Az európai kormányok a roamingdíjak eltörlésének mézesmadzagjával átverték a parlamenten a netsemlegesség szabotálását – nagyjából ez az álláspont uralta az elmúlt héten a gazdasági és technológiai sajtót. Az Európai Parlament október 27-én szavazta meg a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanács javaslatát a roamingdíjak 2017-es kivezetéséről és „az internethez nyílt hozzáférést biztosító intézkedésekről” (a roamingdíjakkal bővebben keretes írásunkban foglalkozunk). Bár az úgynevezett netsemlegesség elve először jelenik meg uniós jogszabályban, a döntés bírálói szerint a szöveg olyannyira tág kivételeknek ágyaz meg, hogy a gyakorlatban épp a netsemlegesség érvényesülése ellen hathat.
A képviselők nagy többséggel utasították el a Tanács javaslatának elvetését vagy módosítását, így az EU-s intézmények közös jogalkotási aktusa lényegében befejeződött. Az EP nagy frakciói – a Néppárt, a szocialisták, a konzervatívok és a liberálisok – támogatták az előterjesztést, a netsemlegesség szigorúbb érvényesítését célzó módosítókat a zöldek és az Európai Baloldal képviselői jegyezték. A magyar delegációk közül ugyanakkor csak a Fidesz–KDNP volt elégedett a szabályozással, az MSZP-s, DK-s, Együtt–PM-es és jobbikos képviselők bizonyos változtatások mellett foglaltak állást, Szanyiék és Molnár Csabáék frakciójukból is kiszavaztak. „Egy két éve előkészített uniós szabályozással nem lett volna szabad félmunkát végezni, a gyorsan változó internetes világra olyan szabályokat kellett volna alkotni, amelyek négy-öt év elteltével is korszerűek maradnak” – magyarázza döntését Molnár. Jávor Benedek úgy látja, sok múlik majd a tagállami hatóságokon, „de az mindenképpen rossz jel, hogy a szöveg nem szankcionálja egyértelműen a netsemlegesség megsértését”.
Egyenlő mércével
A netsemlegesség (szaknyelven hálózati semlegesség) elve teljes mértékben akkor érvényesül, ha az internetszolgáltatók nem tesznek különbséget a hálózatukon átfutó tartalmak között, és a tartalomgyártóktól nem kérnek ellenszolgáltatást az infrastruktúra használatáért. A netsemlegesség egyik célja, hogy a netes tartalmak és szolgáltatások előállítói egyenlő versenyfeltételekkel érhessék el a fogyasztókat, de a diszkriminációmentes internet a véleménynyilvánítási szabadság szempontjából is kulcskérdés. A netsemlegesség propagálói szerint a telekommunikációs cégek nem csorbíthatják az egyének szabad tájékozódáshoz való jogát, és azt a lehetőséget sem, hogy közléseik más közlésekkel azonos eséllyel jussanak el a többi felhasználóhoz. Ha két cég kereskedelmi vitája miatt a Tesco üzleteiben nem tudom megvásárolni a Coca-Cola termékeit, még nem dől össze a világ, ám jogérzékünk szerint más megítélés alá esik, ha hasonló okokból UPC-előfizetőként nem férek hozzá például a Magyar Narancs honlapjához. Ezt felismerve egyre több országban alkotnak az általános versenyjogi szabályok mellett specifikus netsemlegességi normákat. Papíron ez volt az Európai Unió célkitűzése is.
Az internetszolgáltatók nem csak a blokkolással sérthetik meg a netsemlegesség elvét – a technikai lehetőség megvan egyes tartalmak vagy tartalomtípusok lassítására vagy gyorsítására is. További diszkriminatív gyakorlat az úgynevezett zero rating, amikor a szolgáltató bizonyos applikációk adatforgalmát nem számítja bele az előfizetés adatforgalmi korlátjába, így orientálva a felhasználó netezési szokásait. „A szolgáltatók többnyire azzal érvelnek a hálózatsemlegesség ellen, hogy a 2000-es évek elején indult, nagy sávszélességigényű videoszolgáltatások újabb és újabb beruházásokra kényszerítik őket, ám a beruházások valódi haszonélvezői, a nagy netes tartalomszolgáltató cégek nem járulnak hozzá az infrastruktúra fenntartási és bővítési költségeihez” – magyarázza lapunknak Polyák Gábor médiajogász. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a telekomcégek gyakran ellenérdekeltek bizonyos netes szolgáltatások elterjedésében. Tipikusan ilyenek a messenger, a hang- és videohívás-szolgáltatások, mivel ezek visszafoghatják a fizetős mobilforgalmat. Ráadásul sok internetszolgáltató egyben tartalomszolgáltató is, és erős késztetést érez saját netes tévéjének vagy felhőszolgáltatásának előnyben részesítésére a versenytársakkal szemben.
