Szijjártó Minszkbe repült, szerinte ezért támadni fogják

  • narancs.hu
  • 2023. február 13.

Külpol

Még több pénzzel támogatja Magyarország a Mogiljev városában álló Uszpenszkij-székesegyház felújítását.

Fehéroroszországba utazott tárgyalni Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. 

Facebook-oldalán erről ezt írta: „Az Ukrajnában zajló háború egyre durvább, egyre több ember hal meg a harcok miatt. Most emberéleteket kell menteni, azt pedig csak békével lehet. Magyarország azt várja el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjenek fel és kerüljék azokat a lépéseket, amelyek a háború meghosszabbodásának vagy eszkalációjának kockázatával járnak. Ezt a béke álláspontot fogom képviselni a mai minszki tárgyalásaimon is. Nyilván sokan fognak támadni a látogatás miatt, de a mi álláspontunk egyértelmű: a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani. Ha nem így cselekednénk, akkor a békére való felhívás üzenetét ma sem tudnám átadni.”

Az MTI tudósítása szerint Szijjártó belarusz kollégájával, Szjarhej Alejnyikkel tárgyalt, és közös sajtótájékoztatót tartottak.

„Itt, a miniszter úrral folytatott minszki tárgyalásom során is többször aláhúztam, hogy mi, magyarok a béke pártján állunk. (...) Erre kértem belarusz kollégámat is, miniszter urat, hogy Belarusz is tegyen meg mindent a béke érdekében, és tegyen meg mindent a háború elhúzódása és eszkalációja ellen” – mondta a magyar diplomácia vezetője. Szóba hozta a tájékoztatón is, nyilvánvalóan tudják, milyen e találkozó „nemzetközi kontextusa”, világos, hogy miután ennek a tárgyalásnak híre megy, a sajtó beszámol arról, hogy ő ott a béke fontosságáról tárgyalt, sokan támadni fogják. 

 

„Nyugati politikustársaim, a nemzetközi liberális média majd mind el fogja mondani, hogy milyen rossz, hogy én ma itt voltam és tárgyaltam a belarusz kollegámmal. Én erre egy dolgot szeretnék mondani. A magyar álláspont mindig világos volt: a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani. (...) Mert ha a kommunikációs csatornákat bezárjuk, akkor feladjuk a béke reményét. És mi nem hogy nem akarjuk feladni a béke reményét, mi békét akarunk. (...) Lehet, hogy néhány száz vagy ezer kilométerrel vagy egy óceánnal odébb nem tűnik annyira súlyosnak a helyzet. De mi, magyarok a háború szomszédságában élve teljes mértékben tisztában vagyunk ennek a háborúnak a pusztító hatásával” – mondta Szijjártó Péter.

A találkozón a magyar–belarusz együttműködésekről is egyeztettek. Ez a szankciókkal nem érintett területen jöhet szóba, a mezőgazdaságban, az élelmiszer- és a gyógyszeriparban. A mostani találkozóval elhárították a jogi akadályát annak, hogy a magyar és belarusz vállalatok egymás országaiba árut szállítsanak.

Abban is megegyeztek, hogy a magyar kormány növelni fogja az Uszpenszkij-székesegyház felújításához adott forrásokat.

Ez a templom – ahogy a napi.hu korábbi cikkében áll – a fehéroroszországi Mogiljev városában található. 2020-ban született döntés arról, hogy 165 millió forinttal segíti a magyar kormány a renoválást, a külpolitikai kapcsolatok erősítése érdekében. Ezek szerint ez az összeg nőni fog.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."