezt csak egyhangú, közös határozattal tudják meghosszabbítani. Miután Theresa May miniszterelnök elküldte a levelét, az ET megadta a tárgyalási pozícióit a 27 maradó tagállamnak. A helyzetet bonyolítja, hogy May előre hozott választást hirdetett meg június 8-ra. A közvélemény-kutatások szerint ő marad a miniszterelnök, és a Konzervatív Pártnak is nagyobb lesz a törvényhozási többsége. Sokak szerint May így akarta megerősíteni a saját helyzetét, és elhallgattatni azokat, akik reménykedtek benne, hogy megfordítható a folyamat. De ezzel fékezné meg a pártján belül a „hard Brexit” híveit is, hiszen a brit kormány kompromisszumos megoldásra törekszik az unióval.

MN: Mi garantálja, hogy két év alatt sikerül megállapodni mindenről?

DZS: Politikai akarat kell, hogy a fontos kérdésekben dűlőre jussanak. Néhány esetben ez kifejezetten könnyű lesz. Például a munkavállalók ügyében, azaz arról, hogy mi legyen az Egyesült Királyságban dolgozó uniós állampolgárok és az unióban dolgozó britek jogaival. Mindenkinek az az érdeke, hogy ezt a kérdést hamar rendezzék. Az is közös érdek, hogy ne legyen szigorított határőrizet az Ír Köztársaság és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország között. (Olyan határzóna kialakítását tervezik itt, amely lehetővé tenné az emberek szabad utazását, miközben az áruk mozgását számítógépes rendszerek és kamerák segítségével ellenőriznék. Mivel Írország nem tagja a Schengen-zónának, nem kell attól tartani, hogy emiatt ellenőrizetlenül jutnának tömegek az Egyesült Királyságból az EU-ba, vagy fordítva – a szerk.)

A kilépés pénzügyi része már bonyolultabb. Az Egyesült Királyság az EU tagjaként számos olyan kötelezettséget vállalt, amelyre a 27-ek igényt tartanak. Újabban a britek hajlandók lennének valamennyit fizetni, de kérdés, hogy mennyit. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy 60 milliárd euró körüli összeget fog kérni kilépési pénzként. A britek nem lennének ennyire bőkezűek.

MN: De ebből a 60 milliárd euróból nem csorogna valamennyi vissza az Egyesült Királyságnak?

DZS: Nem feltétlenül. Végigvettünk több forgatókönyvet, és arra jutottunk, hogy a kilépés nettó költsége 25 és 65 milliárd euró között mozogna. Van például olyan eshetőség, hogy az Egyesült Királyság nagyjából 110 milliárd eurót fizet, de abból 50 milliárdot visszakap. Arra a következtetésre jutottunk, hogy minden szcenárió mellett lehet érvelni – vagy­is a tárgyalóknak politikai kompromisszumra kellene jutniuk, hogy milyen tételeket vesznek figyelembe. A józan ész úgy diktálja, hogy a britek fizessenek: egy ekkora gazdaságnak nem különösebben számít sem 25, sem 65 milliárd euró. Ennél sokkal fontosabb, hogy képesek legyenek a politikai együttműködést, a jó gazdasági kapcsolatokat fenntartani az EU-val, hiszen mind gazdasági, mind biztonságpolitikai tekintetben szükségük lesz egymásra a jövőben is.

MN: Mitől függ, hogy melyik forgatókönyv mekkora költségekkel számol?

DZS: A legfontosabb, hogy milyen időtartamú és milyen természetű vállalásokat veszünk figyelembe, ugyanis az EU költségvetésének sajátos a struktúrája. A hétéves költségvetés – az ún. többéves pénzügyi keret – 2014-től 2020-ig tart, erről még 2012–2013-ban egyeztek meg. Ám ebben vannak olyan tételek is, amelyeket csak 2025-ben vagy akár 2030-ban fizetnek ki. Eldöntendő, hogy csupán ama kötelezettségeket vesszük figyelembe, amelyeket a brit kilépés időpontjáig az EU éves költségvetése tartalmaz – megjegyzem, ezek döntő részét ténylegesen 2023-ig fizetik ki –, vagy belevesszük a 2019-ben és 2020-ban tervezett kötelezettségvállalásokat is, amiket az unió 2014–20-as pénzügyi kerete előrevetített. Ezek döntő részének a kifizetése már 2025-ig is eltart. A két forgatókönyv közötti különbség körülbelül 15 milliárd euró.

