Szijjártó új nagykövetet küld Kijevbe

  • narancs.hu
  • 2022. november 27.

Külpol

Íjgyártó István nagykövet megbízatása lejár, utódja Heizer Antal régi külügyes, karrierdiplomata lesz.

Heizer Antalt – aki korábban Albániában, Szlovákiában és Kazahsztánban is volt nagykövet – hétfő délelőtt hallgatja meg nagykövetjelöltként az Országgyűlés külügyi bizottsága, a szokásoknak megfelelően zárt ülésen – tudta meg a Hvg.hu. Heizer 1986-ban végzett az MGIMO-n, a moszkvai nemzetközi kapcsolatok intézetén, majd Kínától Albánián át sok helyütt volt diplomata, miközben a 2000-es években vezette a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt is, majd újra külszolgálatok következtek: 2010 óta volt nagykövet Pozsonyban, Tiranában, legutóbb pedig Kazahsztánban.

A portál emlékeztet, hogy a nagykövetcsere nem rendkívüli vagy váratlan, Íjgyártó ugyanis már több mint 4 éve, 2018 őszén foglalta el állomáshelyét Kijevben – a kárpátaljai származású diplomata előtte a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára volt, azelőtt pedig moszkvai nagykövet.

Emellett új nagykövetet küld Szijjártó Péter miniszter még Bécsbe, Rigába és az EBESZ-képviseletre is, a jelölteket szintén hétfőn hallgatja meg a külügyi bizottság.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.