Novák Katalin: „Putyin felelőssége kristálytiszta”

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. november 26.

Külpol

„A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra” – mondta az államfő Kijevben.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására érkezett Kijevbe, a Grain from Ukraine (Gabona Ukrajnából) programban való részvételre Novák Katalin. A 1932-33-as éhínség, a holodomor 90. évfordulóján elindított humanitárius program keretet teremt arra, hogy ukrán élelmiszereket szállítsanak az éhezés által leginkább sújtott afrikai és ázsiai országokba.

Novák Katalin az MTI beszámolója szerint hangsúlyozta: a kisebbségeknek széleskörű autonómiájának biztosítása érdekében minden kisebbségnek van képviselője, szószólója a magyar parlamentben. „Büszke vagyok arra, hogy az ukrán szószóló is tagja az Országgyűlésnek Budapesten” - emelte ki amellett, hogy a holodomor emlékműve az Erzsébet hídnál található.

„Magyarország mindig is világosan kimondta, hogy a segítséget oda kell vinni, ahol arra szükség van. Mi, magyarok ott vagyunk, amikor humanitárius segítségnyújtásról van szó, akkor is, ha több mint egymillió menekült befogadásáról van szó Ukrajnából” – mondta az államfő, erősen túlozva a számokkal, az ukrán menedékkérők nagy része ugyanis hamar visszament vagy átutazta az országot.

 
Novák Katalin Kijevben 2022. november 26-án
Novák Katalin/Facebook
 

Magyarország 10 ezer tonna gabona Afrikába való szállítását finanszírozza, 3,5 millió dollár értékben a most meghirdetett program keretében, és segítséget nyújt a logisztika területén is. A magyar-ukrán határon lévő központ a szállítás felgyorsítására és szükség esetén a beérkező áruk tárolására is szolgál. Novák szerint az ukrajnai háború a legsürgetőbb és a legfontosabb kihívás a térségünkben, és a feleknek vissza kell térniük a tárgyalóasztalhoz, meg kell nyitni a diplomáciai csatornákat, a végső cél pedig az igazságos béke elérése kell legyen.

Novák szerint „Magyarország azonnal megnyitotta a határait, a gyerekeket befogadtuk az iskolákba, orvosi ellátást, sőt kikapcsolódási, üdülési lehetőséget is biztosítunk. Személyesen is megtapasztaltam a magyar-ukrán határ mentén a páratlan társadalmi összefogást, és örülök, hogy a civil szervezetek, karitatív szervezetek a mai napig aktívan részt vesznek ebben.” (Hogy miként teljesít a magyar közoktatás például az ukrán gyerekek befogadásában, arról ebben a cikkben írtunk.)

Miközben Orbán Viktornak nem szokása elítélni az orosz agressziót, Novák kész volt eljátszani a jó zsaru szerepét. Ma, Kijevben azt mondta: „Vlagyimir Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta. Mi magyarok a kezdetektől fogva kiálltunk a felesleges vérontás, fájdalom és szenvedés ellen” – mondta Novák Katalin, nem említve, hogy áprilisi választási győzelmi beszédében Orbán éppenséggel egyik ellenlábasaként említette az ukrán elnököt, és nem sietett elítélni a bucsai vérengzést sem.

Novák Katalin vasárnap Kárpátaljára látogat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.