A legélesebb netsemlegességi viták mindeddig az Egyesült Államokban zajlottak, és nem véletlenül. A nagy tartalomszolgáltató cégek (Google, Facebook, Netflix) itt realizálják a legnagyobb profitot, ezért a netsemlegességet ellenző telekommunikációs vállalatok is itt érvelhetnek a legkönnyebben a tehermegosztás mellett. A piac szerkezete miatt viszont az átlagos amerikai fogyasztó jóval kiszolgáltatottabb, mint európai társa, hiszen háztartásonként jellemzően csak egy vezetékes szolgáltatót választhat. Mivel szolgáltatót váltani nagyon nehéz vagy egyenesen lehetetlen, a netsemlegesség hívei azt hozhatják fel, hogy a tartalom befolyásolása a tájékozódási szabadság helyrehozhatatlan sérelmével járna. A kérdés súlyát jelzi, hogy a Szövetségi Kommunikációs Hivatal (Federal Communications Commission, FCC) két korábbi szabályozását is megsemmisítette a szövetségi bíróság. A legújabb netsemlegességi kódexet idén februárban fogadta el az FCC, de az internetszolgáltatók jóvoltából decemberben ezt is bíróság előtt kell megvédenie.
Az Európai Unióban a múlt kedden elfogadott – 2016. április 30-án hatályba lépő – jogszabály előtt nem volt közös netsemlegességi politika, az európai távközlési jog elsősorban fogyasztóvédelmi megközelítést alkalmazott, a netsemlegesség sérelmének negatív következményeit próbálta kezelni átláthatósági szabályok előírásával és a szolgáltatóváltás könnyítésével. Alaptalan tehát az a vélemény, mely szerint az EU „megölte a netsemlegességet”, hiszen az uniós jogszabályi szinten eddig sem érvényesült. Ugyanakkor egyes tagállamok – Hollandia, Egyesült Királyság, Szlovénia – jelenlegi netsemlegességi szabályait ténylegesen felülírhatja a megengedőbb EU-s szabályozás. A jövőben a telekomcégek a tagállami hatóságok előtt hivatkozhatnak majd az uniós normára, az Európai Bizottság pedig akár kötelezettségszegési eljárást is indíthat egy ország ellen, ha az az EU-s rendeletnek ellentmondó jogszabályt fogad el.
Magyarországon mindeddig nem létezett specifikus netsemlegességi szabályozás, és ismereteink szerint az NMHH vagy a Versenyhivatal sem vizsgálódott a netsemlegességet megsértő szolgáltatóknál. A téma legutóbb áprilisban került a hírekbe, ekkor a UPC hálózatán néhány napra elérhetetlenné váltak az Externet szervereit használó tartalomszolgáltatók, így az RTL Klub honlapja is.
A UPC azt állította, nem szándékosan tette elérhetetlenné az oldalakat, és kifejezte elköteleződését a netsemlegesség mellett, de az Index információi szerint valójában üzleti viták miatt szakadt meg a forgalomcsere az Externet és a UPC között. Még 2013-ban több újság megírta, hogy a Vodafone egyes mobilinternet-csomagjainak szerződési feltételeiben megtiltotta a hang/video hívásokat bonyolító applikációk (Skype, Viber) használatát, igaz, ezt a kikötést a gyakorlatban nem érvényesítette. Ingyenes (a korlátos adatforgalomba nem beszámított) Facebook-használatot több hazai mobilszolgáltató is ajánlott az elmúlt években. Az európai hírközlési hatóságok ernyőszervezetének 2012-es, a mostani szabályozás előkészítéseként végzett felméréséből az derült ki, hogy az európai mobilinternet-használók legalább 21 százalékát érinti a netes telefonálás, 36 százalékát pedig a fájlcsere valamilyen korlátozása.
