Szoros az állás a georgiai szenátusi pótválasztáson

  • narancs.hu
  • 2021. január 6.

Külpol

Viszont a demokraták megszerezték az egyik helyet.

Rendkívül kiélezett a verseny továbbra is, a szavazatok mintegy 90 százalékának feldolgozottságánál még az látszott, hogy a republikánus jelöltek átvették a vezetést az egyesült államokbeli Georgia államban kedden rendezett szenátusi pótválasztáson.

Azóta a legnagyobb hírügynökségek az AP alapján kihírdették Warnock győzelmét az ultratrumpista Loeffler felett, ezzel a demokraták behúzták az egy helyet a kettőből.

A másik verseny még túl szoros ahhoz, hogy a hírügynökségek megnevezzék a győztest. Georgiában egyik szenátorjelölt sem szerezte meg a voksok legalább 50 százalékát a november 3-i választáson, ezért kell megismételni.

A hivatalban lévő két republikánus szenátor, Kelly Loeffler és David Perdue demokrata párti kihívói Raphael Warnock és Jon Ossoff.

A CNN hírtelevízió korábban arról számolt be, hogy

még könnyen fordulhat az állás, ugyanis a Demokrata Párt által novemberben elnyert körzetekből több szavazat vár még megszámlálásra,

mint azon megyékből, amelyekben a republikánusok győzedelmeskedtek.

Elemzők szerint nagyon szoros verseny esetén a végleges eredményre akár napokig is kellhet várni.

Ezen választás eredményén múlik majd a többség sorsa a szövetségi törvényhozás felsőházában.

Amennyiben a republikánusoknak sikerül akár csak az egyik helyet ismét elnyerni Georgiában, akkor meg tudják tartani az ellenőrzést a szenátus felett. Ha mindkét helyet a demokrata párti jelölt szerzi meg, akkor mindkét pártnak ugyanannyi - 50-50 - helye lesz a szenátusban, és ebben az esetben a szavazások alkalmával Kamala Harris leendő demokrata párti alelnök szavazata döntene majd.

Amerikai elnökválasztás

 
Amerikai elnökválasztás
 
Atlanta, 2021. január 5. Raphael Warnock, Georgia állam egyik demokrata párti szenátorjelöltje beszél egy kampányrendezvényen a georgiai Atlantában 2021. január 4-én. Georgiában egyetlen szenátorjelölt sem szerezte meg a szavazatok legalább 50 százalékát a 2020. november 3-i választásokon, ezért 2021. január 5-én megismétlik a voksolást, amelynek eredményén múlik majd a többség sorsa a szövetségi törvényhozás felsőházában. MTI/EPA/Edward M. Pio Roda
Fotó: Edward M. Pio Roda
 

 

 
Szenátusi pótválasztás az Egyesült Államokban
 
Atlanta, 2021. január 6. Kelly Loeffler, Georgia állam republikánus szenátora üdvözli támogatóit a szenátusi pótszavazást követően a Georgai állambeli Atlantában 2021. január 6-án. A georgiai választás dönti el, melyik párt szerez többséget az amerikai törvényhozás felsőházában. MTI/AP/John Bazemore
Fotó: John Bazemore
 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.