Széttört egy egymillió literes akvárium Berlinben, 1500 hallal benne – fotók

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. december 16.

Külpol

A víz percek alatt kifolyt a látványosságból, a halak szinte mind elpusztultak. 

Megsemmisült pénteken Berlinben a német főváros egyik turisztikai látványossága, az AquaDom nevű egymillió literes akvárium. A világ legnagyobb szabadon álló akváriumaként számon tartott hengeralakú tartály felhasadt és összetört, így másodperecek alatt az összes víz kiömlött mind az 1500 tengeri hallal együtt.

Az akrilüvegból készített ezer köbméteres tartály az első vizsgálati eredmények szerint anyagfáradás miatt semmisült meg. Bűncselekményre utaló jeleket nem tártak fel.

A 16 méter magas akvárium a DomAquarée nevű épület fedett belső udvarán állt. Az udvar egyben az épületben működő szálloda előcsarnoka.

 
Az AquaDom még épen
Fotó: MTI/AP/DPA/Annette Riedl
 

Az épületben irodák és vendéglők is vannak, a csarnok így nap közben igen forgalmas. A baleset azonban kora reggel történt, így szinte néptelen volt. Csupán ketten sérültek meg, ők is csak könnyebben, sérüléseiket üvegszilánkok okozták.

Az ezer tonna súlyú sós vízzel együtt kiöntött halak majdnem mind elpusztultak, csak az a néhány maradt életben, amely az akvárium belsejében futó látogatólift bejárata melletti apró medencében vagy a pinceszinten felgyülemlett vízben landolt.

 
Az összetört akvárium 
Fotó: MTI/AP/DPA
 

A német főváros keleti részének központjában, az egykori Kelet-Berlin centrumában fekvő Alexanderplatz mellett álló épület földszintjén súlyos károk keletkeztek. A cunamiszerűen áradó víz mindent tönkretett és a környező utcákra is kihömpölygött, magával sodorva a berendezés jó részét.

A környéket lezárták, a szállodát kiürítették. A mentésben száz tűzoltó vesz részt. A károk felmérése után elkezdték az épület statikai vizsgálatát, amely több napig tarthat.

 
A pusztítás nyomai 
Fotó: MTI/AP/DPA
 

Az akváriumban több mint száz tengeri halfaj példányait mutatták be a látogatóknak és a szálloda vendégeinek. A 26 Celsius-fokos vízzel töltött tartályt az alsó részén 22 cenitméter, a felső pereménél 18 centiméter vastag akrilüvegből állt. A látványosságot 2003-ban adták át, és 15 év után felújították. Kicserélték a többi között a szigetelést. A munkálatok két és fél évig tartottak és 2,6 millió euróba kerültek. Alig néhány hónapja, 2022 nyarán értek véget.

 
A pusztítás az utcán
Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.