Kiskapuk
Az október 27-i voksolás előtt széles körű civil kezdeményezés indult, mely elsősorban a savetheinternet.eu oldalon keresztül a módosító indítványok megszavazására próbálta rábírni a képviselőket. A tiltakozók egyik fő problémája az volt, hogy a netsemlegességi javaslat jelentősen felpuhult a bizottság 2013-as beterjesztése és a parlament első, tavaly májusi szavazása óta, köszönhetően a tagállami kormányokból álló Európai Tanács tevékenységének. A végleges szöveg, a „második olvasat” a tanács és a parlament közötti kompromisszum eredménye, a javaslatot előadó spanyol Pilar del Castillo Vera képviselő éppen azzal érvelt, hogy további módosítók elfogadása újabb végeláthatatlan egyeztetési kört nyitna meg a két intézmény között. Molnár Csaba ellenben úgy látja, két hónap alatt el lehetett volna érni az új kompromisszumot, és ezzel együtt is tartható lett volna a jövő áprilisi (a roamingdíjaknál még későbbi) bevezetés. A vitában többen felvetették, hogy a tanács döntésében a részben állami tulajdonú telekommunikációs cégek (Deutsche Telekom, Telefónica) lobbiereje is szerepet játszhatott.
A jogszabályt részletesen elemző Barbara van Schewick, a Stanford Egyetem tanára szerint az EU-s szabályozás lényegesen lazább lesz az amerikainál. Az FCC előírásai (ha megállnak a bíróság előtt) kategorikusan tiltják a jogszerű tartalmak blokkolását és lassítását, amennyiben az nem az „ésszerű hálózatmenedzsment” keretében, a kereskedelmi érdekek kizárásával történik. A tartalom fizetett priorizálását kifejezetten az FCC előzetes engedélyéhez kötik, és nagyon úgy tűnik, hogy a zero ratinget sem engedik meg, mivel az befolyásolná a végfelhasználó választási szabadságát. Ezzel szemben az uniós joganyag hiába deklarálja a nyitott hozzáférés politikáját, Polyák Gábor szerint olyan széles körben engedélyez kivételeket a netsemlegesség főszabálya alól, hogy kis túlzással a netsemlegesség ellenkezőjét foglalja törvénybe.
A rendelet nem foglalkozik a zero rating kérdésével, ami a kritikusok interpretációjában azt jelenti, hogy kizárja az ilyen gyakorlatokat tiltó tagállami jogalkotást. A zöld frakció egyik módosító javaslata ezért felhatalmazta volna a tagállamokat az adatforgalmi manipuláció betiltására. Ennek hiányában elképzelhető, hogy a szolgáltatók vitatják majd a létező vagy későbbiekben megszülető európai zero rating törvényeket. Az „ésszerű hálózatmenedzsmentből” az EU „ésszerű forgalommenedzsmentet” csinál, és felhatalmazza a telekomcégeket a forgalom különböző kategóriáinak eltérő kezelésére. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a szolgáltatók előnyben részesítik a nagyobb sávszélességet igénylő videoszolgáltatásokat a fájlcserével szemben. Ugyanakkor van Schewick szerint nem a szolgáltatónak, hanem a felhasználónak kellene eldöntenie, hogy adott pillanatban milyen típusú szolgáltatásra milyen minőségben van szüksége. Ráadásul a kategóriaalapú besorolás gyakran vezet tévedésekhez (Angliában egyes online játékokat fájlcsereként észleltek, ezért lassítottak), a titkosított forgalmat pedig automatikusan a leglassabb sávba sorolja, ezáltal erodálva az online biztonságot. Az uniós jogszabály az „ésszerű forgalommenedzsmenten” felül is engedélyez beavatkozásokat jogi vagy biztonsági okokból, valamint „a hálózati torlódás veszélyének elkerülése érdekében”.
