Messze vannak már a latin-amerikai újbaloldal aranykorának évei. A cirka tíz évvel ezelőtt tetőzött társadalmi-politikai trend, amely a harsány néptribunoktól az óvatos szociáldemokratákig a legkülönfélébb baloldali politikusokat juttatta hatalomra a térségben, mára kifulladt. Az akkori kulcsfigurák közül Hugo Chávez és Néstor Kirchner halott, politikai örökségük pedig erősen megkérdőjelezhető: Venezuela a gazdasági-közellátási összeomlás szélén táncol, Argentínában pedig tavaly magabiztos győzelmet aratott a jobboldali, piacpárti Mauricio Macri.
Jobboldali fordulat zajlana tehát Latin-Amerikában? A helyzet nem ennyire egyszerű. Peruban például nemrég a bal–jobb tengelyen nehezen elhelyezhető jelöltek küzdöttek meg egymással, amiből a sokszínű pártszövetséget vezető, kelet-európai felmenőkkel bíró Pedro Pablo Kuczynski került ki győztesen. Mexikót és Chilét névleg balközép pártok vezetik, politikájuk viszont szabadpiacpárti, akárcsak a jobbközép kolumbiai vezetésé. Más országokban azonban a baloldali vezetők pozíciója továbbra is stabil, például a bolíviai Evo Moralesé, az ecuadori Rafael Correáé vagy a népszerű José Mujicát az elnöki székben követő uruguayi Tabaré Vázquezé – a mindent túlélő kubai Castro-rezsimről nem is beszélve.
Ebbe a komplex – és kicsit tanácstalan – latin-amerikai politikai panorámába robbantak be az elmúlt hónapokban a kontinens legnagyobb országának, Brazíliának a belpolitikai eseményei. A 2003 óta kormányzó balközép Munkáspárt (portugál rövidítéssel: PT) megbukott, pontosabban a kisebbik, középutas kormánypárt (Brazil Demokratikus Mozgalom Pártja, PMDB) kilépett a koalícióból, majd hosszas manőverezés után hatalomra került. A PT színeiben másodszor megválasztott Dilma Rousseff elnök asszonyt a mandátuma második évében, akarata ellenére az addigi alelnök, a PMDB-s Michel Temer váltotta, az ún. impeachment (alkotmányos felfüggesztési eljárás) keretében. Bár a folyamat formálisan jogszerű volt, Rousseff és hívei mégis puccsról beszélnek.
Győzött a jog, vesztett a népakarat?
Figyelembe véve, hogyan zajlottak a 20. században a latin-amerikai puccsok, ez természetesen túlzás. Nem volt vérontás, nem avatkozott be a hadsereg, hanem olyan (korábban egyszer már sikerrel alkalmazott) jogi mechanizmust aktivált a brazil parlament felsőháza, amely révén Dilma
Rousseffet 180 napra felfüggesztették, hogy ezalatt kivizsgálják a felelősségét egy olyan ügyben, ami az impeachment szabályai szerint a mandátumától való megfosztását eredményezheti. Az apropó pedig az volt, hogy az akkor már négy éve hatalmon lévő elnök a 2014-es kampányban az újraválasztása érdekében manipulált gazdasági adatokkal félrevezette a brazil közvéleményt.
| ||
Milyen nagyszerű, hogy Brazíliában ilyesmibe belebukhat egy elnök! – gondolhatnánk. A történet azonban ennél szövevényesebb. Rousseff felelőssége eredetileg egy óriási korrupciós ügy, a brazil állami olajcég, a Petrobras szerződései örvén merült fel. A több éve zajló vizsgálatban számos PT-s politikus érintettsége bebizonyosodott, Rousseffé azonban nem. Bár elég nehezen hihető, hogy a korábban a Petrobras igazgatósági tanácsában ülő Rousseff ne tudott volna a milliárdos sikkasztásokról, hívei szerint az elnök ártatlan, és az őt elmozdítani akaró érdekcsoportok emiatt szedték elő B tervként a 2014-es manipulált számokat. A nyílt harc mindenesetre megkezdődött, a PMDB kilépett a kormányból, és bár Rousseff utolsó, kétségbeesett próbálkozásként még elődjét, a maga idejében rendkívül népszerű Lula da Silvát is meghívta a kormányba, ezt a Legfelsőbb Bíróság megvétózta. Lula ellen ugyanis szintén korrupciós vizsgálatok zajlottak, így vélhetőleg a kormánytagokat megillető védelmi jog épp annyira szerepet játszott volna abban, hogy Lulából miniszter legyen, mint az, hogy a PT törzsszavazói még mindig egyfajta „hősként” tekintenek rá.
