Soros György átadja alapítványa vagyonkezelését a fiának

  • narancs.hu
  • 2023. június 11.

Külpol

 Az OSF igazgatótanácsa már decemberben Alex Sorost választotta elnökévé. 

Soros György átadja pénzügyi birodalma irányítását fiának, Alexander Sorosnak – derül ki a 92 éves üzletemberrel a Wall Street Journalban vasárnap megjelent interjúból, melyet a Telex szemlézett.

A vagyonát alapkezelőként felhalmozó, filantróp üzletember később a liberalizmus nagy támpogatójaként vált ismertté, írja összefoglalójában a Reuters. Soros az interjúban azt mondta: korábban nem akarta, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványait (OSF) öt gyermekének egyike vegye át.

 Végül azonban úgy döntött, hogy az alapítványt és 25 milliárd dolláros vagyonának kezelését átadja fiának, a 37 éves Alexander Sorosnak. Soros György azt mondta: az Alex néven ismertté vált fia kiérdemelte ezt.

Soros György a fiáról azt mondta, ő jobban politizál nála, és továbbra is támogatni fogja a baloldali politikusokat Amerikában.

„Bármennyire is szeretném kivonni a pénzt a politikából, amíg a másik oldal is ezt teszi, nekünk is ezt kell tennünk” – mondta Alex.

Az OSF igazgatótanácsa már decemberben Alex Sorost választotta elnökévé. Az alapítvány évente mintegy 1,5 milliárd dollárt (kb. 513 milliárd forint) irányít olyan szervezeteknek, amelyek például az emberi jogokat támogatják világszerte, és segítik a demokráciák kiépítését – írta a Wall Street Journal.

Alex Soros Susan Weber Soros és Soros György házasságából született, a New York-i Katonah-ban nevelkedett édestestvérével, Gregoryval. 2009-ben a New York-i Egyetemen diplomázott, 2018-ban pedig történelem PhD fokozatot szerzett a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemen, írja róla a Wikipedia.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.