Neuralgikus pont még a fizetett tartalmak előnyben részesítése. Bár a rendelet nem mondja ki, kritikusai szerint megengedi ezt a gyakorlatot, az internetszolgáltatók ugyanis „speciális igényű” tartalmak vagy szolgáltatások részére az internet-hozzáférésen túli szolgáltatásokat is felajánlhatnak, azzal a megkötéssel, hogy nem rontják le az általános internet-hozzáférés minőségét. A bizottság tájékoztatása szerint a paragrafus a biztonságra és gyorsaságra különösen érzékeny szolgáltatásokra, például az IPTV-re vagy az orvosi ellátást segítő applikációkra vonatkozik, ugyanakkor sokak szerint a kritériumok annyira homályosak, hogy lényegében a telekomcégeken múlik majd, kitől mennyi pénzt kérnek el. Az aggályokat látszik igazolni Timotheus Höttgesnek, a Deutsche Telekom vezérigazgatójának a szavazás másnapján közzétett jegyzete, melyben speciális igényű szolgáltatásként határoz meg minden olyan szolgáltatást, amelyben az akadozások komoly minőségromláshoz vezetnek, így az online játékokat és a videokonferenciákat is. A Telekom üzleti terve szerint a megfelelő sávszélességért cserébe részesedést kérnének az e körbe tartozó tartalomszolgáltatók bevételeiből.
Könnyen elképzelhető tehát, hogy az EU nemcsak konzerválja, de fel is erősíti a jelenlegi szabályozatlan környezetben érvényesülő, a netsemlegességgel szembemenő gyakorlatokat, és nevét adja a „kétsebességes internet” kialakulásához. Ugyanakkor egy általunk megkérdezett versenyjogi szakértő úgy látja, megfelelő hatósági jogalkalmazás mellett a laza netsemlegességi szabályok nem feltétlenül vezetnek a kis startup cégek és az innováció ellehetetlenítéséhez, sőt egészséges egyensúly is kialakulhat a hálózatfejlesztési és tartalomfejlesztési beruházások között. „Az applikációk fejlesztőinek a felhasználói élmény mellett a megfelelő tömörítést is figyelembe kell majd venniük” – latolgatja a lehetséges következményeket forrásunk. A tagállami hatóságokban a netsemlegesség mellett kiálló aktivisták is hisznek, a savetheinternet.eu következő kezdeményezése a jogalkalmazói gyakorlatokat összefogó európai hírközlési szervezet megkörnyékezése lesz.
| Végképp eltörölni A gyakran pofátlanul magasnak tűnő roamingdíjakat az egymás hálózatához történő csatlakozás és elszámolás költségeivel magyarázzák az európai mobilszolgáltatók (bővebben lásd: „Nem vágja haza a mobilszolgáltatókat”, Magyar Narancs, 2014. július 24.). A netsemlegességgel ellentétben a maximális roamingtarifát korábban is szabályozta az EU, hanghívás és SMS tekintetében 2007-től, adatroamingnál tavaly óta. Az Európai Bizottság kommünikéje szerint e fellépés eredményeként a hívások és SMS-ek pluszsarca 80 százalékkal, az adatroaming díja 91 százalékkal csökkent. Az előző két digitális biztos, Neelie Kroes és Viviane Reding által forszírozott menetrend alapján 2015 decemberében kellett volna teljesen felszámolni a roamingdíjakat az EU-ban, a Tanács múlt héten jóváhagyott javaslata a 2017. július 15-i dátummal mintegy másfél éves haladékot adott a mobilcégeknek. A jogszabály szerint a roamingdíjak felső korlátja első körben 2016. április 30-ával a mostani maximumok 25–33 százalékára csökken, 2017 nyarától pedig lényegében tilos lesz ilyen díjat kivetni a fogyasztóra. Korai lenne ugyanakkor egységes európai mobilpiacról beszélni, a szolgáltatók ugyanis úgynevezett fair use policyt írhatnak majd elő, azaz valamilyen felső korlátot szabhatnak a külföldi telefonálásnak és netezésnek. Továbbá, ha egy szolgáltató a tagállami hírközlési hatóság előtt bizonyítja, hogy a roamingdíjak eltörlését csak belföldi tarifái emelésével tudná kigazdálkodni, elismert költségeiig engedélyt kaphat a díjak további felszámítására is. |
