Első pillantásra mintha a tíz évvel ezelőtti szcéna ismétlődne meg. A Silvio Berlusconi felett 1996-ban fényesen diadalmaskodó Romano Prodit akkor is alig két év kormányzás után, s egy elveszített bizalmi szavazást követően ejtették a koalíciós pártok. Akárcsak 1998-ban, idén januárban is az egyik kis párt vonta meg a támogatását Prodi kormányától, ám az analógiáknak ezzel a végére is értünk. Ez alkalommal ugyanis nemcsak a mortadellabarát professzor bukását nyugtázhatjuk, hanem a balközép kormánytöbbség veszedelmes válságát is, amely meglehet, rövid úton ismét hatalomra segíti majd az itáliai jobboldal türelmetlen természetű vezérét.
Igaz, ami igaz: Romano Prodi második kormánya a megalakulása óta válságról válságra bukdácsolt. Számos megfigyelő ítélte a kezdetektől reménytelen vállalkozásnak az egymással jórészt csak Berlusconi megbuktatásának szándékában közösködő politikai alakulatok összetartását. A több mint száztagú kabinet, amelynek tagjai tucatnyi pártból verbuválódtak, biztos többséggel rendelkezett ugyan a képviselőházban, ám a szenátusban még a Prodi kormányát kívülről támogató szavazatokkal együtt is csak hajszálnyi majoritással bírt. Prodi, azaz a Professzor mindent megpróbált, hogy úrrá legyen a rakoncátlan kormánypártok felett: tavaly októberben például elnöki tisztséget szerzett magának a két nagy balközép párt (a kommunista leszármazott Democratici di Sinistra - DS, illetve a centrista-reformista szövetség, a Margherita - DL) egyesüléséből létrejött új formáció, a Partito Democratico (PD) élén. S hogy a képviselői szertevoksolásnak elejét vegye, hivatali ideje alatt 25 alkalommal élt a bizalmi szavazás intézményével.
A család mindenekelőtt
Mindeközben a választási vereségét elfogadni és megemészteni képtelen jobboldal egy pillanatra sem szüneteltette támadásait. A szavazatok újraszámlálásának követelése, permanens tömeggyűlések s a kedvezőtlen politikai fordulattól rövid időre látványosan sérülékennyé váló Berlusconi lovag mind zajosabb tirádái kísérték a második Prodi-kormány működését. A halványan számunkra is ismerős képletnek az is része, hogy Berlusconi tavaly novemberben a fel-oszlatott Forza Italia helyére egy új alakulatot állított. A bejegyzett, ám hivatalos alakulógyűlését még csak tervező tömörülés, az Olasz Néppárt (Partito del Popolo Italiano, másképp Popolo della Libertá) a pártvezér elképzelései szerint a jobboldal majd egészét egy zászló alatt egyesítené, jóllehet Fini Nemzeti Szövetsége (Alleanza Nazionale) és Bossi Északi Ligája (Lega Nord) már rögvest novemberben jelezte határozott és megmásíthatatlannak tűnő kívülmaradási szándékát.
A 2008-as költségvetés elfogadtatásának processzusát éppenhogy átvészelő Prodi-kormány végzetét egy roppant faramuci, bár az olasz politikai életben korántsem példátlan eset okozta. A délolasz bázisú centrista-kereszténydemokrata kis párt, a Demokratikus Unió Európáért (Popolari UDEUR) elnöke, az igazságügyi tárcát vezető Clemente Mastella kínos botrányba keveredett. Feleségét ugyanis (aki párt- és helyhatósági tisztségeket egyaránt viselt) korrupciós vád s egyszersmind házi őrizet alá helyezték. Prodi - alkalmasint a kormányválságot elkerülendő - elsőre elutasította minisztere lemondási szándékát, ám Mastella a családja iránti szeretet és a hatalom között őrlődve végül az előbbi mellett döntött, s egyúttal egész familiáris szellemű pártját is kivitte a kormányból. A koalíciós kollíziót értelemszerűen újabb bizalmi szavazás követte, s amint várható volt, a szenátusban ezúttal kisebbségbe kerültek a Prodit támogató voksok.
A múlt csütörtöki szenátusi szavazáson a Palazzo Madama szenvedélyes jelenetek színhelyévé vált. A volt kormányfő, a duzzogó Lamberto Dini beváltotta év végi ígéretét, s szembefordult a balközéppel; a pártjával (UDEUR) dacolva Prodit támogató Nuccio Cusumano szenátort saját frakcióvezetője tettleg inzultálta; míg a jobboldali szenátorok az ülésteremben bontottak pezsgőt, hogy poharaikat a kabinet bukására ürítsék. 24-én este Prodi benyújtotta lemondását Giorgio Napolitano köztársasági elnöknek, aki másnap meg is kezdte konzultációs tárgyalásait a politikai erők vezetőivel.
Előre hozott választások?
A jobboldal, amelynek a közvélemény-kutatási felmérések jelenleg látványos győzelmet ígérnek, természetesen előre hozott választásokat követel. Berlusconi "bizalmatlan, riadt és megalázott" országról beszél, s miközben milliós római tömegtüntetéssel fenyeget, már reménybeli kormányának száznapos programját harangozza. Adócsökkentés, a közbiztonság javítása, otthonteremtés és az oktatás fejlesztése - ezek lennének a választók számára kecsegtető prioritások. A baloldalon koránt sincs ekkora összhang: egy szakértői kormány, az azonnali választás és egy átmeneti reformkabinet felállításának terve egyaránt megfogalmazódott a hét végén. Ez utóbbi elképzelésnek az új választási törvény megalkotása adna értelmet, s legelkötelezettebb harcosa Walter Veltroni, Róma polgármestere, a Demokrata Párt második embere. Nem csoda, hiszen eddig is legfőképp ő próbálta elfogadtatni az olasz politikai elittel a közkeletűen Vassallum néven emlegetett tervezetet, amely csökkentené a parlamenti szétaprózottság mértékét, s megóvná az állam kormányzatát az állandó kényszerkoalícióktól. Csakhogy a Prodi kormányában szerepet játszó kis pártok némelyike most inkább vállalna egy új választást, semhogy egy 8-10 hónapig egzisztáló reformkabinet támogatójaként talán örök időkre lemondjon koalíciós kilátásairól.
Cikkünk írásakor még nagyban zajlanak a Napolitano elnök által kezdeményezett tárgyalások, s aligha lehet bizonyossággal megállapítani, hogy vajon van-e komoly esélye a balközép kibontakozási kísérletének s a választási törvény reformjának, vagy tán beteljesül Berlusconi hő vágya, s a tavasz elején az urnák elé járulnak majd az olasz választópolgárok. Egy biztos: a sokpárti balközép koalíció másodszor is ellehetetlenítette konszenzusos vezetőjét, s könnyen lehet, hogy a konciliáns és barátságos Prodi professzor helyett civódásaikkal éppen azt a férfiút segítik majd újólag hatalomra, akit vállvetve utál a teljes baloldal.
