Terrorszervezetek és neonácik közé sorolta a brit rendőrség a klímavédelmi aktivistákat

  • narancs.hu
  • 2020. január 11.

Külpol

Az Extinction Rebellion környezetvédői lettek szélsőségeseknek nyilvánítva. Majd gyorsan visszakozott a hatóság, felülvizsgálatot rendelt el.

Szélsőséges szervezetnek nyilvánította a brit rendőrség délkelet-angliai terrorellenes parancsnoksága az Extinction Rebellion környezetvédőit – írja a Sky News.

A csoport ennek következtében egy kategóriába került például a neonáci Nemzeti Akcióval vagy az iszlám fundamentalista terrorszervezetekkel.

A parancsnokság tanároknak és rendőröknek készítette el a tizenkét oldalas dokumentumot, hogy „megvédjék a fiatalokat és a felnőtteket az ideológiai szélsőségektől”.

Az Extinction Rebellion „elitellenes filozófiája” miatt került fel a listára, támogatóit pedig úgy jellemezték, mint akik „erőteljesen, érzelmektől fűtve beszélnek olyan környezeti témákról, mint a klímaváltozás, ökológia, gáz- és olajkitermelés, repülőterek bővítése, vagy a környezetszennyezés”.

A klímaaktivisták szerint csoportukra igyekeznek rásütni a terrorista bélyeget. A listázást pedig szándékos kísérletnek tartják az aktivistáik elhallgattatására.

Időközben a terrorellenes parancsnokság elismerte, hogy mérlegelési hibát követtek el, és felülvizsgálják a listát. „Szeretném tisztázni, hogy nem soroljuk az Extinction Rebelliont a szélsőséges szervezetek közé” – mondta Kath Barnes főfelügyelő.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.