Végül május 12-én egy maratoni ülésen a brazil parlament felsőházának képviselői név szerinti szavazással Rousseff felfüggesztése mellett döntöttek. Eközben a parlament előtt kormányellenes és kormánypárti tüntetők ezrei táboroztak, egymástól kordonnal elválasztva.
A brazil csoda vége
A korábban Brazíliában nem túl gyakori utcai tüntetések betetőzése volt ez az esemény. Márciusban országszerte körülbelül négymillióan vonultak utcára a korrupció és a PT-kormány ellen. Az ellenzéki tüntetők jellemzően a középosztály tagjaiból kerültek ki, illetve felülreprezentáltak voltak a köreikben a dél-brazíliai, jobb módú és fehérebb lakosságú államokból származók, illetve a különféle újkeresztény egyházak követői. Velük szemben a kormánypártiak (akik szintén utcára vonultak) inkább az alsóbb társadalmi rétegekből, illetve a hagyományosan balos értelmiségből érkeztek, földrajzilag pedig a sötétebb bőrű brazilok lakta északkeleti államokban voltak többségben.
A brazil társadalom törésvonalai tehát gyorsan polarizálták a korábbi diffúz „korrupcióellenességet”. Ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy a brazil „gazdasági csoda” 2014-re kifulladt, 2016 elejére pedig az utóbbi évtizedek legsúlyosabb recessziójába süllyedt az ország. Az évezred eleje óta tartó gyors fejlődést ugyanis egyrészt a belső fogyasztás, másrészt Kína nyersanyagéhsége fűtötte. A két folyamat ellentmondásba került egymással: az iparosító-protekcionista modell a brazil piacra termelő vállalatoknak, a nyersanyagexportőr modell a szójabab- és kávétermesztőknek, vasérc- és aranybánya-tulajdonosoknak kedvezett. Utóbbiakat a magas nyersanyagárak helyzetbe hozták, majd a hirtelen jött áresés kihúzta alóluk a talajt.
Mindehhez a brazil reál árfolyamának drasztikus esése és 10 százalék fölötti infláció társult, így az utóbbi két évben általánossá vált az a vélekedés, hogy a PT vezette kormány nemcsak korrupt, hanem inkompetens is. Mindezt annak ellenére gondolták a választók, hogy tizenhárom éve alatt a baloldali brazil vezetés 25-ről 7 százalékra tornázta le a szegénységi küszöb alatt élők arányát, a társadalmi egyenlőtlenségeket mérő Gini-index 0,58-ról 0,52-ra csökkent, a különféle szociális programok pedig a 200 milliós brazil népesség figyelemre méltó hányadát támogatják – a Bolsa Família nevű családtámogatási rendszerben például 50 millió ember vesz részt. A vállalkozói középosztály tagjait persze mindez nem hatotta meg: szerintük a túlbürokratizált kormányzati programok célja elsősorban az, hogy általuk a segélyből élő milliók szavazatait vásárolja meg a PT.
Választásról szó sem lehet
Különös, hogy a tradicionális brazil jobboldal mindeddig nem tudott profitálni a baloldali kormány népszerűségvesztéséből. A Brazil Szociáldemokrácia Pártja (PSDB, amely neve ellenére a politikai paletta jobbközepét foglalja el) 2003 óta rendre minden választáson kikapott a PT-től, és most sem ők, hanem a brazilok jelentős része által opportunista szélkakasnak tartott PMDB vezényelte le Rousseff eltávolítását – noha a PMDB három tagja is meghívást kapott Temer kabinetjébe. A 2014-es választáson a PMDB jelöltje, Aécio Neves nem sokkal maradt le Dilma Rousseff mögött, és Gerardo Alckmin személyében ez a párt irányítja a legnépesebb szövetségi államot, São Paulót, vagyis elképzelhető, hogy ha előre hozott választásokat tartanának, azt a PMDB nyerné meg. Erre azonban szinte biztosan nem kerül sor.
