Korai éveiről kevés biztosat lehet tudni. Az apja falusi vízügyi hivatalnok volt még a holland gyarmati időkben, de híresztelik róla azt is, hogy valami rangosabb embernek volt a törvénytelen gyermeke, anyját pedig egy jávai szultán ágyasától származtatják. Középiskolát végzett, aztán vidéki banktisztviselőként dolgozott, de hamar kirúgták, és ekkor - más előrejutási lehetőség híján - beállt a holland gyarmati hadseregbe. A világháború idején, a hollandok gyors kapitulációja után a japán megszálló erőkhöz, majd a függetlenségért harcoló forradalmi hazafias erőkhöz csatlakozott. Lendületesen lépdelt fölfelé a ranglétrán, a stratégiai tartalék haderőnek nevezett, jelentős részben a fővárosban állomásozó egységek parancsnoka lett.
A gyarmati uralom alól 1949-ben felszabadult Indonéziát a baloldali érzelmű, Moszkvával és még inkább Pekinggel egyre jobb viszonyban álló Szukarno, a függetlenségi harc karizmatikus vezetője irányította, aki kezdeményezője volt az ún. el nem kötelezett országok inkább moszkvai érdekeket szolgáló mozgalmának. Indonéziában élesen szemben álltak egymással a vallásos mohamedánok és a kommunisták (az utóbbiak nem feltétlenül a Szovjetunió vagy Kína bábjai, hanem például a szegényparasztok követeléseinek a szószólói voltak), a pártnak vagy hárommillió tagja volt. Szukarno egyfajta nemzeti egységkormányt kalapált össze, bevonva ebbe a hadsereget is, amelyen belül egyre élesebb lett a bal- és jobboldali elkötelezettek szembenállása.
Így érkezett el 1965. szeptember 30-a, amikor baloldali katonatisztek elfogtak és meggyilkoltak fél tucat jobboldali tábornokot, megelőzendő - úgymond - egy Szukarno megbuktatását célzó jobboldali puccsot. A baloldali akciót azonban a mindig is antikommunista Szuharto vezetésével leverték; mindmáig nem lehet pontosan tudni, mi is történt mindeközben a színfalak mögött. A kommunisták akartak hatalomra kerülni? Maga Szukarno szervezte az akciót a jobboldal meggyengítésére? Netán Szuharto, ügyesen kijátszva a kommunistákat, és lejáratva őket a közvélemény szemében? (Figyelemre méltó mozzanat, hogy a baloldali szervezkedés több résztvevője is a közvetlen környezetéhez tartozott.) Esetleg az amerikai és brit titkosszolgálat már Szukarno megbuktatásán fáradozott, és ezt próbálták megelőzni a kommunisták?
Tény, hogy ezután borzalmas hónapok következtek. A hadsereg kommunistaellenes irtó hadjáratba kezdett, amelynek a propaganda szintjén a kínai kisebbség is a célkeresztjébe került. A hadsereg vérszomjas lelkesedése a lakosság egy részét is magával ragadta. Pogromszerűen agyonvertek, felkoncoltak, kútba dobtak, agyonlőttek vagy félmillió embert, de egész családokat is, akiket bárki kommunistának, ateistának bélyegzett. Mivel a helyi hatóságoknak nem voltak kellően precíz ismereteik a kommunisták szervezeti rendszeréről, újabban napvilágra került adatok tanúsága szerint a CIA segítette ki őket az üldözendő kommunisták névsorával, amit aztán összevethetett a meggyilkoltak listájával. A letartóztatottak száma kétszázezer körül járt: a kommunista pártot felmorzsolták.
Mindez a vietnami háború idején történt, amikor a nyugati hatalmak erőteljes szovjet és kínai előrenyomulással néztek szembe Délkelet-Ázsiában. Kambodzsa, Laosz - dőltek a dominók, de a térség hidegháborús konfliktusa nem szélesedett tovább. A Nyugat megkönnyebbült és kínos hallgatásba burkolózott. Nagyjából ugyanígy vette tudomásul - immár gazdasági érdekeit követve - a gazdaság fejlesztését célzó tömeges és erőszakos áttelepítéseket: százezreket költöztettek át, főleg a túlnépesedő Jáváról a távolabbi szigetekre, ami egyszersmind átrendezte az etnikai arányokat, és elejét vette az önállósodási törekvések fölerősödésének. Ugyanígy vette tudomásul, sőt támogatta a környezetromboló erdőirtási programokat, akárcsak a széles körű ügynöki és besúgóhálózatra épülő tartós elnyomást. Amikor a tízezernyi sziget egyikének, Timornak a rettenetesen elmaradott keleti feléből 1975-ben eltávoztak a gyarmatbirodalmukat utolsóként felszámoló portugálok, az indonéz hadsereg lerohanta a területet. A lakosság egyharmada, mintegy kétszázezer ember veszett oda - megint csak bágyadt nyugati fejcsóválás közepette. "Nem tűrünk meg egy második Kubát a partjaink mentén!" - mondta ekkor Szuharto, és sajnos alighanem joggal. Ha Kelet-Timor akkor önállóvá válik, a hidegháborús sakkjátszma szabályait követve alighanem ott is ugyanúgy megjelennek a kínai és/vagy szovjet katonai tanácsadók, ahogy Indonéziában Szukarno idején, 1965 előtt.
De nem csak a halottszámlálás eredménye emeli ki Szuhartót a második világháború utáni diktátorok népes tömegéből. A közpénzek és külföldi segélyek magáncélú hasznosításában is világelső. A különféle, például a Transparency International által nyilvánosságra hozott becslések legalább 15, de akár 35 milliárd dollárra (kilenc darab nulla!) teszik a Szuharto-klán külföldi számláin landolt összeget, hazai földbirtokaik területe egyharmadnyi Magyarországnak felel meg - ehhez képest az utolsó hivatalos havi fizetése egészen pontosan 1764 dollár volt.
Hatalma túlélte a hidegháborút. Mihelyt külföldi támogatói és szorosabb környezete nyomására egy kicsit is enyhített diktatórikus módszerein, az elfojtott tiltakozó hangok rögtön felerősödtek. Hozzájárult ehhez az 1997-ben kezdődő ázsiai pénzügyi válság is, amely érzékelhetően visszavett az életszínvonal lassú javulásának eredményeiből. 1998-ban már országszerte egymást követték a zavargások, amelyek fokozatosan egy többszínű, de a rendszerváltozást egyhangúan követelő mozgalommá álltak össze. Szuhartót hiába választotta újból elnökké a törvényhozás, végül távoznia kellett. A politikai káosz, az etnikai feszítő erők artikulálódása, a természeti katasztrófák évei után csak mostanában kezd formálódni az új, demokráciába tartó Indonézia. Odáig azonban nem jutott el a folyamat, hogy Szuhartót felelősségre vonták volna akár a kommunistaellenes vérengzés, akár a többi jogsértés miatt. Ezek az ügyek nem is jutottak el a bírósági szakaszig, mert különös módon abban a ritmusban romlott mindig az egészségi állapota, ahogy konkrét körvonalakat öltöttek ezek a vádak. És hiába teltek el évek a bukása óta, a politikában (és a gazdaságban is) utolsó percéig akkora hatalomnak számított, hogy végül parlamenti döntés mentette föl a felelőssége alól. A korrupciós vádakkal ugyanez volt a helyzet: egészségi állapota volt a hivatkozás, ami őt megkímélte, az országot pedig megfosztotta a múlttal való szembenézéstől.