Az Európai Tanács tárgyalási pozíciójából kiderül, hogy az összes olyan kötelezettségvállalással számolnak, amikhez a britek az EU-tagságuk alatt hozzájárultak. A britek viszont eddig csak arra mutattak hajlandóságot, hogy az éves díjat befizessék 2020-ig. Ez a briteknek járó visszafizetések után kicsivel több mint 15 milliárd euró, vagy­is sokkal kevesebb, mint a két előbb említett forgatókönyv végösszege. És ha már a visszafizetésnél tartunk: mint tudjuk, Margaret Thatcher a 80-as években kiharcolta, hogy a britek visszakaphassák az előző évi nettó befizetésük 66 százalékát. Ha a britek befizettek egy évben, mondjuk, 20 milliárdot, és az EU elköltött náluk támogatások formájában 10 milliárdot, akkor visszatérítésként kapnak 6,6 milliárdot. Ezt a megállapodást sokan támadták, mivel jogosulatlan előnynek tartják. A tárgyalásokon fontos lesz, hogy a jövőbeni kötelezettségvállalások utáni befizetésekre is alkalmazzák-e ezt a gyakorlatot, vagy a kilépéskor fizetett pénzek után már nem jár visszatérítés. Ez is közel 20 milliárdos különbség a végösszegben. Az is kérdés, hogyan számolják az angolok részesedését az EU költségeiből.

MN: Erre utaltak, amikor a Bruegel Intézet honlapján közreadott tanulmányukban azt vizsgálták, hogy a britek vajon válni akarnak, vagy csak a klubtagságot felmondani.

DZS: Ez fontos különbség. Ha egy házaspár válik, akkor a felek a vagyonukat és a felvett hiteleiket is megosztják egymás között. Ha valaki kilép egy fitneszklubból, nem viszi haza az öltözőszekrényt, hanem kifizeti a szerződésben vállalt tagsági díjat, és nem használja többé a klub eszközeit. Annak eldöntésén, hogy az uniós tagságra is ez áll-e, körülbelül 7 milliárd euró múlik. Az sem mind­egy, hogyan kalkulálják majd az Egyesült Királyság részesedését az EU kötelezettségei­ből. Mi úgy számoltuk, hogy 2019 végén legalább 700 milliárd euró kötelezettsége lesz az uniónak. A britek részesedését ezen belül kétféle módon lehet meghatározni: ha beleszámoljuk a visszatérítéseket, akkor 12 százalék, ha nem, 15,7.

MN: Említette, hogy May háttérbe szorítaná a keményvonalasokat. Mi a különbség a kemény és a gyengéd Brexit között?

DZS: Nehéz egyértelmű határokat húzni. Kemény Brexit alatt azt értem, hogy az Egyesült Királyság a kilépéskor semmilyen megállapodást nem köt az EU27-tel. Nem lenne kilépési szerződés, amely lezárná az Egyesült Királyság tagságát és rendelkezne a pénzügyi kérdésekről, a munkavállalók helyzetéről, a tudományos együttműködésről, és nem lenne megállapodás az új kapcsolatrendszerről sem. A hard Brexit támogatói szerint az angol gazdaság ezek híján is megerősödne, s ha nincs kilépési szerződés, nem kellene kilépési költséget sem fizetni. Ez esetben viszont nehezen tudom elképzelni, hogy az EU szabadkereskedelmi megállapodást kötne az Egyesült Királysággal. A soft Brexit, a „gyengéd kilépés” során a felek tárgyalnak és megállapodnak. A legfrissebb hírek szerint a britek azt kérik majd, hogy legyen egy két-három éves átmeneti időszak is a kilépés után; ez alatt tagság nélkül részesülhetnének a közös piac előnyeiből, és tárgyalnának arról, milyen legyen az új kapcsolatrendszer az EU és az Egyesült Királyság között.

MN: Az EU kifogásolta, hogy a britek párhuzamosan tárgyalnák a kilépést és a jövőbeli kapcsolatok alakulását. Miért fontos az uniónak, hogy a két kérdést szétválassza?

