Szijjártó bejelentette: Október elseje után is marad a határzár

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 28.

Külpol

A Visegrádi 4-ek továbbra is kivételt képeznek, és ezen országok polgárai számára továbbra is érvényesek könnyítések.

A határainkon a belépésekre vonatkozó korlátozó intézkedések fennmaradnak, tekintettel arra, hogy a vírus utánpótlását el kívánjuk vágni – jelentette ki Szijjártó Péter a lengyel külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatón az ATV kérdésére.

„Láthatjuk, hogy az új napi esetek száma Európa-szerte növekszik. Ez alól sajnos nem képeznek kivételt a térségbeli vagy éppen szomszédos országok sem. Mi úgy ítéljük meg, hogy a határainkon korábban életbe léptetett korlátozó intézkedések feloldása a járványügyi helyzet romlásához vezetne, és ez ellentétes azzal a célunkkal, amely úgy szól, hogy Magyarországnak működnie kell.Ezt a feladatot adták nekünk a magyar emberek, akik válaszoltak a nemzeti konzultációban feltett kérdésekre is, tehát mi azt gondoljuk, hogy a magyar emberek életének, egészségének és a gazdaság működőképességének a megvédésével ellentétes lenne, hogyha most enyhítenénk a határátkelési szabályokon” – fogalmazott a külügyminiszer.

Szijjártó arról is tájékoztatott, hogy a a visegrádi országok polgárai számára továbbra is élnek a könnyítések, mindezt a következőkkel indokolta:

„A Visegrádi 4-ek bizonyos szempontból kivételt jelentenek, az meg azért természetes, mert a világjárvány eddigi kezelése során mi a legszorosabban a visegrádi országokban működtünk együtt. Tehát a legjobb információkkal arról rendelkezünk – Magyarországon kívül természetesen –, hogy ott milyen a helyzet, mit tesznek, a kormányzati intézkedéseknek pedig mik a hatásai. Így természetes, hogy a visegrádi országokra más, egy kicsivel talán enyhébb szabályozás vonatkozik”.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.