Kedd este tartották a budapesti Open Society Archívum (OSA) Watching You, Watching Me – Megfigyelés a fotográfus szemével című fotókiállításának záróeseményét. A beszélgetés sztárvendége egyértelműen Edward Snowden volt, aki csak videokapcsolaton keresztül lehetett jelen, hiszen az amerikai kormány elől menekülve Oroszországban kapott menekültstátuszt. Az NSA-botrányt kirobbantó volt CIA-dolgozó fekete ingben, szürke zakóban ült a kamera elé, és a párizsi támadások után különösen aktuális kérdésekre válaszolt.
Snowden rögtön egy első hallásra meglepő kijelentéssel indított. Szerinte ugyanis a terrorizmus, legyen bármilyen szörnyű is, alapvetően nem fenyegeti a létünket. Még ha minden évben történne is egy szeptember 11-hez hasonló méretű támadás, akkor is kevesebb áldozata volna a terrorizmusnak, mint az autóbaleseteknek. Ennek ellenére – ahogyan a párizsi merényletekre adott reakciókból is látszik – minden hasonló támadás után a politikusok úgy érzik, azonnal tenniük kell valamit. Részben azért, mert a média szerepe megváltozott az utóbbi évtizedekben: ma már, ha valami rossz történik a világban, az pillanatok alatt eljut minden háztartásba, ezért a közvélemény nyomása egyre nagyobb a politikusokon. Ráadásul az ellenzék és a média is a cselekvést várja el a kormányoktól, akik túl gyávák ahhoz, hogy ellenálljanak, és akkor is cselekednek valamit, ha tudatában vannak, hogy azzal több kárt okoznak, mint hasznot.
„Obama valószínűleg nem tart a szövetségesének, pedig én alapvetően támogatom az amerikai kormányzatot.”
| ||
A programozóból szabadságjogi aktivistává lett Snowden szerint a szeptember 11. óta eltelt 14 év egyértelműen azt mutatja, hogy a nemzetközi terrorizmus ellen bevetetett eszközök nem működnek. Az első ösztönös válaszlépés a katonai csapás, ám az egyértelműen kontraproduktív: „Hiába bombázunk le egy drónnal hét terroristát, rögtön tizennégy lép a helyükbe. Ezért aztán új módszereket kell kitalálni a terrorizmus ellen, azt kellene megnézni, honnan jönnek a terroristák és egyáltalán mi okozza terrorizmus kialakulását, ezzel pedig senki nem foglalkozik”. A CIA volt alkalmazottja szerint el kellene érni, hogy azok az országok, ahol az al-Káida és az ISIS is működik, önként csatlakozzanak a terrorizmus elleni koalícióhoz, mert nélkülük semmi esély nincsen a harcban. Ezt ugyan megnehezíti, hogy az érintett országban nincs rendesen funkcionáló állam – részben ezért is tudnak ott terjeszkedni a terrorszervezetek –, de ők szenvednek a legjobban a terrorizmustól.
Szintén a terrorizmus elleni küzdelemre való hivatkozással szavazták meg az Egyesült Államokban a Patriotic Actet szeptember 11. után, mely lehetővé tette a titkosszolgálatoknak, hogy bárkit bármikor külön gyanúsítás nélkül megfigyeljenek. A rendszert belülről ismerő Snowden egyenesen azt állítja, hogy a tömeges adatgyűjtés teljesen alkalmatlan a terrorizmus megelőzésére. Hiába áll rendelkezésre rengeteg adat, a titkosszolgálatok egyszerűen nem tudják, mit keressenek. Utólag persze már hasznosak a korábban begyűjtött adatok, és a célzott megfigyelést is megkönnyíti az NSA rendszere, de az amerikai kormány egyszerűen nem akarja beismerni, hogy a tömeges megfigyelés nem alkalmas arra, amire létrehozták. Ráadásul tíz esetből kilencben a hagyományos módszerekkel végzett adatgyűjtés sokkal hatékonyabbnak bizonyult – állítja.
Az sem igaz az NSA volt programozója szerint, amit az FBI igazgatója mondott, hogy a titkosított kommunikációs csatornák komoly fenyegetést jelentenek. Egyrészt azért, mert a párizsi támadások végrehajtói Skype-on és hagyományos mobilokon tartották egymással a kapcsolatot, mégsem sikerült őket lekapcsolni. Másrészt feltörhetetlen titkosítás csak elméletben létezik, hiszen a kódolt képet vagy szöveget előbb-utóbb láthatóvá, olvashatóvá kell tenni. Ezzel tisztában vannak az FBI-nál is, és jellemzően ilyenkor lépnek közbe. A nemzetközi drogkereskedelem egyik fontos csatornáját, a Silk Roadot is így sikerült lekapcsolni: a nyomozók tudták, hogy a hálózat tagjai titkosított csatornákat használnak, de azt is, hogy nyilvános könyvtárakban szoktak internetezni. Ezért az ügynökök egyszerűen elmentek a könyvtárakba, és helyben kapták el a Silk Road dealereit a laptopjaikkal együtt – így nemcsak egy-egy embert tudtak letartóztatni, hanem a géppel együtt megszerezték a titkosítás feltöréséhez szükséges kulcsokat is. Az FBI jellemzően így dolgozik: kimennek terepre, fertőzött üzenetet küldenek a célszemélyek gépeire, ezért ha valakit tényleg meg akarnak figyelni, akkor a – veszélyesnek tartott – titkosítás nem ér semmit.
„A titkosítás politikai kérdés, nem technikai.”
Igaz ugyan, hogy a nagy cégek is adatokat gyűjtenek rólunk, és azokat adott esetben ki is adják hatóságoknak, ám ezeket a szolgáltatásokat nem kötelező használni, míg az állami megfigyelés alól nincs kibúvó, hívta fel a figyelmet Snowden. Ráadásul a kormányok nem csupán az adatokat kérik ki a nagy cégektől. Snowden szerint rendre arra kérik az IT-cégeket, hogy fertőzött frissítéseket küldjenek a gépekre. Ez pedig alapvetően veszélyezteti nem csupán a magánéletet és a személyiségi jogokat, hanem az amerikai vállalatok versenyképességét is.
Snowden szerint egy-egy krízis esetén jogosan vetődhet fel, hogy átmenetileg érdemes lehet lemondani bizonyos jogainkról; a probléma az, hogy ezeket később nem lehet visszavenni. „Akik ebben a teremben ülnek, szerintem pontosan értik, mire gondolok. Magyarországon is azt láttuk, hogy ha válság ürügyén különleges jogokkal ruházzuk fel a hatalmat, akkor erős a csábítás, hogy a válságot fenntartsák vagy újat kreáljanak.” Ahhoz, hogy kiálljunk a megfigyelések ellen, a magánélet védelmében, őszintének és bátornak kell lennünk. Mivel a média és a közvélemény nagy része is elfogadja, hogy a biztonságért cserébe fel kell adni a szabadságunkból, ezért a civil szervezetekre hárul a feladat, hogy megvédjék az alapvető jogainkat.