DZS: Szerintem ez a 27-ek politikai döntése. Az 50. cikkely is azt mondja, hogy a kétéves kilépési időszak alatt úgy kell tárgyalni a feltételekről, hogy közben figyelembe vesszük, milyen lesz az új kapcsolatrendszer. A britek jelezték kilépési levelükben, hogy párhuzamosan tárgyalnának a két kérdésről, de a tanács által elfogadott tárgyalási stratégia az egymásutániságot, a szekvencialitást írja elő. Vagyis csak akkor kezdhetnek tárgyalni a jövőbeli kapcsolatokról, ha a kilépési feltételekben jelentős az előrehaladás.

MN: Az EU csak azért is az ellenkezőjét teszi, mint amit a britek akarnak?

DZS: Inkább érdekérvényesítésről van szó. Sok tagország számára az EU költségvetése rendkívül fontos. Azok a tagországok, amelyek nettó értelemben nagyon sokat kapnak az EU-tól – mint például a 2004 után csatlakozottak –, abban érdekeltek, hogy ehhez a pénzhez továbbra is hozzájussanak, míg a befizető országok – mint Németország, Dánia vagy Hollandia – nem akarnak pusztán azért többet befizetni, mert az angolok kilépnek. Ezért fontos nekik, hogy meglegyen a pénzügyi elszámolás, mielőtt bármi másról szó esik. A pénzügyi megállapodás valószínűleg a legkevésbé fontos az EU jövőjére nézve – politikailag mégis ez kapta a legnagyobb hangsúlyt.

MN: Jean-Claude Juncker arról beszélt az Európai Parlamentben, hogy „nyílt és barátságos szellemben” kell egyeztetni, de még a legjobb forgatókönyv sem lehet annyira kedvező a briteknek, mint az uniós tagság volt. Mennyire lesznek kemények az EU tárgyalói?

DZS: Úgy látom, nagyon. Részben azért is, mert a felhatalmazásukat a 27 tagállamtól kapták – ezek vezetői utasították őket, hogy mit kell elérni, ettől pedig a tárgyalásokat folytató EB nem térhet el. Ha engedményt akarna tenni, előbb új felhatalmazást kellene kapnia mind a 27 tagállamtól.

MN: A brit parlamentben képviselőknek beszélt a témáról. Bízik-e még valaki abban, hogy a Brexit visszafordítható?

DZS: A kilépés esetleges meghiúsulása egyáltalán nem volt téma, szerintem nemigen akad olyan brit parlamenti képviselő, aki bízna még ebben. A parlamenti meghallgatásomon a legfontosabb kérdés a kilépés költsége volt, és meglepetésemre a közel kétórás esemény fele azzal ment el, hogy arról beszéltünk: kell-e egyáltalán a briteknek fizetniük valamit, vagy ki lehet lépni fizetés nélkül is. Ez persze nem feltétlenül azt jelenti, hogy ez a dilemma előjön a tárgyalásokon is: a júniusi választás után a képviselők részben kicserélődnek, a kormány pedig mindent meg fog tenni, hogy elfogadtassák velük azt a tényt, hogy az Egyesült Királyságnak igenis fizetnie kell, ha távozik az EU-ból.

MN: Hogyan nézhet ki a jövőbeli kooperáció?

DZS: A britek hangoztatták, hogy nincs modell arra, milyen legyen a jövendő kapcsolatrendszer az EU-val, de szerintem ez csak hangzatos kijelentés. A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy egy EU–Svájc típusú együttműködés lesz. Svájcnak körülbelül 120 kétoldalú megállapodása van az unióval gazdasági, oktatási, kutatási, bevándorlási, biztonságpolitikai és egyéb területeken. Persze lehet, hogy az Egyesült Királyság nem 120 megállapodást köt majd, hanem néhány átfogóbb egyezményt, amelyek viszont kiterjednek nyolcvan különböző területre, de ez a lényegen nem változtat. A termékek szabad kereskedelme valószínűleg megmarad a jelenlegi formában, hiszen az EU sokat exportál az Egyesült Királyságba, a briteknek pedig az EU a legnagyobb gazdasági partnere. Ezen nem lenne értelme változtatni. A szolgáltatások területén viszont szkeptikus vagyok, hiszen több város is – Párizs, Dublin, Amszterdam, Frankfurt – jelezte, hogy szívesen látná, ha a londoni pénzügyi központból minél több tevékenység áttelepülne hozzájuk. Valószínűleg az unió sem szeretné, ha a pénzügyi központja egy unión kívüli országban lenne. Ezért nem hiszem, hogy a pénzügyi szolgáltatások terén létrejöhetne egy olyan széles körű egyezmény, mint amilyen az autók, a gyerekjátékok vagy épp a fogkefék exportjáról. A munkaerő-áramlásnál pedig arra a dokumentumra tudok hivatkozni, amelyben a londoni kormány februárban egyértelműen jelezte: látják a bevándorlás gazdasági elő­nyeit, ezért nem is szeretnék azt vakon korlátozni, hanem felmérik az egyes szektorok munkaerőigényét. A gyakorlatban a magasabban képzett EU-állampolgárok továbbra is könnyen találhatnak majd munkát az Egyesült Királyságban, az alacsonyabban képzett munkaerő beáramlását pedig korlátozzák.