Az impeachment szabályai szerint ugyanis a 180 nap leteltével a felsőház vagy ejti a vádakat Rousseff ellen, és visszahelyezi őt a tisztségébe, vagy pedig végleg megfosztja őt a mandátumától, és az alelnök Michel Temert helyezi – automatikusan, szavazás nélkül – az elnöki székbe a ciklus végéig, 2018-ig. Csakhogy Temer rendkívül népszerűtlen, és ezzel ő maga is tisztában van. Ráadásul a hivatalba lépése óta egymás után buknak meg az általa kinevezett miniszterek (akik között, a közelmúlt brazil történelmében egyedülálló módon, se színes bőrűek, se nők nem kaptak helyet). Bő egy hónap alatt már három miniszter kényszerült lemondani korrupciós ügyek miatt, és maga Temer is kivizsgálásokkal néz szembe. Nem valószínű tehát, hogy hosszan időzne a brazíliavárosi Alvorada-palotában: a brazil elnöki rezidenciának legkésőbb 2018-ban új lakója lesz.
Aki – bár ez nem túl valószínű – akár Dilma Rousseff is lehet. Ő ugyanis nem adta fel a harcot, olyannyira nem, hogy ha eltávolítják, 2018-ban akkor is indulni akar az elnökválasztáson. A kormányzásba belekényelmesedett PT kemény magja az utóbbi hónapokban visszakapcsolt ellenálló üzemmódba, például a híres földfoglaló mozgalom, az MST újra táborokat épít a meg nem művelt nagybirtokokon. Kérdés, hogy a lejáratódott, korrupcióba süllyedt párt helyett nem a tőlük balra álló erő – a Szocialista Párt – erősödik-e meg, amely a legutóbbi elnökválasztáson Marina Silva vezetésével, 21 százalékkal a harmadik helyen végzett. Az is kétséges, hogy a nem túl karakteres jobbközép PMDB, Neves és Alckmin pártja elég meggyőző alternatívát kínál-e a választóknak. Ez jó eséllyel nem az ő teljesítményükön múlik majd, hanem hogy mennyire tudnak kimaradni a Temer és Rousseff közötti, egyre kíméletlenebb sárdobálásból. Meg persze azon is, hogy a brazil politikai életet behálózó korrupció milyen csontvázai esnek ki addig a szekrényből. Egy biztos: akárki nyeri a közeljövő hatalmi harcait, alaposan meg kell küzdenie a teljes politikai elitből kiábrándult brazil választók bizalmáért.
| Bukik-e az olimpia? Jellemző, hogy a nyugati sajtó leginkább azon aggódik, vajon lesz-e pénz az olimpia építkezéseinek befejezésére, és hogy a Zika-fertőzött szúnyogok és a kólibaktériumok legalább azt a néhány négyzetkilométert elkerülik-e, ahol az ötkarikás játékok zajlanak majd. Egy szűk hónappal az olimpia kezdete előtt még mindig sok az ismeretlen, bár a létesítmények nagy része már kész, vagy már korábban is készen volt, mint például a megnyitóceremóniának helyet adó Maracanã Stadion, amit a 2014-es focivébére újítottak fel. Rio de Janeiro állam kormányzója, Francisco Dornelles ugyanakkor nemrég azt a drámai bejelentést tette, hogy mintegy 250 milliárd forintnak megfelelő gyorssegélyre lesz szükség a zavartalan lebonyolításhoz, amit Michel Temer meg is ígért, bár egyelőre nem teljesített. A 200 milliós országban csak a bő tízmilliós riói agglomerációban lesz közvetlen hatása az olimpiára elköltött temérdek pénznek. A brazil társadalom többsége számára sokkal fontosabb, hogy Temer megszünteti-e a Bolsa Família családtámogatási programot, vagy hogy a közeljövőben hogyan alakul a szójabab vagy a vasérc világpiaci ára. Remélhetőleg nagyon nagy fiaskót nem tartogat az augusztus, a létesítmények túlnyomó többsége állni fogja a sarat. A brazilok 95 százaléka számára pedig, akik az olimpiai falunak még a közelébe sem kerülnek, marad a reménykedő drukkolás, hogy Rio de Janeiro jól szerepeljen az olimpián. |
