Interjú

„Sorban állnak a burkákért”

Dobrovits Mihály történész, turkológus az afganisztáni helyzetről

Külpol

Tisztában kell lenni az afganisztáni társadalmi-etnikai-közösségi identitás tagoltságával és összetettségével ahhoz, hogy megérthessük, miért maradtak sikertelenek az Afganisztánra kényszerített vagy éppen ott kitermelődő modernizációs programok.

Magyar Narancs: Néha elhangzik a térséggel foglalkozóktól, hogy afgán mint olyan nem is létezik, csak ha külföldre kerül, és abban a kontextusban emlegetik, hogy afgán sportoló, tudós, művész, politikus vagy – ami gyakoribb – afgán menekült. Létezik afgán identitás?

Dobrovits Mihály: Afgánnak általában a pastukat szokás nevezni, legalábbis Afganisztánon belül. Afgán identitás valóban nem nagyon létezik, ezzel szemben viszont létezik afganisztáni identitás. Az országot – mondjuk a néhai Osztrák–Magyar Monarchiához hasonlóan – több etnikum alkotja, amelyek között bonyolult egyensúlyrendszer és hierarchia áll fenn. Ennek ellenére afganisztáni ott mindenki, még ha azon belül üzbég, tádzsik, pastu, hazara, csahar ajmák, türkmén vagy a számos kisebb nemzetiséghez tartozik is, az országhoz való kötődése adott.

MN: Afganisztánban jóval erősebb lenne ez az etnikai kereteken belüli, törzsi, esetleg nemzetségi összetartozás-tudat, mint a földrajzilag hozzájuk közelebb fekvő ázsiai államokban, társadalmakban?

DM: Hogyne. Afganisztán minden szempontból premodern állam. Lényegében az utolsó kvázi patrimoniális államszervezet a régióban, és az egésznek az a rákfenéje, hogy ezt nem sikerül meghaladni. A törzseket szeretem inkább szubetnikus csoportnak nevezni – ezekbe beleszületik az ember. De nemcsak ez határozza meg az identitást, hanem az is, hogy falusiról vagy városlakóról van-e szó. Ráadásul nagyon fontos a regionalizmus, különösen Afganisztán északi részén, ahol alapvetően egy hagyományosan tadzsik nyelvű, de manapság már inkább dominánsan üzbég, többnyire földművelő népesség él. Itt kell még említeni a tartományi rendszert; a városok vonzásköre is jelentős, s a városlakók nem is biztos, hogy a törzsi-nemzetségi rendszerbe tartoznak, inkább a városi identitás határozza meg őket.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.