A svájci mellett létezik még a norvég modell is, amikor egy ország az Európai Gazdasági Térség részese. Ez az EU-tagság valamelyest redukált változata. A norvégok mellett Izland és Liechtenstein is tagja e térségnek. A mezőgazdaság és a halászat kivételével az összes európai uniós jogszabály érvényes ezekben az országokban, és automatikusan a hazai jogrendszerük részévé válik minden új, az Európai Parlament által elfogadott irányelv is. Részesei az európai közös piacnak, exportálhatnak, importálhatnak, biztosíthatnak szolgáltatásokat, és a munkaerő szabad áramlása is teljes mértékben érvényesül náluk. Tehát a magyar állampolgárok is ugyanolyan feltételekkel mehetnek ezekbe az országokba dolgozni, mint Ausztriába vagy Németországba. Az angolok a kampány alatt viszont egyértelművé tették, hogy vissza szeretnék kapni a törvényalkotási függetlenségüket – a norvég modellben erre nincs lehetőség. Így esélytelen, hogy belemenjenek – legalábbis hosszú távon, mivel a kezdeti két-három éves átmeneti időszakra ez a modell tökéletes lehet. Ha így történik, akkor az uniós jogszabályok és az Európai Bíróság joghatósága néhány évig még érvényben marad az Egyesült Királyságban.

MN: Az előnyökért cserébe a briteknek fizetni kellene valamit az EU-nak?

DZS: Igen, hosszabb távon is fizetni kell majd a briteknek a közös piaccal járó előnyökért. A kilépési számla csak a meglévő EU-tagságból származó kötelezettségek ellenértékét fedezi. Norvégia, Svájc, Liechtenstein és Izland is folyamatosan fizet az EU kasszájába – Norvégia nem is elhanyagolható összegeket.

MN: A Magyarországra jutó uniós fejlesztési pénzeket veszélyezteti a Brexit?

DZS: A jövőben kevesebb fejlesztési pénz jut Magyarországnak. A britek kilépésével az EU költségvetése bő 12 százalékkal csökken, és nem hiszem, hogy bármelyik ország örömmel pótolná a kieső összeget. De a Brexit nélkül is egyértelműen csökkentek volna az uniós támogatások, mivel sok nettó befizető erős fenntartásokkal tekint a fejlesztési pénzek felhasználására. Kételyeik vannak, hogy hatékonyan és a megfelelő célokra fordítják-e ezeket.

MN: Profitál-e valaki a Brexitből?

DZS: A gazdasági kapcsolatok lazulásával sem az EU, sem az Egyesült Királyság nem járhat jól. Ha ügyesen menedzselik a Brexitet, jó megállapodásokat kötnek az átmeneti időszakra, majd egy széles körű szabadkereskedelmi megállapodást is össze tudnak hozni, akkor a hosszú távú negatív hatásokat minimalizálhatják. Ha rossz megállapodást kötnek, akkor a britek biztosan nagyon rosszul járnak, de az EU-nak sem lesz oka örülni. Mindez nagyon súlyosan érintené a briteket, a GDP több éven át akár csökkenhetne is, de az EU gazdaságának a növekedését is lassítaná. Kis pozitívum az EU szempontjából, hogy bizonyos tevékenységek áttelepülnek az Egyesült Királyságból az unió tagállamaiba, és azok a városok, ahova például a pénzügyi intézmények költöznek, jól járnak az új helyzetben – de ez a változás elsősorban a helyi környezetet érinti, a gazdaság egészére nem lesz számottevő hatása.

Neked ajánljuk